Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - B. Juhász Györgyi–Lángi József: Adalék a 18–19. századi lakáskultúrához. A szentendrei Pajor-kúria 2012-ben elvégzett festőrestaurátori kutatásának összegzése
Szentendre - Adalékok a Pajor-család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez homlokzatot a 19. század elején történt nagyarányú át- és összeépítéskor alakították át, míg végül az épület a 20. század elején, a Krausz-féle építkezések idején nyerte el jelenlegi, gazdag, eklektikus architektúráját. Az ebből az időszakból származó homlokzatszínezés nem tért jelentősen el a kutatás előtti állapottól. Alapsíkjait a jelenleginél élénkebb okkersárgára, míg a síkból kiemelkedő architektúrát fehérre festették. Ekkor ellenben még mészfestéket alkalmaztak. A kúria belső tereiben értékelhető 18. századi kifestés nem került felszínre, viszont a 19. századi díszítőfestései figyelemreméltóak, egyrészt mivel jól dokumentálhatóak, másrészt mivel minden teremben teljes felületre kiterjedően elvi rekonstrukció is készíthető. Sajnos a polgári lakáskultúra e jelentős dokumentumainak értékelése, összehasonlító elemzése és helyreállítása még gyermekcipőben jár hazánkban.4 Mivel a korszak élénk, erőteljes színezése, motívumrendszere idegen a mai gondolkodástól, ezért a legtöbb esetben a hasonló jellegű dekorációk nyomtalanul, dokumentálás nélkül tűntek el. Az 1980-1990-es évekig ezeket a díszítőfestéseket a nagyobb, még szigorúan műemléki elvek szerint zajló helyreállítások esetében sem vették figyelembe.5 Hivatkozott „esztétikai értéktelenségük” mellett pusztulásukhoz nagyban hozzájárult múlékony anyaghasználatuk. Mivel az esetek döntő többségében enyves technikával festették őket, így ezek a nedvességre, biológiai károsítókra, szennyeződésekre és mechanikai sérülésekre rendkívül érzékeny kifestések átfestésük, különösen lemeszelésük után szinte feltárhatatlanokká váltak. Szentendrén sokkal szerencsésebb volt a helyzet, mivel itt a jó készítéstechnikának köszönhetően feltárható maradt a festett dekoráció.6 A kifestések leírásánál kronológiai sorrendet követünk, így az emeleti helyiségei közül a két középső, E12 és E13 jelű szobát kell elsőként bemutatnunk, mivel itt a 19. század első harmadára keltezhető díszítőfestés került elő. (la. kép) Érdekes, hogy a korabeli szokásoktól eltérően, ebben az esetben nem a középső szoba volt a legnagyobb, hanem éppen ellenkezőleg, ez tekinthető a legkisebb méretűnek. A falfestés kvalitásából mégis egyértelműen az derül ki, hogy az E13 jelű szoba számított a legreprezentatívabb helyiségnek. Esetleg fogadószobaként funkcionált, vagy az intim szférát szolgálta. Ez a szoba olyan kicsi volt, hogy bútorzat alig-alig fért el benne. A kutatás során a folyosóra szemközti falon ablakra, középen egy fülkére, míg az északi sarokban egy kályha nyomaira bukkantunk. Az észak-déli irányú teremsorba pedig egy-egy, a középtengelyben nyíló keskeny, de a jelenleginél magasabb ajtó vezetett át. A folyosó felőli fülke korábban ajtó is lehetett, amit később befalaztak és fülkeként használtak, bár az ajtótok helye a többszöri átalakítások során annyira roncsolódott, hogy ezt ma már csak valószínűsíteni lehet. Kifestése klasszicizáló, sőt inkább már a biedermeierbe hajló díszítőfestés volt, amely az alján fekete csipkével díszített, harmonikaszerűen felfüggesztett, kék függönyt imitált. Fent és lent azonos módon tagolt, fekete színű, hímzett szegélyre emlékeztető motívum gazdagítja a hullámzó függönyt, de itt apró vonalakkal tagolt szalag is felfedezhető.7 (2a—2c. kép) A sarkokban a művész vörös betétes falpilléreket festett, amelyek meleg kőszínű lábazaton nyugszanak. (3. kép) Ez a réteg befordult a folyosóra nyíló ajtó-, vagy falfülkébe, azonban hiányzott a szoba északi oldalfaláról. A kifestés kötőanyaga mészkazein, amely egy rendkívül gyenge kötőanyagú vakolatra készült és a falazathoz is gyengén tapadt. Mivel az alapvakolat rendkívül kevés meszet tartalmazott, így szinte elporlott a falazat és a simítóréteg között. A dekoráció rusztikus, érdes simítórétegre kézi festéssel készült. Ellenben az egyes apró, szimmetrikusan ismétlődő mustrákat sablonnal festették fel. Ilyenek például a falpillérek vörös betétei, melyre apró fehér motívumokat patronáltak. A folyosó felőli ajtót nem sokkal később befalazták és ekkor alakították falfülkévé, mivel a befalazáson lévő első festékréteg egy rózsaszín, al secco technikával felhordott réteg, amely megegyezik a szoba homlokzati falán lévő első átfestéssel. Ez szintén függönymo4 A művészettörténeti szakirodalom tudomásunk szerint e témával nem foglalkozott behatóbban, pedig a 19. század második felének és 20. század első évtizedeinek lakáskultúrájában meghatározó jelentőséggel bírt a sablonok felhasználásával készített, élénk színvilágú díszítőfestés, melyhez a legtöbb esetben a nyílászárók színezését is hangolták. Következésképpen egységes interiéure kialakítására törekedtek. 5 Az Országos Műemléki Felügyelőségben (OMF), az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban (OmvH) és az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központban (AMRK) végzett munkánk során gyakran szembesültünk azzal a ténnyel, hogy maga az intézményes műemlékvédelem sem tud mit kezdeni ezzel az emlékanyaggal, mivel az épület megmentéséért vívott csatákban többnyire csupán marginális szerepet kapott a szerényebb színvonalú, 19. század második felére keltezhető díszítőfestések megőrzése, esetleg bemutatása. E tapasztalatokon felbuzdulva néhány esetben l:l-es léptékű pauszrajzokon, illetve egy-egy falnézeten dokumentáltuk a részlegesen feltárt, de bemutatásra nem kerülő, sőt a legtöbb esetben nyomtalan pusztulásra ítélt kifestéseket. Például: soproni Storno-ház; csombárdi Pongrácz-kúria; rákoskeresztúri Podmaniczky-kastély; fertődi Esterházy-kastélyegyüttes, gazdatiszti házának emeleti termei; gödöllői Grassalkovich-kastélyegyüttes, gazdatiszti házának emeleti termei; paksi Szeniczey-kúria; körmendi Batthyány-kastély narancs- és őrségháza; beregsurányi református parókia. 6 Sajnos a helyreállítás során az új múzeumi funkcióban egyetlen szoba bemutatására sem nyílt lehetőség. Csupán az E13 jelű szoba klasszicista drapériafestésének konzerválását, védőréteges leragasztását végezhettük el, tehát ez fennmaradt. A többi minden bizonnyal megsemmisült a felület „szakszerű” előkészítése során. 7 A falat borító valódi drapéria már a középkortól kezdve a királyi, főúri reprezentáció fontos kellékének számított. Akvarellek, tervek jelentős gyűjteménye található a new yorki Cooper-Hewitt National Design Museum és a Metropolitan Museum of Art grafikai anyagában. A rendkívül költséges igazi kelmét helyettesíthették papírtapétával és festéssel. (2d. kép) Hasonló drapériafestés magyarországi klasszicista kastélyok és városi paloták teremsoraiban gyakran kerül felszínre. Közülük most csak a bajnai Sándor-Metternich kastély, a velencei Meszlényi-kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély vagy a győri Bécsi kapu tér 1-3. klasszicista periódusának egyes termeit említjük. 45
