Véri Dániel (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve - Studia Comitatensia 35. (Szentendre, 2017)
Néprajz - Sz. Tóth Judit: Mestermunkák. A kőfaragás emlékei a Dunazug-hegyvidéken
STUDIACOMITATENSIA 35.- A FERENCZY MÚZEUMI CENTRUM ÉVKÖNYVE Sz. Tóth Judit MESTERMUNKÁK. A KŐFARAGÁS EMLÉKEI A DUNAZUG-HEGYVIDÉKEN A kőfaragás a téma népművészeti megközelítése szerint a falvak, mezővárosok épületein, portáin, a parasztgazdaságok használati tárgyai között és a szakrális térben föllelhető, kőből készített tárgyak esztétikai minőséget hordozó, a helyi ízlés szerinti megmunkálását jelenti, a népművészet kevéssé jelentős ága.1 A szakrális emlékek, út menti keresztek, szobrok, sírjelek a művészeti stílusok, a provinciális művészet és a kőfaragó ipar formavilágát tükrözik, de fellelhetőek köztük a népművészet stílusjegyeit, formavilágát és mintakincsét hordozó darabok is.2 A kőfaragás paraszti hagyománya az 1980-as években lett hiánypótló témája a néprajzi kutatásoknak. Köztük jelentős helyet foglal el Pest megye. Az egy- egy térség, település kőbányászatáról, a kőfaragókról és a kő hasznosításáról megjelent tanulmányok magát a mesterséget (geográfia, bányahelyek, szerszámok, technika, termékek), és annak gazdasági-társadalmi vonatkozásait tárgyalják.3 A mesterség míves, díszített darabjairól, stílusjegyeiről, azok népművészeti jelentőségéről három szerző ír, Dunabogdány és környéke kőmunkáit, illetve Pilisszántó sírköveit elemezve.4 5 A még fellelhető kőemlékek egész sora indokolja, hogy e tevékenység produktumai nagyobb figyelmet kapjanak, esztétikai szempontból értékes, jelentős darabjai megörökítésre kerüljenek. 1 A kőfaragás népművészeti szempontú megközelítése sokáig a szakrális kisemlékek, főként a sírkövek tanulmányozására korlátozódott. Lantosné 1997; Laczkovits 1982; Soós-Szőnyi 2006. 2 Filep-Hofer 1980:296. 3 Hála 1987a; 1998; I. Sándor 1973; Viga 1985. Vargha 1958; Dercsényi 1958.1—II. az egyes települések adatainál. 4 Sándor 1973; Loszmann 2003; Soós—Szőnyi 2006. 5 Vajda 2012. 6 Hála 1987b: 81; Borovszky 1900:134. 7 Bartócz 1976:146. 8 Bartócz 1976:146. 9 A tanulmányban szereplő, külön nem jelölt képek a szerző felvételei. 10 Fényes 1837: 411-412. A tanulmányban vizsgált terület Pest megye Dunától nyugatra fekvő területe, kőzetekben egyik leggazdagabb vidékünk. Ide tartozik a Visegrádi-hegység és a Dunazug-hegyvidék: a Pilis, a Budai-hegyvidék, a Budaörsi-medence, a Zsámbéki-medence és a Tété- nyi-fennsík. A térség geológiai adottságai változatosak, a megmunkálásra alkalmas kőzetek sokasága fordul elő. A Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű, keményebb kőzetei, az andezit, dácit útépítésre, burkolásra, vízépítésre alkalmasak, tufái építőkövek voltak. A Pilis és a Budai-hegység jól faragható, időtálló homokkövet és mészkövet, a Budai-hegység déli része, a Zsámbéki-medence és a Tétényi-fennsík durva mészköve kiváló építőkövet szolgáltatott (1. ábra)? A táj ezen adottságai következtében a kő bányászatának és felhasználásának ezen a területen nagy hagyománya van. Több bányát a rómaiak is műveltek. Az újkorban Sóskút, Bia, Diósd bányái és kisebb kőfejtők már a 18. században működtek.6 A kőfaragó céhek, céhes kőfaragó mesterek száma viszonylag alacsony volt a megyében. Kőfaragó céh működéséről Pest és Buda mellett csak Vácról tudunk, ahol 1731-ben önálló „Kőfaragó és kőműves egyesült céh” alakult.7 Nem véletlenül, hiszen a korszak egyik legnagyobb szabású építkezése folyt itt, a püspöki székhely, a barokk város kialakítása. Céhes mester működött még Csobánkán és Zsámbékon, a többi - egyházi és világi megrendelőknek dolgozó - kőműves és kőfaragó céhen kívüli volt. A 18. századi Szentendrén például 22 céhen kívüli mesterről tudunk abból az időből, amikor a város épületei és templomai felépültek.8 9 A kőmunkák sokasága alapján feltételezhető, hogy a kőfaragók száma jóval magasabb lehetett, sokan közülük a betelepített németséggel érkeztek és generációkon át művelték a mesterséget (1. kép)? Fényes Elek már a 19. század elején említi Mogyoród, Csobánka, Megyer, Bia, Budakeszi, Promontor és Sóskút kőfejtőit.10 Ez időben a hidegkúti, kovácsi, csabai, borosjenői, csobánkai és kalászi kemény 221
