Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)

I. rész: Színészet

VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 41 következő tagokból állott: Piufsich Lajos, Péts Ferenc, Fortuner Elek, dr. Freysinger Lajos, Nikitits Sándor, dr. Csányi János, Meiszner Ede, Taritzky Ferenc, Fin­­dura Imre és dr. Rákosy Béla. Itt kell megemlékeznünk a város társadalmi éle­tében nevezetes szerepet játszott Váci Dalkörről, mely 1867-ben alakult, hogy: ének és társas mulatságok ren­dezése által a kedélyre hasson és a műízlést fejlessze. Virágzó egyesület volt a 70-es években, de 1880-ban úrrá lett fölötte a közöny, 1881-ben arannyal hímzett díszes selyem zászlaját is elárverezték. (Az elnök, Csiszár János püspöki jószágkormányzó 100 forintért megvásárolta az árverési vevőtől. Most a városi mú­zeumban van.) 1881. november 6-án dr. Freysinger Lajos kir. közjegyzőt választották meg elnöknek, a lemondott Taritzky Ferenc karnagy helyett pedig Ulrich Gézát karnagynak. A választmány tagjai közt Fortuner (Vár­­földy) Eleket, Mandl Lipótot és Szinte Gábort találjuk. Az év január végén Taritzky Ferenc, Mandl Lipót, Sebestyén István, Kökény Ferenc és Kiár József Zene­klubbot alakítottak, az utóbbit választották karnagyuk­nak és együttműködésre hívták föl a Dalkört. Ebben az időben egyesült a Kaszinó és Polgári-kör Egyesült Kaszinó-kör címén és fölajánlotta a helyiséget próbákra.*) A lelkesedés szalmalángja hamarosan kialakult és a Dalkör megszüntette működését. Közbe-közbe azon­ban fölpislákolt és rövid időre életre kelt álmodozásai­ból. Időszakonkint új címen új énekesek új dalárdát, új műkedvelők új egyesületeket alakítottak, de ezek csak addig éltek, amíg szereplőik becsvágyát ki tudták elégíteni, aztán eloszlottak, mint a buborék. így alakult 1894 április havában: a társadalmi élet élénkítésére a Váci Műpártolók Köre, melynek elnöke Gajáry Géza polgármester, titkára di\ Kohn Jakab V' .->c ügyvéd, háznagya Rédei Ferenc hírlapíró, az eszme *) Váczi Közlöny 1880. 49., 1881. 4., 6., 9. és 46. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom