Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
53 Az osztrák polgári törvénykönyvnek ugyanezen, az özvegyek számára kedvező rendelkezésére a kistarcsai Fogd János földműves özvegye is hivatkozott, aki az őt élete fogytáig illető egy gyermek rész haszonélvezetét telekkönyveztetni is kérte.8 Az árvaügy fontosságát és egyben rendezetlenségét az egymást viszonylag rövid időn belül követő rendelkezések is jelzik: 1858 novemberében a kormányzat császári rendelettel intézkedett az árvabizottmányok felállításáról a szolgabírói járásokban. A feladatok ellátásához jogtudort, számtudót, pénztárnokot, ellenőrt és írnoko(ka)t rendelt a szervezethez. A feltárt források alapján úgy tűnik, hogy a járási árvabizottmányok szervezete a későbbiekben nem sokat változott. A császári rendelet hátránya az volt, hogy a szervezet fenntartási és működtetési költségeit — helyiségek bérleti díja, fűtés, világítás, az alkalmazottak fizetése - a szolgabírói járáshoz tartozó községeknek kellett viselniük. Az önkényuralmi rendszer enyhülésével, az alkotmányosság helyreállításának reményével megfogalmazott 1861. évi ideiglenes törvénykezési szabályok Vili., vegyes cikke foglalkozott ismét az árvaüggyel.9 1861-ben, valószínűleg az alkotmányossági mozgalommal összefüggésben fogalmazták meg és rögzítették Pest-Pilis-Solt t.e. vármegyék árvaügyi utasítását. Ennek főbb pontjai a következők: 1. ) A nemes és nem nemes árvák egy évtized előtt divatozott különválasztása az 1848-as törvények szellemével nem összeegyeztethető, ezentúl minden, a megye területén található árva a központi megye árvaszék hatósága alá rendeltetik. 2. ) Minden községnél, minden hitfelekezetű lelkész egyházi felsőbbsége útján köteleztessék az árvaesetek bejelentésére a községi elöljáróságnál, akik azt az illető szolgabírónak bejelenteni tartoznak. 3. ) A községi elöljáró köteleztetik minden árvaingóságot összeírni. 4. ) A szolgabíró köteles három nap alatt a helyszínen megjelenni, a községi bíró, a jegyző, a hitfelekezeti lelkész és két tanú jelenlétében az ingót és ingatlant összeíratni, megbecsültetni. (...) 9.) minden járásban rendes, fizetéses gyámfelügyelőt választanak meg, akik- ellenőrzik az egyes árvák (magán)gyámjait és — ellenőrzik a már megválasztott, vagy azonnal megválasztandó községi közgyámokat.10 Az utasítás, amelyet a gyakorlati tapasztalatok alapján a következő évtizedben még kétszer módosítottak, lefektette a magyar közigazgatási hagyományoknak 8 PMLIV. 260.b 4257/1870 és 5229/1870. 9 MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1836-1868. évi törvénycikkek, 318-321. 10 PML IV. 260.b 5/1861. megfelelő, de a megváltozott társadalmi körülményekhez is alkalmazkodó alapelveket. Ezek a következők: 1. ) Az árvaügy a megyei közigazgatás feladatköre. 2. ) Az ezzel összefüggő tennivalók, a gyakorlati végrehajtás az alsóbb szintű közigazgatási egységek feladatai közé tartozik. 3. ) A rendelet intézkedik a végrehajtásához szükséges, a megyétől függő, annak ellenőrzése alá tartozó szervezet felállításáról. Az utasítás eredményeként felállított szervezet irategyüttese hiánytalanul fennmaradt napjainkig: a Pest Megyei Levéltár őrzi a Pest-Pilis-Solt t.e. vármegye Központi Arvatörvényszéke elnevezésű, mintegy 35 fm terjedelmű fondban. Az iratanyag rendkívül gazdag, egyben rendkívül összetett is. Az egyes falvakra vonatkozó anyag mennyisége igen változó: vannak nagyon jól reprezentált falvak - pl. a szentendrei sziget települései - és vannak olyanok is, amelyekből egyetlen szál irat sem került elő. A kutatás minden nehézségével együtt is az iratanyag pótolhatatlan értékű, mert: a. ) Két történelmi korszakhatárán keletkezett. Olyan időszakban, amikor a feudális kor vizsgálatában jártas kutatónak már nem állnak rendelkezésére a föld népe földesúri függéséből következő, a földesúri és állami adminisztráció által készített források (urbáriumok, dikális összeírások, dézsmajegyzékek, tanácsülési jegyzőkönyvek stb.). b. ) A polgári korszak paraszti világot vizsgáló kutatójának még nem nyújtanak fogódzót a korszak új forrásai. A községek iratanyaga részben tömegessé válik, részben a történelem viszontagságai között bekövetkezett pusztulások miatt hiányzik. c. ) A források által vizsgálható gazdaságok, háztartások maguk is egy átmeneti kor gazdasági-társadalmi egységei, magukon viselik az átalakulás nyomát, tükrözik a változások előrehaladását, vagy - egyes területeken - a stagnálást. Az iratok alapján számos kérdéskör vizsgálható. Az egyes, túlnyomórészt paraszti hagyatékok leltárain kívül vizsgálni lehet a soknemzetiségű megyében a törvény szerinti öröklési gyakorlatot, illetve az öröklési jogszokások megvalósulását. Képet kaphatunk a migráció irányáról, a móringolás elterjedtségéről, a végrendelkezés gyakoriságáról. A forrás alapján vázolhatjuk a tipikusnak mondható férfi és női életpályákat, ezek fordulatait. Az egy-egy iratcsomóhoz mellékelt számlák között gyakran találhatunk feljegyzéseket a halotti toron elfogyasztott italokról, ételekről, illetve a sírjelek anyagáról, formájáról is. A hagyatéki leltárakon, osztályegyezségeken szükséges aláírások sajátkezűsége, vagy névíró általi lejegyzése jelzi az írni tudás és az olvasás helyzetét valamint ezek felekezeti kötődését. A hagyatéki eljárás egymásra következő fázisai során készített iratok betekintést engednek az egyes falvak határhasználati rendjébe, az úrbéri
