Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
I. rész: Színészet
VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 39 című vígjátékával avatták föl. Az egyesület elnöke Tanács Márton író volt, a vállalkozás mozgató rugója pedig Várföldi Elek, aki ekkor a Nemzeti Színház tagja volt és gyakran kihozta művésztársait: Adamovits Matildoí, Gózon Idát, Tamásy Gyulát, Toldy Ferencet sfb. Vácra vendégszerepelni. A műkedvelők maguk kitűzött programmjuk szerint minden két-három héten új darabot játszottak. A szereplők ezek voltak: Krenedits Matild, Ernyey Blanka, Fixek Antónia, Marsovszky Erzsi, Müller Anna, Pencz Gabriella, Schneider Lina, Slapák Márta, Éliássy Ferenc, Forster József, Hufnägel József, Imrei István, Károsi István, Kiss Albert, Koller József, Krezsák Ferenc, Sándly György, Schmidt Ferenc, Schmidt Károly, Török Kálmán, Pertik Gyula, Rasovszky Márton, Schechling Nándor, Scheldt Gyula, Vadkerti Lajos és Velzer Lajos. A lelkes ifjak fáradozása és a közönség pártolása lehetővé tette, hogy Thaliának szerény csarnokot emeljenek. A belépő díjakból nem csupán költségeiket fö~ dözték, hanem a jótékonyság oltárán is áldozhattak azonfelül, hogy színpadot készítettek és a színpadi kellékeket megszerezték. Minthogy azonban a város alkalmatos helyiséggel nem rendelkezett és a Szarvas vendéglő bérlőjével sok súrlódásuk volt, a Műkedvelői társaság néhány évi működés után föloszlott és a színpadot összes kellékeivel együtt a Nőegyletnek ajándékozta. Éveken át lepte a por az óvoda padlásán, míg Benkár Dénesnének, a Nőegylet elnökének 1870 végén eszébe nem jutott, hogy értékesítse. Indítványára a Nőegylet és Dalkör tagjaiból bizottság alakult, hogy a színházat fenntartsa és műkedvelői előadásokat rendezzen. Az 1870 évi december 26-án tartott előadás iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a terem kicsi volt a közönség befogadására, a befolyt jövedelem pedig lehetővé tette, hogy 450 forint költséggel a Szarvason levő színpadot átalakítsák. Az átalakítás az elnök,