Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Soós Sándor: Székesfehérvár-Felsőváros népének gyalogos búcsújárása Kiscelbe (Celldömölkre)

A kisebb pihenőket útközben lehetőleg kutaknál tartották, forrásoknál kevésbé, mert azok vize hidegebb és könnyebben meg lehetett betegedni tőle. Megálláskor a lobogókat fához vagy a kocsikhoz támasztották. Ha erdőben haladtak, gyakran előfordult, hogy tíz percre megálltak. Csak ilyenkor lehetett szabadon beszélgetni és dohányozni. Minden útba eső keresztnél megálltak, letérdepeltek és a vezérzászlókat meghajtották. A három búcsúelöljáró közül az mondta az imát, amelyiknek az oldalára esett a feszület: ha balról volt, a baloldali, ha jobbról, a jobboldali, ha szemben volt, a középső elöljáró. Az illető búcsúelöljáró letérdelt a feszület elé; Imádunk Uram Jézus Krisztus, most a te szent kereszted által váltottad meg a világot; - imádkozta. Majd felálltak és indultak tovább. Minden útba eső katolikus templomba bementek, letérdeltek, a zászlókat a szentély elé vitték, az idősebbek helyet foglaltak a padokban, a fiatalok állva maradtak. A búcsúvezető imádkozott: „Dicsértessék, áldassék és felmagasztassék a mi Urunk, Urunk Jézus Krisztusnak valóságos szent teste és vére az Oltáriszentségben, most és mindörökkön örökké. Ámen. Majd elmondott két Miatyánkot, két Üdvözlégyet és a templom védőszentjéhez imádkozott: „Dicsőséges... könyörögj érettünk." Azután énekelve vonultak ki a templomból és folytatták útjukat. Útközben nagy gondot fordítottak az étkezésekre, mert a nehéz menetelés megkívánta ezt. A napközbeni étkezések a tarisznyából és a szatyorból történtek. Mindenki tudta, mennyi ételre van szüksége, s annak megfelelő mennyiséget készített oda reggelente a bugyorból. Reggelente az induláskor nem ettek. Öt-hat óra között volt a bagófrüstök, ami csak néhány falatból és egy korty pálinkából állott, s dohányozni is lehetett. Kilenc óra körül volt a reggeli, amely fél óráig tartott a következő helyeken: Feketehegy (Fehérvár) Csetény, Pápa. Az ebéd mindig ebédlőkben volt, az otthonról hozott ételből, de ha valaki igényelte, ehetett meleg ételt is. Isztimér, Bakonyszentlászló, Nyárád voltak az ebédlőhelyek. Az ebéd előtt mindig egyenesen a templomba mentek a szokásos beköszöntőre. Ez a következő volt: Az ünnepkör antifonája: „Mennynek királynéasszonya, Örülj szép Szűz. Aleluja. Mert kit méhedben hordozni méltó voltál. Aleluja." A búcsúvezető így szólt: „Kedves búcsús testvéreim, hála Istennek, idevezényelt bennünket. Itt egy háromnegyed órát késünk, megebédezünk és Jézus nevibe tovább folytassuk utunkat." Elénekelték az: „Üdvözölve légy dicső Anyánk, üdvözölve légy Szűz Mária, hozzád rebeg föl hő imánk, Te vagy honunk Védasszonya, óh nézz le ránk, szent szűz Anyánk, kérünk hallgass meg hő imánk, Mária, Mária aleluja, aleluja, aleluja, óh nézd tekintsd, tekintsd hű népedet, segélyért hozzád mint siet. Ég, föld hatalmas asszonya, könyörögj értünk Mária, óh nézz le ránk, szent szűz Anyánk, kérünk hallgad meg hő imánk, Mária, Mária aleluja, aleluja, aleluja.

63 A zászlókat a templomban hagyták és mentek a vendéglőbe. Ekkor már természetesen nem volt semmiféle kötött rend. Az étkezéskor mindenki fogyaszthatott szeszes italt, mert egy kevéshez mindenki hozzá volt szokva. Az utóbbi hatvan évben mindössze egyszer fordult elő, hogy egy legény többet ivott a kelleténél. Először büntetésből haza akarták küldeni, de ez olyan nagy szégyen lett volna az illetőre, hogy mégsem tették. Felrakták egy kocsira és ott kialudta magát. A büntetése azonban nem maradt el, háromszor meg kellett kerülnie a vezérzászlót. Az első világháború után ez volt az egyetlen büntetés, amit a búcsúvezetők kiszabtak. Az ebédidő egy óráig tartott. Befejeztével visszamentek a templomba, elmondtak két Miatyánkot, két Üdvözlégyet, a kijövetelkor pedig Mária énekeket énekeltek. Az „uzsonna" is a tarisznyából történt, szintén vendéglőben. A zászlókat akkor ugyanúgy az adott templomban hagyták. Ez fél óráig tartott, Csernyén, Oszlopon, Pórszalókon. 17