Kiss Joakim Margit szerk.: Szentendrei művészet 1926–1935 között (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2. Szentendre, 1997)
Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogagó művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926–1935 között
A szabadiskola fenntartásán túl, ez a kiállítás volt a szentendreiek legfontosabb együttes megmozdulása az 1935-ig terjedő korszakban. 27 A harmincas évek elején berekesztődött a helyi kiállítások sora. Nem tudjuk az okát, hogy miért. Csupán 1934 és 1935 decemberéből van adat egy-egy újabb kiállításról. Az előbbin Bánáti Sverák József, Onódi Béla és Péchyné Rónay Kinga, az utóbbin ugyancsak ők és Szamosi Soós Vilmos állítottak ki, gyakorlatilag tehát a helyben élők. A szervező mindkét kiállításnál a városi hierarchiában jó pozíciót betöltő Péchyné Rónay Kinga volt, aki nagy rábeszélő készséggel esetenként még vásárlót is tudott „teremteni". A telep négy tagjának közös munkája volt a várdombi római katolikus templom falképeinek készítése 1934-ben, Heintz Henrik, Pándy Lajos, Bánáti Sverák József és Onódi Béla közös vállalkozása. 28 1934-ben határoztak afelől, hogy zártabbá teszik a telep életét, „idegenek csak kivételes esetben nyerhetnek elhelyezést" és az egyéni vendéglátás jogát is korlátozták. 29 A döntés indokát csak sejteni lehet. A visszaemlékezések Pándy és Módok férje, Perlaky Ede között támadt incidenssel magyarázták. Számíthatott ez is, de valószínűbb oknak tartjuk, hogy ekkorra már az életutak, pályalehetőségek divergens irányba tértek és nem utolsó sorban művészeti szemléletük, felfogásuk is változáson ment keresztül. Ezek visszahatása, illetve egyik következménye, hogy a telepi életet korlátozóan szabályozták. Arra gondolunk, hogy Onódi Béla és Bánáti Sverák József életmódja provinciális szintre süllyedt, Barcsay Jenő, Kántor Andor, Rozgonyi László tanári munkával polgári életkeretet teremtett magának és egyre elismertebbé vált a modern festők körében. Pándy Lajos művészi megbízatásai ellenére a néprajzi tanulmányok felé fordult, ugyanakkor Jeges Ernő és Heintz Henrik kurrens művészetet művelve „befutott", karriert csinált, kinőtte a helyi közösséget. Az ebből támadt feszültségek áttételes lecsapódása volt ez a fordulat, bezárkózás. A rendszabályozás következménye lett, hogy akik komolyan eljegyezték magukat Szentendrével, mint például Ilosvai Varga és Módok Mária, saját ingatlant vásároltak vagy építettek. Természetszerűleg gyarapodott azoknak a művészeknek a száma, akik különösebb érdeklődést, vonzalmat nem tanúsítottak a telep iránt, nem keresték a telepieknek, mint együttesnek a társaságát, csak egyéni, baráti és szakmai kapcsolatot tartottak fenn. Említésre méltó esemény, hogy 1935 Pünkösdjén a Réti-növendékek találkozójának a művésztelep volt a helyszíne. Réti István és Glatz Oszkár is jelen volt. 30 Az eseménydúsán mozgalmas, majd redukált telepi élet mellett, a kollektív megmozdulások és fellépés helyett a telepiek egyénenként szervezték szakmai kapcsolataikat. Ennek a korszak társadalmi-érintkezési szabályai szerint egyik módja volt, hogy más művésztársaságok munkájában, leginkább kiállítási tevékenységébe folytak bele. A „szervezetesdi" mint utaltunk rá, társadalomtörténeti jelenség volt, nem belterjes művészettársadalmi tünet. A művészek szervezetei sem, vagy csak részben keletkeztek elvi, eszmei közösségvállalás alapján. Létrehozásukban az anyagi érvényesülés, a társadalmi kapcsolatteremtésre, annak fenntartására való jogosultságának igé12
