Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)
Függelék
436 VÁC TÖRTÉNETE 1848—49-BEN. délután táborkarától kisérve, meglátogatván és vitézségünkért megdicsérvén bennünket, egy borostyán koszorút nyújtott át nekünk, amelyet egyik ágyúnkra — és pedig arra, amelynél én voltam alkalmazva — tűzve, diadaljel gyanánt hordoztuk magunkkal egész Világosig. 16-áról 17-ére forduló éjszakán — miután napközt ettünk és ittunk is — • békével hajtottuk fejünket álomra és aludtunk is egész bátorsággal, mert senki és semmi sem háborgatott bennünket, de annál meglepőbb volt ránk nézve a 17-nek reggelére való ébredés, mert körültekintvén, egy fia bakát vagy huszárt sem láttunk magunk körűi. Megjeg3'zendő, hogy a 15-én vívott csatában a küzdőknek legislegszélső balszárnyát mi 7-ik gyalogütegbeli tüzérek képeztük, fedezetünket tevén a 3-ik honvédzászlóalj és egy szakasz Ferdinánd huszár. Rajtunk alul ugyan még lehetett baka vagy huszár is, de ágyú már nem volt. Lehet, én nem tudom, csak úgy magamtól gondolom, hogy ki volt adva a parancs, mely szerint sátorfánkat összeszedve s a csatateret az éj leple alatt elhagyva, észrevétlenül elvonuljunk és utunkat Rétság—Losonc felé irányítsuk. Hogy így lehetett, abból következtetem, hogy reggelre ébredve, a szemhatáron egy baka vagy huszár sem volt látható, csak mi, a csatavonal legvégső szélére állított 7-ik ütegbeli tüzérek maradtunk ott valószínűleg azért, mert a visszavonulást rendelő parancs velünk közölve nem volt. így magunkra hagyatva leírni nem lehet a köztünk támadt nagy zavart, mely alkalmat ha a muszkák ki tudják használni, egytől egyig, ágyústól s mindenestől elfoghattak volna bennünket. De nem tették, mi pedig a nagy meglepetésben mi mást tehettünk volna, minthogy nyakra-főre fogattuk és fogtuk a lovakat, s felkapaszkodva az ágyúkra, sebes vágtatva nyargaltunk be a városba, útközben csak egyes hullongó, bizonyára bajban levő bakákkal, s megbénult lovaikat vezető huszárokkal találkozván. A városba érve ismét a Veresház, s különösen a Paradicsom-utca előtti téren álltunk meg, ahol a fedezetünkre szolgáló, de az imént bennünket cserben hagyott 3-ik honvédzászlóaljat az út és tér porában heverve találtuk. Itt már biztonságban érezvén magunkat, leszálltunk az ágyúkról. De ezen biztonsági érzetünk csak rövid ideig tartott, mert a földön heverésző bakák egyszerre fölriasztatván, sebes léptekben a Paradicsom-utcán be a városba vezényeltettek és nem ok nélkül, mert alig tűntek el szemeink elől, egymásután három vagy négy zászlóalj sortüze reszkettette meg a levegőt, amire rögtön vagy 25 kozák bukkant ki a Paradicsom-utcából. Még csak erre lett nagy riadalom és kapkodás a fedezet nélkül maradt tüzérek között. Bá
