Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)

II. rész: Dal és zene

86 ZENEI ÉLET az Országos Magyar Daláregyesület felvirágoztatása ér­dekében kiváló érdemeket szerzett férfiak kevés szá­mú névsorában fölemlíti.*) 1876-ban a Váci Önkéntes Tűzoltótesíület tűz­oltó zenekart szervezett és karnagyának Ulrich Géza székesegyházi karmestert választotta. Ugyancsak a 70-es években kezdte meg működését az iparosokból álló Polgári Dalkör is. A múlt század végén Nikitits Sándor ügyvéd, majd halála után veje, dr. Preszly Elemér mostani főispánunk voltak elnökei. Évek óta Andor Károly az elnöke. Ulrich Géza, majd tesívéröccse Ulrich Károly vezetése alatt a 80-as években egy úri dalárda is működött. Vácon fogamzott meg és innen indult útjára a népdalárdák szervezésének gondolata. A Rákosi Jenő vezetése alatt álló Országos Magyar Iskola Egyesület a váci járásban sok dalárdát szervezett. Ezek ügyét Hackl N. Lajos után Wolkóber János irányította. Alagon és Vácon nagyobb szabású dalversenyt is rendezett a Váci Járási Közművelődési Egyesület, melynek el­nöke Ivánka Pál főszolgabíró volt. Mindegyik váci cigánybanda húzza még ma is a váci nemzetőri indulót melynek dallama mellet vonul­tak 1848-ban a váci nemzetőrök Szenttamásra az oszt­rák kormány által föllázííoít rácok ellen. Az indulónak nem volt szövege, az idősebb Ulrich Károly székesegy­házi karnagy szerezte különböző magyar népdalok dal­lamára. Kérésemre Tarnay Alajos zongoraművész írta át zongorára Banda Marci játéka után. (Megjelent Vác története 1848-49-ben című könyvemben.) *) 1881-ben az egyesület tagjai és vezetői közönye miatt meg­szüntette működését. Dobszó mellett elárverezett zászlaját Csiszár János püspöki kormányzó száz forintért vásárolta meg az árverési vevőtől és az egyesületnek ajándékozta. Ezt az aranyhimzéssel dí­szített ezüstrojfos selyemzászlót, melynek egyik oldalán koszorúba foglaltan ez a felirat olvasható: Váczi Dalkör 1870, másik oldalán pedig lant van hímezve, — miként már a Színjátszás fejezetében em­lítettük, — múzeumunk őrzi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom