Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 - Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)

Szentendre. Adalékok a Pajor család, a Pajor-kúria és a Ferenczy-család történetéhez - Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből

Kiss - Czinege - Barta - Sümeghy- Grynaeus: Felhagyott szőlő teraszok, intenzív történeti tájhasználat...

és történeti földrajzi szempontú vizsgálatokat többek között a Balaton-felvidéken,7 Pomáz-Szentendre-Leányfalu térségében,8 Nagymaroson és az Észak-Cserhát vidékén,9 továbbá Tokaj-Hegyalján végeztek.10 A szőlőteraszok kialakítására és használatára vonatkozó legfontosabb történeti és történeti-néprajzi munkák kétségtelenül az utóbb említett területhez kapcsolódnak.11

Mind a történelmi borvidékeink nagy részén, mind pedig a korábban kevésbé jelentős hegyvidéki, illetve dombsági szőlőtermesztő területek meredekebb lejtőin viszonylag magasan elhelyezkedő szőlők 19. századi hirtelen csökkenése és felhagyása - mintaterületünkhöz hasonlóan - először leginkább a filoxéra pusztításának volt köszönhető.12 Ugyanakkor a 20. század eleji visszatelepítési hullám e lejtős térszíneket már alig érintette: a 19. század vége után a szőlőművelés egyre inkább „lecsúszott” a „szoknyára”, vagyis a hegylábi területekre.13 Ez a folyamat később az 1950-es évek államosítási és téeszesítési hullámával kezdődően szélesedett ki, mivel a csekély lejtésű területeken a művelési folyamatok jelentős részét gépesíteni lehetett (és kellett). Ez általában az előállított bor mennyiségének növekedésével, ugyanakkor annak minőségi romlásával, és a korábban intenzív teraszos szőlőművelés alatt álló, magasabb fekvésű területek parlagosodásával járt együtt.14

A Nagymaros bel- és külterületéhez tartozó, szőlőtermesztés szempontjából legkedvezőbb termőhelyi adottságú, főleg dél, délkeleti kitettségű erdős hegyoldalakon ma is több helyen találkozhatunk az egykori teraszos művelés lassan pusztuló nyomaival: kősorokkal, kő-, illetve esetenként földteraszok és hajdan kővel kirakott árkok maradványaival.15 Habár az ilyen teraszok egy kisebb részét az ország több vidékén még ma is használják, sőt néhol újakat is kiépítenek, jelentős részük már nem tölti be egykori funkcióját. A valamikor intenzíven művelt terület abból a szempontból is érdekes, mivel a jelentősebb meredekségű (s részben magasságú)16 területeken ma már a termelők viszonylag ritkán vállalkoznak ilyen intenzív, összességében nagy anyagi ráfordítással járó, nagyrészt nem gépesíthető gazdasági tevékenységre, mely még egy rendkívül kedvező kitettségű terület esetén is kétségessé teszi a jövedelmezőséget.

A mintaterület

A mintaterület Nagymaros külterületének északkeleti részén, a Kapu-hegynél, a Gubacsi-Hálás17 alatt elterülő, Duna felé forduló lejtőn fekszik (1. ábra). A hegy lejtőjének alsó felét ma már jórészt nyaralókhoz tartozó zártkertek alkotják. A lejtő felső, gerinchez közel eső részét erdő, a kettő között elterülő, egykori teraszos területet pedig erdőspuszta társulás foglalja el, melynek alsó, úttal és az azt védő támfallal határos részét nehezen átjárható sűrű bokros-bozótos vegetáció zárja le. Ez utóbbi nyugati irányban némiképp kiszélesedve az erdőssztyep-rét rovására terjeszkedik.

7 Örvényes és Aszófő környéki vizsgálatokra: Laposa 1989. A Káli-medence antropogén teraszainak térképezésére: Szilassi 2004: 23-24. Tokaj esetében: Boros 1996: 73.

s A téma máig egyik legfontosabb szakirodalmi forrása: Baráth 1963.

9 Korábbi, vonatkozó elemzésre: Czinege-Kiss-Horváth 2001; Kiss et al. 2005a. Az Északi-Cserhát szőlőterületeire: Mravcsik et al. 2012.

10 E munkák összefoglalására: Boros 1996. A Tokaj-Hegyaljára vonatkozó újabb munkák közül a Tállyai-félmedencére vonatkozóan: Nyizsalovszki— Virók2001; Nyizsalovszki 2001: 90.

11 Tokaj-Hegyalján az előkészítő munkákat, így a kősorok, gyepűk, teraszok, árkok kialakítását — a források tanúsága szerint már legkésőbb a 17. század elejétől - az erre specializálódott, német eredetű Mecenzéf falu lakosai végezték (Balassa 1959). Balassa Iván későbbi, 1991-ben kiadott könyvében az egyéb Tokajjal kapcsolatos kutatásait is újabban összefoglalta és részben kiegészítette (Balassa 1991). A terület karbantartására robotban vagy bérért a szőlőtulajdonosok már kevésbé szakképzetteket is foglalkoztattak. A témával kapcsolatban további forrásokra és feldolgozásokra: Hőgye 1986: 188,195,216; Boros 1996: 108-109. Újabb elemzésre: Novák-Incze 2012.

12 A felvevőpiacok részleges elvesztése miatt híres borvidékeink (így például a soproni-ruszti vagy a tokaj-hegyaljai) esetében már jórészt a 18. század második felében a bortermelés és szőlőművelés hanyatlása volt a jellemző. A témával kapcsolatban: Kücsán 1999; Nyizsalovszki 2001: 86. Ez a 18. századi recesszió azonban például Nagymaros szőlőterületeit még nem nagyon érintette.

13 E folyamatok összefoglalására: Nyizsalovszk 2001: 86-87. A Balaton északi partvidékén lejátszódott hasonló folyamatokra, a Káli-medence példáján: Szilassi 2003.

14 A teraszok 19. századtól felgyorsult általános felhagyása nemcsak hazánkban, hanem Európa más, intenzív teraszos művelést folytató (különösen mediterrán) területein is jellemző folyamat volt (Dunjó et al. 2003: 24).

15 Nováki Gyula Nagymaros területén több helyen is (így például a település nyugati részén található Mihály-hegyen) említ hosszanti teraszokat, azonban a tanulmányunkban vizsgált mintaterületen és annak környékén elhelyezkedő teraszokat nem említi (Nováki 1975: 76).

16 Ma a hazai, nyereségesen működtetett szőlőterületek döntő többsége 100-200 méter tengerszint feletti magasságban található (Kriszton 1999: 23, 30—37). Ugyanakkor a történelmi borvidékeken, így például Tokaj-Hegyalján is, a minőségi borok optimális termesztésének felső határa — mintaterületünkéhez hasonlóan — a déli kitettségű hegyoldalakon 300-350, de akár 400 méter is lehet. Ugyanis a déli lejtőkön, így például a tokaji Kopasz-hegy esetében, nagyjából ettől a tengerszint feletti magasságtól felfelé csökken erősebben a hőmérséklet. Ez a határ pedig megegyezik mintaterületünk szőlőművelésének felső határával (350 méter). Justyák 1965: 35.

17 A hagyomány szerint egy Gubacsi nevű, állatkereskedő család tartotta marháit a mintaterületünket délnyugat felől (alulról) határoló Latorvölgy fölött (ez nagyjából a hegygerinc fennsíkszerűen kiszélesedő része az erdő szélén), és a név is innen származik (Döbrössy 2004: 67). A Hálás eredeti területe tehát valószínűleg mintaterületünktől északnyugat felé helyezkedett el (így feltehetően azonos a korábbi Nagy Hálással).

126