Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Soós Sándor: Dunabogdány kápolnái
64 DUNABOGDÁNY KÁPOLNÁI ÉS KÁLVÁRIÁI SOÓS SÁNDOR KÁPOLNA- ÉS KÁLVÁRIAÉPÍTÉS A templom- és kápolnaépítészet történetét vizsgálva a kereszténység korai időszakától kell elindulnunk. A keresztényüldözések vértanúinak sírjai fölé — részben a föld alatt, részben felette — emléktemplomok épültek a 4. század során.1 Az emléktemplomok nyomán vált általánossá a középkor folyamán a temetőkápolnák építése és a temetőkből kiásott csontok őrzésére szolgáló csontházak létesítése.2 Az első különálló kápolnák a 4. századtól kezdve a templomok mellett, az átrium nyugati oldalán épültek, a keresztség szentségének a kiszolgáltatására. Ezek a keresztelőkápolnák (baptisterium). A 13. századtól már csak ritkán létesítettek a keresztelésre önálló épületet: a liturgia változásával a bejáratnál állított keresztelő kút vette át a szentség kiszolgálásának a szerepét.3 Azzal összefüggésben, hogy a gótika idején gyorsan nőtt a szentek, az ünnepek, az oltárok, az elmondott misék s az egy templom mellett szolgálatot teljesítő papok száma, új építészeti forma jelent meg a 12-13. században: a szentély körül sugáralakban elhelyezkedő kápolnakoszorú a francia székesegyházakban.4 A kápolnák nemcsak méretükben térnek el a templomoktól, hanem jogállásukban, funkciójukban is. A plébániatemplomok állandó közösséget fogadnak be, melynek saját pásztora van, aki a megyéspüspök felügyelete alatt végzi a munkáját. Az épület felszentelt, címmel rendelkezik. Állandóan őriznek benne Eukarisztiát. Keresztelnek, esketnek benne. Mindezek összessége teszi a sajátos, plébániatemplomra jellemző tevékenységi kört.5 A kápolna rendszerint oltárral is ellátott kisebb helyiség, ahol az illetékes elöljáró engedélyével istentiszteletet lehet tartani. Legtöbbször különálló épületet jelent. De kápolnának nevezzük a nagyobb templomok többé-kevésbé elkülönített részét is: a nyilvánosan működő szentségi, keresztelő-, vagy szentekről elnevezett 1 LEVÁRDY 1982.20-21. 2 LANTOSNÉ 1998.116. 3 MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ABC 1961.216. 4 Uo. 205. 5 LITURGIKUS LEXIKON 2001.173. misézőkápolnákat is. A magán- és házikápolnákban elvégzett szertartások szintén engedélyhez kötöttek, felszentelésük szükséges, más célra nem használhatók.6 A templomok mellett vagy a templomokon belül létesített kápolnák csak részben a közvetlen előzményei a későbbi, önállóan, szabadban építetteknek. A további előzmények közé tartoznak még a szabadtéri kisépítmények: a szoborfülkés képoszlopok és főleg a mezei oltárok. Ezek bővítve, fejlesztve, továbbépítve válhattak kápolnává. Erre elsősorban a búcsújáróhelyek történetében találunk példákat. A katolikus temetőkben a hely szent jellegét hivatottak jelezni a temetői kápolnák és a temetői keresztek. Utóbbiak jelentősége akkor nőtt meg, amikor a protestantizmus térhódítása után a templomok mellől máshová helyezték a temetőket. A temetői keresztet ekkor a központba állítva, a temetővel együtt szentelték fel. A temetők és a temetői keresztek szentelési szertartása a 6. századig vezethető vissza.7 A kálváriák építése által a hívek saját környezetükben jelenítették meg Jézus passiójának stációit, jeruzsálemi emlékhelyeit, ami a Szentföldnek a keresztes hadjáratokat követő elvesztése miatt különös hangsúlyt kapott. A koldulórendek, a domonkosok és a ferencesek fontos szerepet töltöttek be ebben a folyamatban. A szenvedő, a részvét és az együttszenvedés érzését kiváltó Krisztus tiszteletét helyezték az egyéni és a közösségi imaélet középpontjába. A „Fájdalmak Embere”, a „Vir Dolorum” tiszteletének fontos közösségi színterei lettek az „átültetett Jeruzsálemek”, későbbi nevükön a kálváriák. Ezeken a helyszíneken végezték el a jeruzsálemi szenvedés útjára emlékeztető ájtatosságot, a keresztútjárást. A keresztúti stációk első leírását egy 1187-es feljegyzés tartalmazza, a részletes közlések megjelenésére pedig a 15. század második feléig kell várni. A johannita (később máltai) lovagrend 1320 táján állított hétstációs kálváriát Rhodosz szigetén. Boldog 6 Uo. 93. 7 SOÓS 2006a
