Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Tanulmányok Pest megye történetéből megjelent az ezt a kérdéskört vizsgáló elméleti tanulmánya, mely 1985-ben magyarul is napvilágot látott.41 Népviseleti értelemben a városi és falusi öltözet számos funkcióval rendelkezik (gyakorlati; esztétikai; ünnepi, életkorra utaló; a nemek közötti társadalmi elkülönülést mutató; foglalkozásra, anyagi helyzetre utaló; társadalmi osztályhoz, tájegységhez, nemzetiséghez és vallási felekezethez tartozást jelölő funkció). Ennélfogva a viselet nemcsak tárgy, hanem egyben jel is. Bogatirjov megállapítja, hogy a minket körülvevő valóságban a tárgyakat kétféle módon érzékelhetjük. Egyik esetben pusztán tárgyról van szó, amelynek nincsen semmilyen ideológiai jelentősége. Egy adott dolgot azonban felruházhatunk olyan tulajdonságokkal is, melyek révén már nem pusztán önmagát fogja jelenteni, hanem önmagán kívüli dolgot fog jelölni, azaz jelentést kap, ezáltal jellé válik. A népi kultúra körébe tartozó tárgyak különböző mértékben ruházhatók fel egyéb jelentéstartalmakkal. A munkavégzés során használt eszközök elsősorban a praktikusságot, a célszerűséget hordozzák magukban. A viselet ezzel szemben a leginkább alkalmas tárgyegyüttes arra, hogy jellé váljon, de bármilyen jelentésekkel és funkciókkal is ruházzuk fel, mégis megőrzi tárgy jellegét, gyakorlati szerepét ugyanis szinte sosem veszti el.42 Viselettanulmányok készítése során ezt a kettősséget kell figyelembe vennünk, a viselet mint tárgy és a viselet minijei sosem választható el élesen egymástól. A települések viseletében az egyes funkciók sosem egyforma mértékben vannak jelen, hol ez, hol az fordul elő, illetve kap hangsúlyosabb szerepet. Pócsmegyeren ma már nagyon nehéz felvázolni a viselet jelrendszerét. A ma élők már alig emlékeznek arra az időszakra, amikor a viselet elevenen élt a faluban, de ezekből a szórványadatokból is egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a viselet régen itt is bonyolult rendszert alkotott, mely ismeretek elsajátítása már gyermekkorban megkezdődött. Pócsmegyer református magyar település, ahol a családok tulajdonában lévő birtoknagyságok között nem voltak éles különbségek. A felnőtt férfiak többsége a mezőgazdaságban dolgozott, így csak kis számban voltak iparosok a faluban. Mindez ahhoz vezetett, hogy társadalmi, foglalkozási, vallási és nemzetiségi hovatartozásra utaló jegyekre nem volt szükség a viseletben. A faluban élő néhány iparos ruházkodása szinte alig különbözött a parasztokétól. Egyik adatközlőnk elmondása szerint, aki egyébként iparos családból származott, az iparosok csak kicsit öltözködtek másképp, például az iparos bálba tilos volt csizmában menni. Emellett a gazdák csípőig érő, vatelinnel bélelt kabátot hordtak, míg az iparosok egy szövetből készült hosszabb típust. Ezek azonban csak kisebb különbségek voltak, elsősorban arról volt szó, hogy az újítások, az újabb darabok átvétele az iparosoknál történt meg először. Emiatt viseletűk valamilyen szinten eltért, de később ezek a parasztok körében is elterjedtek. Természetesen a néhány módosabb gazda és a zsellérek életkörülményei között jelentős különbségek voltak, de ezek nem az egyes viseleti darabokon mutatkoztak meg. A szegényebb sorsúak kisebb ruhaállománnyal rendelkeztek, amit viszont igyekeztek olyan anyagból elkészíteni, úgy díszíteni, ahogy a módosabbaké volt.43 A viseletnek tehát elsősorban gyakorlati és esztétikai funkciója 41 Bogatirjov 1985b. 42 A viseletnek, öltözködésnek a kultúra egészében többletjelenése volt, hiszen a lakáskultúrában igénytelen és/vagy házilagos készítésű bútorok használatára kényszerültek, ezek mint vagyonjelzők vagy prezentációk nem voltak értelmezhetők. A falut és a házakat évente többször is elöntő árvizek a legolcsóbb és legegyszerűbb bútorhasználatot eredményezték. A ruhatárolására használt olcsó ládák, sublótok, fogasok, festett padok, maguk készítette székek könnyen voltak mozdíthatók, a padlásra felvihetők. Az ágyak is odakerültek árvízkor, s ott fenn ezeken vagy szalmán, zsákokon aludtak. A víz ezekben nagy kárt nem tehetett. A prezentációnak tehát legfontosabb eszköze a ruha, azaz az ünnepi ruhák rendszere volt, ennek meghordozása vasárnap délelőtt a templomban, majd a délutáni isten- tisztelet után az utcákon sétálva, a rokonságban, szomszédságban, vendégségben, a komáknál, bálokon és mulatságokon, lakodalmak alkalmával stb. jelentette a család önértékelésének és prezentációinak eseteit. 43 Szoboszlai Istvánná Raffay Anna Szigetmonostor esetében arról számolt be, hogy a faluban nem tért el a módos gazdák viselete a zsellérekétől. A gazdagok jobban tudtak vásárolni, ezáltal a kelengyébe is többet adtak, de a forma ugyanaz volt. (Szoboszlai 1950a: 72.) 131