Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
I. rész: Színészet
42 SZÍNJÁTSZÁS megpendítene volt. A Kör műkedvelői bizottságának előadója Fortuner (Várföldi) Elek, az év június havában kihívta egy hangversenyre a Budai Dalárdát. A színészet sem tudott állandóan gyökeret verni ez ősi város falai között. Volt idő, amikor tárt karokkal fogadták Thalia vándor papjait; volt, amikor üres kézzel távoztak városunkból. De nézzünk szembe annak a vádnak, hogy város a világ teremtése óta mindig megbuktatja a magyar színészetet — mint Molnár György, a budai Népszínház alapítója mondja.*) Vácot a fővároshoz való közelségénél fogva különleges elbírálásban kell részesítenünk. Van színházi vonatunk az esti előadásokra, a fővárosi színházak délutáni előadásai pedig egyenesen a vidéki közönségre számítanak. A váci színházjáró közönség ízlése elfinomult, művészi igényei nagyobbak és a ripacs előadások nem elégítik ki művészi érzékét. De szívesen fogadja mindig a másodrangú erőket is, ha jól játszanak. Láttuk előadásunk folyamán, hogy amikor jó volt a társulat, a közönség szívesen járt a színházba, de amikor gyenge társaság kísérletezett, megvonta tőle támogatását. Hogy a jó színtársulatokat összetanult előadásaiért nagyobb vidéki városok is megkedvelik és pártolják, azt maga Molnár György is elismeri és arra nézve is ő sorol föl példákat, hogy színi körökben jó hírnevű városokban rossz sora lehet a nemzet napszámosainak, ha csapni való a társulatuk. Molnár György szögezett le ilyen esetet is. 1875-ben — írja — villámgyorsaságú sürgöny hívta őt Balassagyarmat városába hat vendégjátékra. Időt sem hagyva az alkudozásra, föltételek szabására, a legnagyobb gyorsasággal kérte oda utazni a balassagyarmatiak színigazgatója. Balassagyarmat jó hírben álló város a színészetre. Van állandó nyári színháza, egy fabódé, melybe az eső nem esik bele és így esős időben sem kell félnie, hogy elmarad az előadás, ') Világostól Világosig 194.
