Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)
Soós Sándor: Székesfehérvár-Felsőváros népének gyalogos búcsújárása Kiscelbe (Celldömölkre)
A vacsora az éjszakai szálláson volt, Szápár, Gyimóton és Kiscellben, a bugyrosból. Előfordult, hogy valaki fogadalomból nem evett, de ha az ilyen félre ült és nem tudták róla, hogy fogadalom köti, akkor megszólták, hogy miért különcködik. Az útbaeső katolikus falvakban harangoztattak, a harangozónak 2-3 pengőt fizettek. A faluba vagy egy legény ment előre vagy egy bugyroskocsi a pénztárossal. Ilyenkor az a kocsi ment, ahol a lovak jobban bírták. Minden településen énekelve haladtak át. Ha előtte rózsafüzért végeztek, abbahagyták, s majd a faluból kitérve folytatták a rózsafüzért ott, ahol abbahagyták. Útközben két helyen vettek részt misén: Száporon - reggel háromkor! - és Pápán - délelőtt kilenckor. A falvakban már számítottak a fehérvári búcsúsokra, virágot szedtek a kertekben, felkötötték a búcsúsok zászlóira, hogy legalább a virág menjen Kiscellbe helyettük. Amikor a virágok elhervadtak, az útbaeső temetőkben hagyták, ugyanis kaptak helyette friss virágot. A fehérváriakkal egy időben Mórról, Császárról, Dadról, Bókodról, Pusztavámról is zarándokoltak Kiscellbe. Mórról sokkal többen mentek mint Fehérvárról, ott a kapucinusok szervezték a búcsújárást. Ha más precesszióval találkoztak, a zászlóikat kölcsönösen háromszor meghajtották egymás felé. Többször találkoztak a hazatérő kiscelli búcsúsok a Jásdra tartó fehérvári precesszióval Isztimérben! A fehérváriakhoz másik búcsúsmenet sohasem csatlakozott, de öt-hat szapári asszony és leány mindig társul szegődött, akiket szívesen fogadtak. Más községből senki sem csatlakozott. A protestáns falvakban templomoknál nem álltak meg, ilyen helyeken semmi tiszteletadás nem volt. Volt olyan zsidó kocsmáros, aki nagyon rendes ember lévén két-három liter bort ingyen adott a bugyroskocsisoknak. A cigányok letérdeltek az út közepére a búcsúmenet elé és pénzért könyörögtek. A búcsúsok kikerülték őket és pénzt dobáltak nekik. Napközben megálláskor a lovakat nem fogták ki, csak este. A kocsisok reggel, délben és este porciózták, abrakolták és reggel pucolták a lovakat. Itatóra a szükség szerint minden megállás alatt sor kerülhetett. Gyakran előfordult, hogy egy kocsis megkért valakit, üljön a helyére, hajtva a lovakat, amíg ő leszáll imádkozni. A szálláshelyekre este nyolc óra tájban érkeztek meg. A zászlókat a templomban hagyták. A falubeliek már várták a búcsúsokat. Mindenkinek elég hamar akadt szállása, volt, akit hívtak, volt, akinek kérnie kellett. A szálláson megmosakodtak, az odavitt bugyrosból kivették a vacsorát és siettek vacsorázni a vendéglőbe. A háziak nem adtak vacsorát, de ha esős idő volt, a kemencén megszárították a ruhákat. Esti ájtatosság csak Szápáron volt, Gyimóton nem, mert az jórészt református falu volt. A Gyimóton elmaradt esti ájtatosság helyett, majd a harmadik nap reggelén misén vettek részt a pápai ferences templomban. A lefekvés tíz óra körül történt. A lefekvéskor ketten összeálltak (két férfi, vagy két nő), mert mindenki egy pokrócot vitt magával, az egyik pokrócot leterítették, a másikkal takaróztak. A nők szobában aludtak, amiért néha egy keveset fizetni kellett, a férfiak pajtában, istállóban. Fizetség gyanánt visszafelé sokszor búcsúfiát hoztak a gyerekeknek vagy szentképet az öregasszonyoknak és leányoknak. A kocsisok éjszakára házak udvarára álltak be, vagy a hajtó vagy a bugyoradogató a kocsin hált, nehogy elvesszen valami. A lovakat istállóba vezették, mert ezek is kimerültek. Ébresztő reggel háromkor volt, harangszóra. A harangozónak a szokásos két-három pengőt fizették. Az öltözködéskor vigyáztak, nehogy otthagyjanak valamit. A felöltözés után - étkezés nélkül - azonnal a templomba siettek a reggeli ájtatosságra, melyet a következőképpen végeztek: Ének: „Ó Jézusom, én Krisztusom, Szent nevedben fölkeltem, Neked szívből hálát adok, 18
