Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)

II. Könyv: Lexikon

180 RABOK — RENAISSANCE-TÁRGYAK. hogy váltságdíjaik lefizetését sürgessék. A váci keresztény katonák rabközségének két pecsétje ismeretes. Az egyik 1659-ből való és Pyber Ferenc gyarmati kapitányhoz van intézve, a másik gróf Koháry István füleki kapitányhoz szól és az előbbinél kisebb. Mindkettőn kettős kereszt van, az elsőnek körirata elmosódott és csak a RAB szó olvasható, az utóbbin V és R betűk láthatók (Váci Rabok). 2. A nép raboknak hívja a fegyenceket is és pedig nemcsak helyes nyelvérzékéből kifolyólag, hanem azért is, mert fegyházunk egyidőben kerületi börtön volt és a börtönben letartóztatottakat hivatalosan is raboknak hívják. Ettől az időtől kezdve emlegetik mint leküzdhetetlen akadályt a váci rabok falát s minthogy az ír­vagy hallgatórendszerben a falaknak fülei vannak, a rabok fülét. Az irodalomban Rákosi Viktor foglalkozik a váci rabokkal (Rabok, Barnabás rabsága, A nagyságos rab urak közt stb.) L. még Váci Államfogház és Váci fegyház. Váci remeték. A II. József által nagy vagyona miatt eltörölt magyar alapítású pálos-rend elődei közé sorozta boldog Vác remetét, akinek égi pártfogásával aratott győzelmet Géza és Szent László Salamon király hadai fölött. Vác remete élő alak volt és a XI. szá­zadban élt városunknak akkor erdővel borított hegyvidékén. Lehet, hogy Vác volt a neve, (ez a szó a lengyel Vaclav rövidítése és Vencelt jelent,) de az is lehet, hogy a Vác vidékén élt remetének a város nevéről adták a Vác nevet. Régi kalendáriomainkban január hó 11. (Hirschmentzel), az újabbakban november 26-ik napja van kitűzve tiszteletére (Szepesi Imre, Áhitat gyakorlatai.) Olajfestésü képe a censztohóvai kolostorban, reliefje a budapesti egyetemi templom evangéliomi oldalán levő utolsó mellékoltáron, szobra pedig a váci kegyes alapítványi pénztár épületén látható. (L. még Váci csodák. Bővebben Váci könyv 19.) A Hétkápolnát régebben, még a múlt század hatvanas éveiben is, remeték őrizték. Abban az időben egy somosujfalusi remete lakott ott, olyan, aminő Vácon a múlt század közepén több is volt. Ezek a ferencrendiek öltönyét viselték, de csuklya nélkül. Egy 1782. évi február 25-én kelt rendelet követ­keztében vették fel a polgári ruhát. (Földrajzi Közlemények 1886. 577.) Kulcsár Ernő is említi, hogy ő is ismert gyermekkorában — tehát a múlt század hatvanas éveiben — egy remetét, akit itthon Jánoskának hívtak, de a vidék váci remete néven ismerte. (Váci Hírlap 1908. január 5.) Renaissance-tárgyak Vácon. A renaissance-müvészetnek városunkban található tárgyai, mint e fényes korszak értékes emlékei,

Next

/
Oldalképek
Tartalom