Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)

Bodonyi Emőke: A szentendrei „római iskolások”. Neoklasszicizmus Szentendrén a harmincas évek első felében

tás, az archaizáló tendenciák, a megelőző művészettörténeti korszakok felidézése akár kifejezésmódban, akár tematikailag az, ami leginkább egymáshoz közelíti a művészek teljesítményét. A neoklasszicizmus mint stílusjelenség tehát csak részben jellemzi a római iskolások stílustörekvéseit. Szentendrei keresztmetszetben is az itt megfigyelhető neoklasszicizmus értelmezése elmaradt, mert összemosódott az elmarasztalt ,,római iskolások" tevékenységével. Valójában azonban Bánovszky és Pándy művészete, még ha festettek is neoklasszicista képeket, és ha Pándy részt is vett a szentendrei plébániatemplom kifestésében, nem tartozik a „római iskola" történetéhez. Félreértés lenne ide sorolni annak a Pándy Lajosnak a művészetét, aki az amúgy is kis festői oeuvre-ben megfestette azt a két neoklasszicista festményt, amelyek közvetlenül országos kiállításuk után országos gyűjteménybe kerültek. Pándy akadémikus, konzervatív stílusban festett, tájképei pedig bizonyítják, hogy ő volt a művésztelep „leghűségesebb naturalistája".

43 Bánovszky munkásságában is csak átmenetileg jelentkezik a neoklasszicista stílus. Ugyanakkor a neoklasszicizmus a „római iskola" stílusproblémájához tartozik és ezért kell a „római iskolások" életművének adott szakaszával rekonstrukciós igénnyel foglalkoznunk. Ez a rekonstrukció a szentendrei művészettel foglalkozó feldolgozásokban különösen az 1926—35 közötti időszakban időszerű, hiszen ebben az időszakban nyerik el a római ösztöndíjakat és utaznak Olaszországba, ekkor vesznek részt a római iskola történetét meghatározó legfontosabb kiállításokon, és mindez egybeesik a Szentendrére jövetelük idejével, a művésztelep és az itt tartott nyári szabadiskolák megszerzésével, a szentendrei művésztelepen dolgozó művészek munkáit bemutató kiállítások megrendezésével. Az egyes életművekben a kísérletezés, az újraértelmezés időszaka éppen a szentendrei letelepedést követő évekre és a harmincas évek első felére esik. Ez után valamennyien „megállapodnak". Bánáti Sverák és Bánovszky a természeti látványhoz hű tájképeket fest, Rozgonyi is visszavonul, intim hangvételű városképekkel, csendéletekkel foglalkozik. Heintz és Jeges „karrierje" azonban kezdetét veszi, sorra kapják megbízásaikat templomok falképeinek, oltárképeinek, stációinak megfestésére és fokozatosan eltávolodnak Szentendrétől. Pándy pedig egyre kevesebbet fest, érdeklődése a néprajz irányába fordul. Mindemellett az 1926—35 közötti időszak az egyes életművekben önálló korszak, amit meghatározott a szentendrei letelepedés élménye és a közös munkát, együttléteket biztosító művésztelepi környezet. Jellemző a letelepedéssel járó érdeklődés olyan helyi témák iránt, mint a város, a művésztelep, a természeti környezet képe és mindennapjai, a helyhez kötődő történelmi jelenetek és helyi városképbe helyezett bibliai jelenetek. A stílusbeli kölcsönhatások eredője az egymáshoz hasonló művészeti szemlélet mellett a művésztelepen együtt töltött időszak. Ebben a közegben születnek meg azok a neoklasszicista stílusú alkotások, amelyek stílusjegyeikben és tematikában feltűnő hasonlóságot mutatnak egymással. Ezzel párhuzamosan pedig olyan a fővonaltól eltérő klasszicizálás is kimutatható, amely egyaránt kapcsolódik 54