Tyekvicska Árpád (szerk.): A Ferenczy Múzeumi Centrum Évkönyve 2015 - Studia Comitatensia 34., Új Folyam, 2. (Szentendre, 2016)
Tanulmányok Pest megye történetéből - Muntagné Tabajdi Zsuzsanna–Muskovics Andrea Anna–Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. században
Muntagné Tabajdi Zsuzsanna - Muskovics Andrea Anna — Szacsvay Éva: Az öltözködés változásai Pócsmegyeren a XX. Században volt, illetve utalt az egyén korára, esetleg állapotára, mely leggyakrabban a színben fejeződött ki. Az egyes ruhadarabok az egyén állapotán, életkorán kívül a különböző alkalmakat is jelölték, ami nem a színben mutatkozott meg, hanem az anyagok minőségében és a díszítettségben.44 Egykor a pócsmegyeri viseletben is nagy szerepük lehetett a színeknek, az adatközlések viszont nem teszik lehetővé, hogy ez alapján építsük fel rendszerünket. Leginkább a hétköznapi és ünnepi viselet szembeállításával mutatható be a viselet jel- és funkciórendszere. A színek rendszere, különös tekintettel a gyászra A paraszti öltözetek színszimbolikájának kibontakozásában az egyházi liturgiában megjelenő színeknek volt elsőrendű szerepük. Az újkor elejére a színskála jelentős része elérhető volt a világi elit számára, a parasztok körében pedig a 18. században kezdtek terjedni a színes anyagok.45 Az új színek általában nem az ünnepi öltözetekkel léptek be a paraszti öltözködésbe, a széles választéknak köszönhetően később mégis ezekben játszottak jelentős szerepet. Országszerte általános volt, hogy a fiatalok világos, az idősebbek pedig sö- tétebb ruhákat viseltek. Azokon a településeken viszont, ahol a ruhák színvilága és díszítettsége lehetővé tette, ennél jóval bonyolultabb jelrendszer alakult ki. Nemcsak a viselő életkorára lehetett következtetni egy adott ruhadarabból, hanem a viselés alkalmára, a viselő családi állapotára is. A színeknek különös szerepük és jelentőségük volt az emberélet fordulóihoz kapcsolódó eseményekben, különösen az esküvő és a gyász terén. Pócsmegyer községben a selyemből készült ünnepi ruhák rendje az 1930-as évektől kezdett kibontakozni, s az 1940-es években vált általánossá. Ekkorra alakult ki a színek teljes rendszere, olyan színek is tért hódítottak, amelyek korábban nem voltak jellemzőek (világoskék, rózsaszín, narancssárga stb.).46 A teljes színrendszer kialakulása tette lehetővé, hogy az egyes ruhadarabok az alkalmazás minden terére kiterjedő jelentéseket hordozzanak színük és díszítettségük alapján. Az ország számos vidékén ez a kiszínesedés a 19. század utolsó harmadában zajlott, a 20. század elejétől pedig megkezdődött ilyen téren egy hanyatlás. Pócsmegyeren ezzel szemben ellentétes folyamat játszódott le. A 19. század végéig jellemző ingvállas pruszlikos, valamint a még nem selyemből készült réklis viselet időszakában nem történt meg a kivirágzás. Ezt csak a 20. század második negyedétől bekövetkező anyagi jobblét tette lehetővé.47 Ekkor a selyemruhák már a legkülönbözőbb színekben léteztek, de adatközlőink a ruhák 44 A hétköznapi és ünnepi viseletdarabok szabásukban, formájukban megegyeztek. A hétköznapok során használt darabokat azonban nem díszítették, olcsóbb anyagból készültek, illetve kevesebb anyagot is használtak fel hozzájuk. Erre legjobb például a szoknyák szolgálnak. Míg a hétköznapiak gyakran három szélből készültek, addig az ünneplőket öt szélből varrták. 45 Flórián 2007: 55. és 58. 46 Ma már szinte lehetetlen annak felkutatása, hogy egy-egy szín pontosan mikor, miért és kinek köszönhetően jelent meg egy településen. Ezért is rendkívül értékes, hogy Pócsmegyeren Balogh Jánosné Horváth Teréziának köszönhetően ismerjük a fehér szoknya megjelenésének és általánossá válásának történetét. Szőri Istvánné 1890-ben ment férjhez. Még újmenyecske korában egyszer rokonlátogatóban volt húsvétkor Lovasberényben, ahol a fiatal lányok fehér szoknyát viseltek. Ez annyira megtetszett neki, hogy rábeszélte a pócsmegyerieket a divatváltoztatásra. (Balogh 2009: 6.) 47 Balogh Jánosné Horváth Terézia Bagón végzett kutatásai során hasonló eredményre jutott. A Galga-menti visele- tek az 1930-as, 1940-es évekre érték el virágkorukat, kiszínesedésüket, majd ezt követően, az 1950-es években vált igazán fontossá és lehetővé a ruhadarabok színének gondos megválogatása, szabályszerű rendje. Ezt az tette lehetővé, hogy a férfiak nagy része ekkor már az iparban és a vasúti közlekedésben vállalt munkát, s az innen befolyó pénz egy részét családjuk nőtagjainak ruházatára költötték. (Balogh 1995: 137.) 132
