Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
III. rész: Népzene
VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 127 De az új művész nem sokáig gyönyörködtette a váci szíveket, félévi itt működés után Pestre költözött és csakhamar a főváros legnépszerűbb cigányprímása lett. Művészi játékával dicsőséget szei'zetí a magyar zenének külföldön is: 1873-ban Lipcsében és Londonban, 1875-ben Szentpéterváron. Három feleségétől 36 gyermeke volt. A 36-ik, tehát a legifjabb fia: Rácz Laci a harmadik feleségétől, Balázs János hírneves váci cigányprímásunk Borbála nevű leányától származott. Rácz Pál 1855-ben halt meg Budapesten és a kerepesi úti temetőben Arany János sírja mögött nyugossza örök álmát.*) Banda Marci cigányprímás született Vácon 1847. október 23-án. Atyja Banda Mihály, klarinétos volt a múlt század 20~as éveiben Bihari János bandájában. Az anyakönyvben Bandi-nak van írva a neve és csak utólag más színű tintával javították ki az i betűt a-ra. Apját három esztendős korában, édesanyját Balázs Rozáliát pedig nyolc esztendős korában vesztette el. Úgy hányódott, mint a gazdátlan kutya. De már próbálgatta a hegedűt, amit a kis motyójáért szerzett. Vác környékén a béreseknek meg a parasztoknak cincogott, hogy vessenek egy falatot, meg hogy hálni hagyják valahol a csűrben, vagy az istállóban. Csak eltengődött valahogy, míg aztán tizenkét esztendős korában, téli fagyban, rongyba kötözött lábbal elgyalogolt Budapestre szerencsét próbálni. De ott sem volt hová lennie. A hegedűjével keresett egy pár krajcárt és téli éjszakákon sokszor lapult meg dideregve a Zrinyi-kávéház, a Két pisztoly, vagy a Két oroszlán kivilágított ablakánál mert benn játszott a cigány, ő meg úgy tanulta tőle az új nótákat. így ment ez egy esztendeig, amikor a 13 éves apáílan-anyátlan árvát meghallotta egyszer a híres Rácz Pali muzsikálni és bevette a bandájába, sőt nevelt fiának fogadta. Napról napra fejlődő művésze*) Dr. Borovszky Samu : Nógrád Vármegye 503., Markó Miklós : A régi mulató Magyarország 21, 78.