Ikvainé Sándor Ildikó szerk.: Néprajzi, történeti és múzeumszociológiai tanulmányok a Ferenczy Múzeumból (Szentendrei Múzeumi Füzetek 1. Szentendre, 1996)

Ikvainé Sándor Ildikó: Népi mesterek, művészek Pest megyében

UNGAR ISTVÁN (1924) A természeti szépségekben bővelkedő Börzsöny hegység lábához húzódó kis faluban, Kemencén született és él ma is Ungár István. Paraszt szülők gyermeke. Egészen kiskorától kezdve az erdőn dolgozott favágóként. így került szoros kapcsolatba a fával.

6,5 Azt a tehetségét, hogy meglássa, mi rejlik a fában, a nagyapjától örökölte. Ő gyakran faragott a hasonló formájú gallyakból gyíkot, kígyót, madarakat. Eleinte Ungár István is ilyesmivel kezdte, jó szeme volt hozzá. Első faragását, egy galambot, legénykorában csinálta leendő feleségének, akivel 1945-ben ismerkedtek össze, 46-ban volt a lagzijuk. Később, mikor elment egy hosszabb munkára erdőre, az egyedüllét magányában egy feszületet faragott, s vitt később haza. Ez máig is megvan. Bizony, sokat volt távol az otthonától, mondja felesége. Előfordult, hogy egy hónapban csak egyszer látták. De a táskájában mindig vitt haza faragnivaló fát, amit az erdőben talált. Kezdetben kisebb-nagyobb madarakat: baglyot, kócsagot, állatokat: őzet, ugró szarvast, rókát, kutyát stb. faragott. A madarat különös gyorsasággal faragja. Egyik alkalommal kis unokája kérésére elővette a kést, s egy negyed óra alatt elkészült egy madárkával. A bonyolultabb állatalakok után következett az emberi arc és alak megformálása. Mindig emlékezetből farag. Azt örökíti meg, amit a környezetében valaha látott. A szobrai ott sorakoznak egy üveges szekrényben és a ruhás szekrények tetején. Szereti őket, nem szívesen válik meg tőlük. Ott látható a Köpülő asszony, a Kukoricamorzsoló, az Anya ringó bölcsővel, Imádkozós asszony, Rákóczi, Cigány ember batyuval, a Pincében borozgatok, egy egész sor Pásztor ember, Kaszás ember, Ökrökkel szántogató, Éjjeliőr, Favágó, Rőzsehordó asszony, Románszánkót cipelő ember stb. „Számomra megnyugvást jelent a faragás, Mindig azt örökítettem meg, ami körülöttem volt."

66 - mondta. Legszívesebben a magakészítette bicsakkal farag, de speciális vésőket is használ. Legjobban a fehér hársfát szereti, de faragott bükkből, fűzből, szilfából is. Faragótáborokba is hívták. Volt Tatán, ahol közösen székely-kaput készítettek, Visegrádon, ahol gyermekjátékokat faragtak. Faluja számára egy emlékoszlopot készített. Ez élete főműve. Az oszlop négy oldalán domborítással örökítette meg lakóhelyének foglalkozásait: a szántó-vető embert, állatokat terelő pásztort, az erdei munkák mozzanatait, a ház körül foglalatoskodókat, virágokat stb. Ungár István még mindig gyakran dolgozik az erdőn, így ritkán farag, bár nyugdíjasként valamivel több idő jut erre. Egyik szép munkáját 1990 Adventjén készítette. A Jó Pásztort ábrázolja, amint visszahozza az eltévedt bárányt. Reméljük, sok szép szobrot láthatunk ezután is tőle. VOIGT EDE Egy különleges festményt őriz az Arany János Múzeum Nagykőrösön. A képet papírra festették, vízfestékkel, a múlt század közepén. Egyedülálló eseményt örökít meg. Keletkezésének körülményéről az alján lévő kézzel írt felirat tájékoztat: „Ő Cs. Kir. Felségeik I. Ferenc József és Erzsébet fogadtatására. 1857. Május 24-én Nagy Kőrösön". Feliratából következően a festmény a királyi pár fogadtatására készülő várost ábrázolja a városdíszítés megszervezésének és kivitelezésének utolsó szakaszában. Ismeretes, hogy Ferenc József kétszer járt Nagykőrösön. A jelentős eseményről a Borovszky Samu által szerkesztett monográfiában a következőket olvashatjuk: „Az önkényuralom alatt az urakodó két ízben is meglátogatta a várost. Első ízben 1852. évi körútja alkalmával, június lien érkezett Nagykőrösre, mely alkalommal a város hódolattal fogadta, másodízben 1857. évi körútja alatt, május 24-én, Erzsébet királynéval együtt jött Nagykőrösre. E látogatás emlékét az 120