Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

I. Vác A Szent László mondában

16

VÁC AZ IRODALOMBAN

vette Géza levelét és udvari káplánjának, Fekete Györgynek szóbeli híradását, hogy Salamon Kemej mellett megsemmisítette Géza seregét.

— Végezte a káplán szomorú beszédit,

Halavány orczáin köny csordula végig;

De kezébe akadt a talárja széle,

Elfordula kissé s letörülte véle.

László se tarthatta könnyei omoltát,

De szeme víllámi azokat kioltják.

S mint villámra éjjel: arca elsetétül . . .

»Hol találom Gézát?« kérdi Feketétül.

»Hol Duna, futtában, délszak fele hajlott,

S görbülve nyugatról jó szigetet alkot,

Sárfűzek a partot, dombokat cser árnyal :

Ott vár be, azt mondta, maradék hadával.

»Egy kegyes remete él a rengetegben,

Lelke igével él, teste gyökereken teng,

Szüntelen imára hajlik szíve, térde . . .

Géza is, úgy mondá, gunyhajába tér be.«

»Vác a neve, úgy-e?« kérdi László herceg. »Hallottam a hírét már a szent embernek.

De most Tiszteleted menjen nyugalomba,’

Holnap sereginkkel útra kelünk,« monda.

Salamon Vid tanácsára megindítja seregét László ellen, hogy reájuk mérje az utolsó csapást.

Ezalatt Ottóval oda éré László,

Hol Duna balpartján a messze kilátszó Dombháton örökké tölgy-koszorú diszlék,

S illatokat horda szárnyain a friss lég.

Sűrű rengetegben, hova nap nem nézhet,

S félhomályt szerető fülmile rak fészket:

Ki televény-földből vájt fagyökerén él,

Ott leli meg Gézát, az agg remeténél.