Duray Kálmán: Váci céhek - Váci könyvek 5. (Vác, 1912)
VI. A mesterség védelme
A MESTERSÉG YÉDELME. Ill példáival találkozunk a céhek életében. Megvédték és felsegítették egymást minden oly esetben, amely a felebaráti szeretet törvényénél fogva egymásiránti segélyezésre utalt mindenkit. Ha egy mester megbetegedett és legénye nem volt, a többi köteles volt öregség szerint kezdve 8—8 napra átengedni egyik legényét mindaddig, még az illető nem kapott legényt. A molnárok még külön szabályzatot is hoztak 1795-ben a kölcsönös kisegítésre. Az elsülyedt malomhajó felmentésénél meg kellett jelenni minden legénynek és mesternek is egyaránt, ugyanúgy a malomkaró verésénél is. Ezt a fáradozást áldomásadással jutalmazták; az elsülyedt hajó felmerítésétől hat frt. és egy akó bor járt; az alsókaróra való kötéstől 1 frt. 50 d., égj- kanna bor és egy kenyér, a felső karóra való bekötéstől pedig három frt., egy kanna bor és egy kenyér. Aki nem jelent meg, megbüntették, a mestert egy, a legényt pedig két frt.-ra. Ha nem céhes malmos gazdával esett meg ez a baj, alku szerint végezték el segítőmunkájukat. A kölcsönös segítségnek legszebb tanujelét az özvegyekkel szemben tanúsított, eljárásban találjuk. Ha valamelyik mester elhalt, özvegye mindaddig szabadon folytathatta a mesterséget, mig annak nevét viselte, vagyis férjhez nem ment. Az özvegy tarthatott legényeket, inasokat. A céhnek kötelessége volt az özvegy részére olyan legényt adni, aki jól értette a mesterségét és ,,az özvegynek nem kárával, hanem hasznával“40) dolgozik. Sőt, ha nem lett volna az özvegynek legénye, az, akinek két legénye volt, köteles volt az egyiket neki adni. A fazekasok céhlevele az olyant kötelezi egyik legényének átadására, akinek három legénye van. Ha találkozott volna olyan mesterember, aki a kisegítést ellenezte, vagy panaszkodott volna ez ellen, azt egyszerűen elutasították panaszával. Az özvegy mindezen előnyöket és pártfogást addig élvezte, mig férjhez nem ment, amiáltal azután megszűnt a céh tagjának lenni, ezzel természetesen kiesett a céh köréből és az abban nyert és élvezett jogokból is. A mesteremberek számút céheink nem szabták meg, kivéve a borbélyokét és kéményseprőkét. A borbélyok a céhlevél értelmében Vácon ötnél többen nem lehettek ; akik egyben gyógyítási gyakorlatot is folytattak, melyre vizsgázás utján képesitést nyertek. A borbélymühelyeket nem egyszerűen nyitották, mint ma, hanem csakis halálozás, vagy eladás következtében lehetett elkezdeni a borbélyságot. A borbélymühelyek eladását rendesen a 40) Szíjgyártók, nyereggyártók és csiszárok céhlevele. 1614. IV. 7.
