Tragor Ignác: Vác története. Képekkel díszített kiadás (Vác, 1927)
XI. A XVIII. század vége (1786 - 1800)
106 VÁC TÖRTÉNETE II. Cipót emlékérme. császártól megengedett szabad borárúsítástól addig el nem áll, míg attól utóda, II. Lipót világosan el nem tiltja. A két uradalom erre borbiztost fogadott, akinek kötelességévé tette az ellenőrzést. Akit rajta kapott, hogy a borát méri, elkobozta tőle. Az idegen hegyeken termett borok behozatalát elvesztés büntetése mellett megtiltották még abban az esetben is, ha váciak termelték. A két város elöljárósága június 8-án a vármegyéhez fordult, 10-én Torkos János udvari ágens útján felségfolyamodványt adott be, 14-én pedig a bíróból, jegyzőből és ^gazdából állott küldöttséggel a püspök elé járult. De sehol sem ért el eredményt. A püspök azt válaszolta, hogy ő az ország törvényét meg nem változtatja és az uradalom jogai ellen egy lépést sem tehet. Másnap ismét küldöttség kereste föl a püspököt és kijelentette, hogy egyenesen az uralkodóhoz viszi az ügyet. Minthogy a püspök ezt nem ellenezte, megválasztották Dombay Sándor polgármester és Traxler János tanácsos személyében a küldöttséget. Minthogy a király nem volt otthon, Torkos ágens Ferenc trónörökösnél eszközölt ki számukra kihallgatást. Mikor kérelmüket előadták, a trónörökös azt válaszolta, hogy a borárulást törvény tiltja, mert az uradalmak panaszkodtak a szabad bormérés okozta károk miatt. Erre ismét kérték a trónörököst, hogy fogja pártjukat, mert a tilalom megélhetésüket veszélyezteti. — Erről nem volt tudomásom — válaszolta a trónörökös és biztosította őket, hogy kérésüket személyesen fogja benyújtani a kir. kancelláriánál. Fölemlítették előtte azt is, hogy a király Vác városának szabad királyi rangot ígért, mire ezt felelte: — Hát ebből még semmi sincs? Csodálkozom, hogy a kancellária még nem adta ki a resolutiót. Végül azt kérdezték a kiküldöttek, hogy nem lenne-e tanácsos ő felsége megérkezése után megint tisztelegni előtte ? mire a trónörökös igennel válaszolt és elbocsátotta őket. De alig tért vissza Bécsből a megbiztatott küldöttség, már megjött az udvari ügynök udvarias tanácsa, hogy kössenek egyezséget a püspökkel, mert az is folyamodott a kancelláriához, hogy ne engedje őt földesúri jogaiban háborgatni és utasítsa el a város kérelmét. Nemsokára — július közepén — leérkezett Bécsből Budára az érdemleges válasz a város felszabadítását és a szab. kir. bárosok közé baló fötbételét kérő folyamodványára. A rendelet arra utasítja a vármegyét, hogy hallgassa ki a könyörgő községet és az ő földesuraságát, elbirja-e a fölszabadítás terhét és miként tudja kárpótolni a földesurat a megszűnő jövedelmekért? Erre a város Nyizsnyánszky György szószólóhoz fordult, aki pártfogókat igyekezett szerezni, míg idehaza negyedmesterek útján összehívták a népet, hogy megkérdezzék, ki mily összeget ajánl föl a fölszabadítás céljaira? Noha az elöljárók kijelentették, hogy aki értéken felül ajánl, az visszakapja a felülfizetett összeget és magyarázták, hogy az a föld, melyet most művelnek, a tulajdonuk lesz, csak 20,000 forintot tudtak összehozni. Ez az összeg később 50,000-re szaporodott, de legkevesebb 100,000-re lett volna szükség. Küldöttségük augusztus havában Sándor Lipót nádornál is tisztelgett és az ő pártfogását is kérte. A főherceg szívesen fogadta őket és azt kérdezte : — Hány mértföldre van Vác Pesttől? Mikor megmondták és előadták a város fölszabadítása iránti kérésüket, a nádor megütközve kérdezte: — Hát Vác még nem szabad királyi város ? ígéretekkel biztosítva bocsátotta el őket, de a puszta Ígéretek nem gyógyíthatták meg a város nyílt sebeit. A tanács lankadatlan buzgósággal fáradozott a szabad bormérés és a város fölszabadítása ügyében. Fokozott buzgalommal folytatta Splényí püspök 1795 december 22-én bekövetkezett halála után is. Hat hónap sem telt bele