Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XVII. Petőfi

158

VÁC AZ IRODALOMBAN

kis városban keresztül utazván, megismerkedett egy becsületes molnármesterrel, a ki nagyon szíves volt iránta.

Az első szónál bizalmasan veregetett a molnármester Petőfi vállára :

— Hát maga színész ? no, annak örülök, mert én is kálvinista vagyok.

Petőfi ebben az időben (1844) írta meg az akkortájt (1842 december 12-én) meghalt Megyeri Károly komikus színész tragikus históriáját a tintás üvegről. Minket különösen érdekel Petőfinek ez a kedves költeménye, mert a közismert jelenet itt Vácon folyt le. Váradi Antal Szilágyi Pál naplója és följegyzései nyomán így írja le történetét: Mikor a kassai társulat kétfelé oszlott, Pály, Bartha, Megyeri, Telepi és társai balra mentek, azaz, hogy Rozsnyóra. Ott nem ment a dolog sehogy sem, tehát vették a tarisznyát s lerándultak Vácra. Vác most sem eldorádója a színészetnek, akkor még úgy sem volt az s színészeink a Migazzi-diadalkaput bámulhatták egész nap, mert őket ugyan nem bámulta senki. A püspök, a káptalan nem pártolta őket. Istentelen, renitens nép az a színész. Még blamálhatná magát a káptalan, ha pártolná. Ott áll Telepi a Dunaparton, mellette hideg pipával Bartha. Odalép hozzájuk Megyeri. Van-e, ki e nevet nem ismeri?

— Mire vártok itt?

— Mig ez a víz lefoly, aztán majd átmegyünk száraz lábbal.

— Hátha nem győzitek bevárni ?

— Akkor gyökeret verünk itt és kihajtunk.

— Vagy kihajtanak benneteket.

így keseregtek a dologtalan színészek, mígnem eszébe jutott Telepinek, hogy tartsuk meg visszavonhatatlanul utoljára a végső és legutolsó búcsú-előadást.

A szinlapírást Megyeri vállalta magára. A segédjegyzőtől kapott tintás üveget dugta a sárga kabátja zsebébe s a szétosztogatott búcsúlevelek díjában kapott pén-