Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XVII. Petőfi

XVII. PETŐFI

157

tam. Pénzem kevés volt, azt az egy pár forintot, amit eladott ágyneműim, ruháim és könyveim árából összecsináltam, pesti tartózkodásomra akartam megtakarítani, betértem tehát egy pár katholikus plébánushoz s hogy némi pénzsegélyt csikarjak ki tőlük, azzal ámítottam őket, hogy a váci püspökhöz megyek s ott a katholikus vallásra akarok áttérni, meri a lutheránusokat gyűlölöm.

Az egyik csak néhány garassal szúrta ki a szememet s azt is a szakácsnéjától kérte el, de a másik adott egy ezüst tallért, erősen szívemre kötve a jó szándékomat.*)

A megpróbáltatás szomorú évei következtek ezután a költőre. Az egészségét veszélyeztető katonáskodás után mint vándorszínész járta be az ország nagy részét. Ebben a minőségben Vácon is járt. Jókaitól tudjuk ezt:

Petőfinek egyik legrégibb és legbizalmasabb barátja: Bathó Ferenc, gróf Károlyi Alajos stomfai uradalmának tiszttartója a költővel, még mikor az vándorszínész volt, Vácon sokszor megosztotta kenyerét.**)

A legnagyobb valószínűség szerint itt történt vele ez az anekdota, melyet Jókai***) így ír le:

Általános bevett szokás volt hajdanta, hogy a színészi osztály pályájukat változtatott református tanulókból telt ki; még most is nagy többségben van e felekezet a művészet ezen ágánál képviselve. Legkevesebb pedig közöttük az evangélikus. Tudtomra kettőnél többet nem ismertem, az egyik volt Petőfi, a másik Fekete Soma.

Egyszer Petőfi vándorszínész korában valami

*) Kemény János: Adalékok Petőfi Sándor életrajzához, (Szana Tamás : Koszorú 1881 V. évf. 146.)

**) Életemből. Nemzeti kiadás I. 218.

***) Ugyanott a 308. lapon