Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
54 Kocsis Gyula per állásába, a községhatár tagosított vagy tagosítatlan állapotába. A leltárakban gyakran rövid leírás található a házak falainak és tetőzetének anyagáról, a lakóépület helyiségeinek számáról is. A forrásanyag értékelése, a társadalomtörténeti elemzés során egy további - értelmezési - problémával is szembesülnie kell a kutatónak. Ez a következő: menynyire lehet általános érvényű megállapításokat tenni a konkrét, egyedi ügyekből az egyes családok, háztartások mindennapjait, gazdasági helyzetét, személyek életsorsát, a családtagok egymáshoz való viszonyát egy-egy haláleset kapcsán készített, az egykorú valóságot a kívülálló szemléletével tükröző iratanyagból. A kérdés megválaszolásában a kulturális antropológia szemlélete segíthet. Az átányi parasztok gazdálkodásáról írott mű szerzői a munka 1966. évi német kiadásának előszavában azt írták, hogy a modelleknél jobban érdekelte őket a parasztgazdaságok mindennapos működése. Az, hogy az emberek - ez esetben az átányi parasztok - az általános alapelvek mellett naponta kényszerültek döntésre, a körülményekhez való alkalmazkodásra. Azt is a vizsgálat tárgyává tették, hogy az emberek életében mekkora szerepe, jelentősége volt az összegyűlt tapasztalatoknak, a „merész elhatározásoknak és a bölcs mérlegelésnek ”.11 A korábban ismertetett 1861. évi megyei utasításból tapasztalhattuk, hogy a polgári kori hagyatéki eljárásban és az árvavagyon kezelésében fontos, ha nem a legfontosabb szerep jutott a községi elöljáróságnak és a községi közgyámnak. A dolgozat következő részeiben ezen feladatkör néhány részletének bemutatására kerül sor. A hely- és a társadalomtörténeti szakirodalomban a falusi tanács, a községi elöljáróság szerteágazó feladatkörének számos részletezését találhatjuk.12 Ezek rendszerint csak említésszerűen térnek ki azokra a kötelességekre, amelyek nem a közösség egészének működését szolgálják, hanem a közösség egy-egy tagjának életét érintik. A feladatkörök leírásai szinte kivétel nélkül megemlítik a hagyatéki leltárkészítés kötelezettségét. Ezen, a korabeli tárgyi világot megjelenítő források feltárásával, publikálásával, elemzésével számos közlemény foglalkozik,13 ezért itt most eltekintünk a leltárakból levonható tanulságok tárgyalásától. A községi bírónak, jegyzőnek, esküdteknek, közgyámnak ezt a jogszokások által elvárt, majd a törvények által előírt feladatát - a leltárkészítést — az árvaügyi eljárás során még számos további kötelezettség követte, inkább ezek közül mutatunk be néhányat. A Pest megyére vonatkozó terjedelmes forrásanyag elmélyült kutatása 11 FÉL-HOFER 1997. xv. 12 KOCSIS 2000 és az ott hivatkozott irodalom. 13 A teljesség igénye nélkül, a nagyobb mennyiségű anyagot közlő forráskiadványok, elemzések: BENDA 1988. és 1995, GRANASZTÓI 1998 és 2003, JUHÁSZ 1985, KOCSIS 1988 és 1997. során megállapítható volt, hogy a leltárral egy időben készítették el az egyik legfontosabb irattípust, a „haláleset felvételi lapot” is. Ebből az iratból megtudható az elhunyt életkora, vallása, családi állapota, társadalmigazdasági helyzete, felnőtt- és kiskorú gyermekeinek, esetleg unokáinak száma, foglalkozása, lakóhelye. Az irat elkészítése módot adott az átlagostól eltérő „deviáns” esetek jelzésére is. Egy biai esetben a már serdülő korban lévő árvák azt kérték, hogy szüleik hagyatékát — a gazdaságot és a szőlőket - az elöljáróság ne árvereztesse el, hanem tartsák meg természetben. Velük szemben az elöljáróság szükségesnek tartotta a hagyaték eladását, mert megítélése szerint a hagyatékhoz tartozó szőlő — megfelelő hozzáértés hiányában - az árvák kezén csak tönkremenne, értékét vesztené. Az érintett gyermekek jellemzésére, az eladási javaslat indoklására azt is leírta az elöljáróság, hogy a gyermekek közül a 15 éves lány „szófogadatlan, dolgozni rest, csak a henye élet után törekedve már a buja életnek több jelét is adá”.u A haláleset felvételi lap számos esetben az életmód egyes részleteire világít rá. Galgóczy Károly a vármegyéről szóló monográfiájában14 15 megemlíti, hogy a szentendrei sziget egyes falvaiban a lakosok egyik megélhetési forrása a kenyérsütés, és a kenyerek Budapesten történő árusítása. A munka állításának megvilágítása és megrázó igazolása az egyik pócsmegyeri haláleset felvételi lapon olvasható: „1855. november 24-én estveli hét órakor amint kenyérsütési keresetek módja közben kenyérrel terhelt ladikjokkal Pestre mentek, Szentendre és Buda közti puszta templom iránt visegrádi köves hajó vasmacskájára felakadtak, ladikjok elmerült és ők mindketten a Duna áldozatává lettek, a Dunába haltak. ” Az árvákat anyai nagyapjuk vette magához.16 Egy másik, ugyancsak pócsmegyeri haláleset a kiszolgált katonák nehéz sorsát jeleníti meg: Nagy András 49 éves özvegy a Reuss Kestrik 7. huszárezredből végképp elbocsátott, 15 évet kiszolgált huszárkáplár „...szélütés nyavalyája következtében munkára tehetetlenségét és következő nyomorúságos napjait elgondolván kétségbeesés közt magát a (...) reggeli templom alatt (...) gazdája udvarában felakasztotta, és mire észrevették (...) meg is halt. ”17 14 PML IV. 260.b 6393/1869. 15 GALGÓCZY 1877.105. 16 PML IV. 260.b 483/1866. 17 PML IV. 260.b 365/1864.
