Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
III. rész: Népzene
126 NÉPZENE nek a hajdani nagy cigányoknak, mindnek voltak űriasszony ideáljaik. Természetesen csak afféle pláfói lángolásokkal vehették körül eszményeiket a morék, mert akkor még javában divatozott a deres s akármilyen szépen tudott hegedülni Csámpai Pista, egy túlmerész pillantás és ő kelmén hegedültetett volna huszonötöt néhai való jó Ráday Pál. Rácz Pál cigányprímás született 1815-ben a nógrádmegyei Nagygécen. 15 éves korában része volt egy garázdálkodó falusi nemes megöletésében, amiért falujából menekülnie kellett. Bujdosás közben fölcsapott a Rozsnyón verbuváló csapatnál katonának. A Gyulai táborszernagy nevét viselő 33. sorgyalogezred kötelékében Milanóba került. Néhány évi szolgálat után 20 tagból álló zenekart szervezett az ezredben s annak karmestere lett. Az 1848-ban kitört olasz forradalom Ráczot mint káplárt találta Veronában. Benedek ezredes kémszolgálatokra használta fel őt és eme hasznos szolgálataiért őrmesternek léptette elő. Az osztrák seregben szolgáló Vladimir orosz herceget egy kémszemle alkalmával elfogták, de Rácz Pál és társai kiszabadították őt fogságából. Ezért Rácz Pál a Szent György keresztjét kapta. Milanóban megszöktette egy dúsgazdag háztulajdonos szép leányát Ferrario Ginditát, akit 3 nap múlva 150,000 lira hozománnyal feleségül vette. 18 évi katonai szolgálat után, mikor már a hozománya elfogyott, elhatározta, hogy polgári foglalkozás után néz, hazajön és ismét mint muzsikus keresi meg a kenyerét. 1862 őszén Vácon telepedett meg és egy csapással meghódította a zenebarátokat, akik pártfogói jóindulatukba fogták. Váczon — írja a Nefelejts című hetilap 1863. január 18-i számában — jelenleg egy Rácz Pál nevű hegedűművész vonja magára az ifjúság és a zenekedvelők figyelmét, ki valóban jelesen vezeti nyireíytyűjét, Radics, előbbi kegyencze a zenebarátoknak — nem kis veszfességgel kénytelen az uj művésznek engedni azon tért, melyen őt az érdem és kegy olysokáig fentartotta.
