Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből
A Pilis és A Dunakanyar - Tájhasználat, településszerkezet A szállás, illetve a szállásszerű település és annak latin megfelelője, a descensus a nomád, félnomád pásztorkodó életformával hozható összefüggésbe és átmeneti megtelepedési formára utal.53 Használata csak a 10. század szórt telepjelenségeire vonatkozóan lehetne indokolt, de akkor is csak abban az esetben, ha bizonyítani lehetne, hogy a Kárpát-medencében megtelepedő magyarság folytatta nomád, esetleg félnomád életmódját.54 Pest megyei ásatási eredményeink azonban azt a feltevést erősítik meg, hogy a 10. századi megtelepülök életmódja nem a nomadizálás valamilyen formájához, hanem a teljes letelepedettséghez állt közelebb. A többrétegű padlókkal és betöltésekkel rendelkező ecseri, vagy vecsési házakat látszólag ugyanúgy és ugyanannyi ideig használták, mint a 12-13. századi földbe mélyített építményeket, amikor már a nomadizálás minden formáját kizárhatjuk. Az Árpád-kori telepkutatás eredményeit nemrégiben összegző Takács Miklós néhány példával illusztrálva egy olyan, újabb településtípust körvonalazott, amely a pár objektummal jellemezhető szállásszerű település és a stabilabb struktúrájú falvak közötti átmeneti formát jelent, és amelyre a „szórt jellegű település” kategóriát javasolta.55 Ebben a felosztásban a három típus szétválasztása egyrészt az objektumszám, másrészt az objektumok spektruma, azaz bizonyos objektumtípusok megléte, vagy azok hiánya alapján lenne megoldható. Az osztályozási rend ugyanakkor több tekintetben is problémás. Egyrészt a szállás kategória ismételt bevezetése miatt, másrészt azért, mert a szállás és falu, valamint a szórt jellegű település nem azonos fogalmi körbe tartoznak, így átfedés lehet közöttük.56 Továbbá, a felosztás gyakorlati alkalmazása lehetetlennek tűnik, mert könnyen elmosódik a három kategória közötti határ. Nincs számszerűsítve, és persze nem is lehet meghatározni, hogy milyen objektumszámnál végződik az egyik településtípus és hol kezdődik a másik.57 Az MO-s autópálya-nyomvonalon nem válnak el egymástól ezek a településtípusok, telepnyomainkat nem tudjuk a fenti kategóriákkal leírni. Ha lelőhelyenként nézzük a maglódi és az ecseri telepnyomokat, akkor több szállásszerű telepnyomot kapunk, ha azonban egységként szemléljük őket, akkor ez a megközelítés egy szórt jellegű, kora Árpád-kori települést eredményez. Ha azonban még hozzászámítjuk a Barátság kőolajvezeték nyomvonalában azonosított telepnyomokat is, akkor egy olyan nagy kiterjedésű Árpád- kori telepet kapunk, amely a korai, szórt jellegű településcsírákból kiindulva jutott el a késő Árpád-kori, legalább egy stabil maggal rendelkező faluig. A régészeti kutatásnak számolni kell azzal a ténnyel, hogy az ásatással vizsgálható felület nagysága döntően befolyásolhatja egy település kiteijedésének meghatározását. Az objektumok spektruma sem lehet objektív szűrő, hiszen nagyon esetleges, hogy milyen objektumtípusokat találunk meg egy településen. Egy-egy objektumtípus, például a 53 A szó fenti jelentéstartalmának fontosságát jelzi, hogy ebben a fogalomkörben vált már a középkorban közép- és kelet-európai vándorszóvá: Benkő (szerk.) 1976: III. 661-662. A 13. században a szállás a kunok és a jászok településeit jelölte: Szabó 1966: 7; Laszlovszky 1986: 248 (67. jegyzet). Ezt a kategóriát alkalmazta Györffy György, amikor elsősorban a mongol modellből kiindulva, a hazai földrajzi viszonyok között, a 10. századi vezéri helynevek alapján megpróbálta rekonstruálni a főemberek téli és nyári szállásváltó életmódját (Györffy 1970). A középkori faluról írt monografikus munkájának sokat mondó Téli szállás és állandó falu című fejezetében Szabó István elsősorban írott források alapján vázolta a falvak kialakulásának, rögzülésének folyamatát (Szabó 1966: 14—35). A kezdetleges faluszervezeti és tulajdonformákkal bíró téli szállás mellett mozgó nyári legeltetéssel számolt a 10. században. Vékony Gábor a tatabányai Dózsákért lakónegyedben feltárt különböző típusú építmények ismertetése során kategorikusan elválasztotta egymástól a falu és a szállás fogalmát. „A X. századi falu nem csupán falu volt, hanem állattartó nomádok szállása is.” Vékony 1996: 7. A magyar kutatók döntő többsége tehát a szállást a nomadizáló közösségek lakhelyének értelmezte. Kivételek természetesen akadtak. Jakó Zsigmond a 13-14. századi népességnövekedés, szétrajzás apró településeire szinonimaként használta a szállás és a tanya kifejezéseket. „Ezek a kicsiny családi szállások csak a középkor szóhasználata mellett nevezhetők falunak. Valójában nem voltak egyebek egy-két rokon nemes család kúriájából és néhány szolgájuk házából álló tanyaszerű telepeknél. Számtalan tényező kedvező találkozásától függött, hogy ezek a XIV-XV. századra faluvá cseperedtek-e vagy beleolvadtak valamelyik szomszédjukba.”Jakó 1945: 11. 54 A régészeti kutatás feladata, hogy a 10—11. századi ásatásokból származó források alapján alátámassza, vagy megcáfolja, de mindenesetre árnyalja a többnyire történészek által felvázolt alternatívákat a 10. századi magyarság életmódjára, esetleges nomadizálására, letelepedettségére vonatkozóan. Középkori magyar régészetünk jó része jelenleg is tényként számol a Kárpát-medencei félnomád életmóddal (Bálint et al. 2003: 384). Fodor István ellenben több cikkében is rámutatott arra, hogy a Kárpát-medencében a keleti típusú nomadizálásra már nem nyílt lehetőség, illetve arra, hogy alkalmazása a természetföldrajzi adottságok miatt szükségtelen is volt (Fodor 1996; Fodor 2006). A 10. század közepétől feltűnő, nagy sírszámú, köznépi temetők is közvetett bizonyítékai a helyhez kötött életmódnak (Müller 2000: 29). A kora Árpád-kori lakosság életmódjára vonatkozó elképzelések kritikai szemléletű összefoglalójában Takács Miklós is hangsúlyozta, hogy nincs olyan jellegzetesség a 10—11. századi települések emlékanyagában, ami alapján elválna egymástól egy feltételezett korai, nomád jellegű anyag az államalapítás utáni emlékektől (Takács 2014: 195— 196). A klasszikus lovas-nomád életmód elképzelését nem támogatják az archeozoológiai és az archeobotanikai leletek sem (Takács 2014:199-200). 55 Takács 2010: 15-18. 56 Ugyanez vonatkozik Kovács László felosztására, aki a kora Árpád-kori temetőket azok egyedszáma és használati ideje alapján a szállási és falusi temetők körébe sorolta és ez által a településkutatás e problémáktól nem mentes terminusát egy újabb osztályozási rend alapkategóriájává tette (Kovács 2013). E kategória megalkotása során, amint az utalásaiból kitűnik, csak felületesen vette figyelembe a településkutatás vonatkozó eredményeit, jobbára csak a történeti kutatás összefoglalásaira hagyatkozott. A szállás fogalma alá fenntartások nélkül olvasztotta be az írott források terminológiáját is (predium), ami módszertanilag kifogásolható. Természetesen nem lehet véletlen, hogy a 10-11. századi temetőkutatás gyakorlatilag az első rendszerezési kísérletek óta szintén a különböző szempontú (etnikai, társadalmi, gazdasági, családi) csoportosítás és nevezéktan nehézségeivel küzd. A települések és a temetők problémáit nem lehet egymástól elkülönülten tárgyalni, hiszen mindkettő ugyanannak a lakosságnak a hagyatéka. Az Árpád-kori települések tipológiai rendszerezése és megfelelő terminológiájának kialakítása csak további, nagy felületű feltárások közlése után lesz lehetséges, a regionális sajátosságok és az általános érvényű jellemzők meghatározása után. Jelen pillanatban még nem tartunk itt, így már csak ezért sem helyes ennek a kategóriának a megalapozatlan kiragadása és alkalmazása a temetők vonatkozásában. 57 A település-alaprajzokról maga Takács Miklós is írja, hogy „az esetszám növekedése nem az egységesedés, hanem a változatok egyre nagyobb számának a regisztrálása irányába halad”. Takács 2010:15. 169
