Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Völgyesi Orsolya: Fáy András, Pest vármegye követe az 1832–36. évi országgyűlésen
Vólgyesi Orsolya: Fáy András, Pest vármegye követe az 1832—36. évi országgyűlésen A Temes, de leginkább a Pest megyében történtek nagyon kellemetlenül érintették a kormányzatot, hiszen joggal lehetett tartani attól, hogy ezt követően más megyék is visszahívhatják kormány- párti követeiket, így a hírek szerint számítani lehetett arra, hogy a Fejér megyei Szluha Imre,9 az Arad megyei Aczél Antal,10 az esztergomi Andrássy József,11 a nyitrai Ocskay Ignác12 és a tornai Ragályi Tamás13 is hasonló sorsra jut.14 A kormányzat a rendelkezéséré álló rövid idő alatt komoly erőfeszítéseket tett Péchy visszahívásának megakadályozására, felmerült a közvetlen beavatkozás lehetősége is, de gróf Reviczky Ádám kancellár végül ezt elvetette. Ugyanakkor Reviczky levélben fordult gróf Nádasdy Ferenc váci püspökhöz és Klobusiczky Péter kalocsai érsekhez a katolikus papság támogatását kérve, a korábbi személynökön, Mérey Sándoron keresztül pedig annak testvérét, Mérey László táblabírót, továbbá Szilassy József és Lónyay János helytartó- tanácsi tanácsosokat kívánta megnyerni az ügynek, mivel mindhárman rendelkeztek némi befolyással a megyében. A kancellár elnöki levélben fordult Keglevich Gáborhoz, Nógrád megye főispánjához, a Magyar Királyi Kamara alelnökéhez is. József nádor gróf Széchenyi Istvánnak írt ez ügyben,15 akit egyébként Földváry Gábor másodalispán mint Pest megye táblabíráját meghívott a Péchy ügyében tartott, szeptember 8-i konferenciára is.16 A rendek másnap, azaz szeptember 9-én köz- felkiáltással Fáy Andrást választották meg ország- gyűlési követté, ő azonban egészségi állapotára és otthoni viszonyaira hivatkozva először nem akarta elfogadni a megbízatást, végül azonban igent mondott, s elvállalta a követséget. A tekintélyes köznemesi családból származó, református vallású Fáy hivatali pályáját 1810-ben kezdte, mikor is a pesti járás második alszolgabírája lett, 1812-től pedig a váci járásban viselte ugyancsak az alszolgabírói hivatalt, amiről 1818-ban lemondott. Ugyanebben az évben Pest vármegye táblabírája lett. Bár ettől fogva hivatalt nem viselt, mégis fontos szerepet játszott a helyi közéletben, s az 1830-as években a „középponti vármegye” egyik legtekintélyesebb ellenzéki politikusává vált. 1830-ban a megye az elhunyt Kisfaludy Károly hagyatékának gondnokává nevezte ki, 1831. január 20-án tagja lett a rendszeres bizottsági munkálatokat (az ún. operátumokat) felülvizsgáló grémiumnak,17 1832-ben beválasztották a magyar nyelv ügyében kiküldött bizottságba, 1830 és 1840 között részt vett a megyei követutasítást kidolgozó választmány, 1836-tól pedig a Marczibányi-alapítvány munkájában. 1833-34-ben szintén a megye megbízásából Döbrentei Gáborral együtt a budai Várszínház társ- igazgatójaként is tevékenykedett. Követté választásakor az Akadémia tiszteletbeli tagja és országosan ismert író volt, 1833-ban A Bélteky ház című regénye a Magyar Tudós Társaság legrangosabb és legkomolyabb anyagi juttatással járó elismerését, az akadémiai nagyjutalmat nyerte el.18 Fáy András megválasztása után az 1790. évi követi eskü szövegét mondva tette le a hitet a rendek előtt, ez egyébként az elmúlt időben nem volt szokás a megyében, úgyhogy a főjegyzőnek ott helyben kellett az eskü szövegét latinról magyarra lefordítani. Minden bizonnyal Péchy magatartása is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a megye fontosnak tartotta az eskütételt, hiszen a már idézett titkos jelentés szerint a követ szélsőségesen ellenzékiből vált 9 Szluha Imre (?-?) Fejér vármegye főszolgabírája, 1833 augusztusától országgyűlési követe. 10 Aczél Antal (1789-1868) táblabíró, Arad vármegye első követe. 11 Andrássy József (1806-1852) Esztergom megye második követe és főügyésze. 12 Ocskay Ignác (?-?) Nyitra megye első alispánja és első követe. 13 Ragályi Tamás (1785-1849) 1825/27-ben és 1830-ban Borsod, 1833-tól Torna vármegye követe. 14 Lásd erről: MNL OL, N 119 Fasc. 47. 6991. 15 „Erhalte ich des E[rz] I IjerzogJ Palatin eigenhändigen Brief wegen Péchy” (Széchenyi IV.: 599.). 16 Széchenyi IV.: 601. 17 Az ellenzéki szellemű Pest megyei operátumokról lásd: Völgyesi 2002: 29-60. 18 Szalisznyó 2015: 42-43. 36