Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)

I. rész: Színészet

VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 37 sóhajtoztak, hogy deákul nem értvén, a’ gyönyör­ködésből egész részt nem vehettek; azok pedig, kik meg-vetésből maradtak el, hallván az Ifjaknak különös magok-viseletéí, bánfák, hogy oly jeles és az Országban fel’ s alá járó idegen Komikusoknak játékaikat ezerszer meg-haladó gyönyörű mulatságot el-mulattak. Valóban tsudálni lehetett az If jakban, hogy régen, vagy falán soha se látott példa és minden Igazgató nélkül, a’ jád­­zani való tárgyat magok között fel-osztván, mind a jádzó-helyet, mind magok-viseletéf, olly helyesen tud­ták alkalmaztatni, hogy kétségeskedve lehetett el-hin­­nünk, hogy Kormányzó nélkül tették légyen munkájokat. Még magoknak is tetszett az Ifjaknak ezen saját próba­tételek úgyannyira, hogy tökéletesebbedések által most nyert ditséreteket nevelni kívánván, arra határozták magokat, hogy Faludi Ferenfznek Konsfaníinussát, a most reánk jövő Vasárnapon anyai nyelvünkön el­­jádzák. Isten segélye őket többekre, s’ nagyobbakra! Vagyok is én olly hiszemben, hogy ezen jeles Ifjaknak most folyó iskolai Esztendejekben, nem ez lészen utolsó remek munkájok*) Közel félszázad múlt el ezután, hogy ismét akadtak Vácon műkedvelők. Előadásuk 1838. február 27-én folyt le a Szarvas vendéglő színpadán, melyen a hívatásos szí­nészek szoktak volt játszani. Két darabot adtak elő, a Víg­játékot és a Szeget szeggel címűt.**) 1844. március 3-án a váci járás jegyzői nyugdíjintézete javára játszott a műkedvelő-társulat, melyet Párniczky Ede főszolga­bíró, a nyugdíjintézet elnöke szervezett. Az országgyű­lési szállást adták elő.***) Az év június 30-án ugyancsak a Szarvas vendéglőben szép számú közönség előtt ját­szották el a műkedvelők Gaál József vígjátékát, a Szerelem és champagne-t. Az előadás jövedelmét, 210 váltó forint és 20 krajcárt a nógrádmegyei tűzkáro­*) 1792. augusztus 21. Második Szakasz 267. 1. **) Honművész 1838. 20. ***) Regélő Pesti Divatlap 1844. 21. sz., Honderű 1844. I. 397. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom