Farkasfalvi Imre, id.: A váci országgyűlés története - Váci könyvek 4. (Vác, 1911)
II. A renaissance
A RENAISSANCE. 9 akarta hidalni az elméleti felfogást a hétköznapi élettel, a mire kivétel nélkül mindenkinek annyira szüksége van.*) Mikor ezek nyomában a renaissance keletkezett az ókori tudomány és művészeti szellem fejlesztése volt a cél; a jnegujhódás a ..rínasciía.‘‘ csak ürügy lett, avagy csakis előkészítése az uj irányoknak, amely a gondolat, a lelkiismeret szabadságának jogosultságát hirdette egész vonalon. Azt, amit a természet rendje szerint úgyis el kellett volna érni az emberiség türelmetlenül követelte. Az a gondolat, hogy a római Curia a pápaságot nem választás utján töltené be Mátyásban is különös gondolatokat ébreszthetett. Az a király, aki országában a műveltséget olyan magas fokra emelte okvetlenül nyugtalanul szemlélte azt az elfajulást, amelyet a családi életben mindenütt tapasztalni kényszerült. Maga Beatrix királyné, fájdalom! az apai háznál olyan sajnálatra méltó környezetben nőtt fel, amelyből, mint mondják a szeméremnek még a fogalma is kiveszett.**) Az ember, különösen a nő, csak játékszer volt, vagy mint árucikk került az aragoniai udvarhoz, s ha a római jog értelmében a nem törvényes ágyból született gyermek kereshette az apát, váljon nem volt-e indokolt, ha az apa is védelmébe vette, akit szerelmének tárgya egykoron szive alatt viselt? Váljon nem a liumanismus sugalta-e, hogy az atya neesak a vagyonának bizonyos részét adja oda a gyermeknek, hanem bizonyos tekintetben részeltesse az őt megillető jogokban s kötelességekben is? Azok a tanok, amelyekkel Macchiavelli***) Olaszországban méltó feltűnést keltett nem lényegében támadták meg a vallást, s a tiszta erkölcsöt; a nagy jogász csupán a szemfényvesztést vetette meg, s azon meggyőződésben emelte fel szavát, hogy a népek inaugurálták a Numa vallási axiómáit, melyek miatt a hitet elnyomni vagy háttérbe szorítani nem lehet, nem szabad; s a nemzeti ellenállás szükségességét állítólag 6 fejtette ki; sőt az önvédelmet is, amelyet különben nálunk már az arany bulla korábban hangsúlyozott. *) V. ö. L. Geiger: Renaissance und Humanismus in Italien und Deutschland. Berlin, 1881—1883. — J. Burckhard: Cultur der Renaissance. I. II. Leipzig. 1899. — .7. A. Sysmonds i. m. **) Tristano Caracciolo: De Ferdinande qui postea rex Aragónia luit ejusque posteris. {Muratori L. A.: Rerum italicarum scriptores Milano, 1751. XXIX. 294. 1.) ***) Macchiavelli: Discorsi, sopra la prima decade di Tito Livio német kiad. Berlin 1871. I. 12.
