Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kocsis Gyula: „…ki fiatal korában nem szerez, …öreg napjaiban nincs mire vetnie a szemét…”. A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben (Társadalomtörténeti szempontú áttekintés)
A községi elöljáróságok árvaügyi igazgatási feladatai a kiegyezés körüli évtizedben 59 szolgálatokat teljesítő bátyjuknak adta át a telket, így az kizárólagos tulajdonossá vált.49 A nők leggyakrabban a házasságkötésük költségeire kívánták költeni örökségüket, vagy annak egy részét. Ebben kifejeződik a szokásrend is, ahogy azt a pilisszentkereszti kérvényező meg is fogalmazta: „...bútorokat és ágyneműeket...vennem kell, szinte ruhaneműre is szükségem van, miután szüleim után semmi ingóságot nem kapok és szokás szerint azt a nőnek férjéhez hozni kell... ”50 A kisszentmiklósi zsellér házaspár számára is az asszony öröksége jelentette a kezdő tőkét, hiszen „...férjem is szegény állapotban van, szolgálatommal én sem szerezhettem semmit, most az életet együtt megkezdtük, de nagyon sok hiányzik, mi nélkül a gazdasszony meg nem lehet..."51 A szigetszentmiklósi Tálas Julianna kérvényében felsorolta a beszerzendő hozományt, eszerint fehér ruhára 17 ft, ágyi ruhára 26 ft, szoknyákra 14 ft, kendőkre és egyéb apróságokra 13 ft szükséges, tehát csak a textilek 70 ft-ba kerülnek."2 Ennél jóval igényesebb és valószínűleg jóval gazdagabb is volt egy másik szigetszentmiklósi menyasszony, akinek árvatári tőkéje 2800 ft-ra rúgott. A menyasszony anyja által saját kézzel írt jegyzék szerint legalább 210 forintba kerül a hozomány és a lakodalmi költség. Az élelmiszerek közül „borra szükségös 26 ft, húsra szükségös 20 ft, káposztára 2 ft, a lakodalmi alkalomra konyhára való aprólék 6 ft". Az ágyi ruha állt két párnából (20 ft), két dunyhából (20 ft), tíz vánkosból (30 ft) és két ágyterítőbői (7.20 ft). A hozományba vinni szándékozott tükröt 3 ft-ra, az almáriumot 30 ft-ra, a két asztali abroszt 5 ft-ra taksálták. A textilek között megemlítettek még egy vég „grániczot” (10 ft) és egy fél vég „fehér perkájt” (6 ft). A menyasszony ruhatárát a következők képezték: két ünneplő ruha (20 ft), egy selyem- és egy posztó keszkenyő (20 ft), egy kis és egy nagy keszkenyő (5 ft), 2 „selyöm keszkenyő fejre” (5 ft), 2 szoknya (5 ft), 2 „vizikli” (5ft) 4 konyha kötény (3 ft) és „egy pár tzibő” (2 ft).53 A hagyaték elosztása az örökösök között a járási szolgabíró jelenlétében történt, az osztozásról jegyzőkönyvet is felvettek. A jegyzőkönyvben felsorolják az 49 PML IV. 260.b 4166/1869 és 4288/1868. so PML IV. 260.b 1003/1863. 51 PML IV. 260.b 660/1863. 52 PML IV. 260.b 6246/1865. 53 PML IV. 260.b 6655/1865. örökösöket, majd összegzik a hagyatékot, kijavítják a leltár esetleges hibáit. Ezt követően a hagyatéki terheket is összegzik. A leendő örökösök mindkét felsorolásban észrevételeket, módosításokat tehetnek. Ezt követően történik annak megállapítása, hogy egy-egy örökösre mekkora rész jut a hagyatékból örökösödési hányadban, illetve pénzben kifejezve. Az osztályegyezség létrehozásában is fontos szerepe volt a közgyámnak, aki kiskorú örökös esetén hivatalból rész vett az osztoztatáson, feladata pedig minden esetben a kiskorú örökösök érdekeinek a védelme volt. A feladatnak részben a helyi jogszokás, részben pedig valamilyen törvényi ismeret birtokában tudtak eleget tenni. így például az isaszegi közgyám, Mrnyó Pál egy alkalommal már a végrendeletet sem fogadta el, törvénytelennek és érvénytelennek tartván azt. A végrendelet elutasításának formai oka az volt, hogy az írni nem tudó végrendelkező esetében szükséges, törvényben előírt öt tanú helyett csak négy írta alá a végrendeletet. Tartalmi okként pedig azt említette a közgyám, hogy az örökhagyó arról végrendelkezett, ami nem is volt az övé. Ebből az ügyből a jogi ismeretek birtoklásán kívül a helyi körülmények, az érintett személyek mélyreható ismerete is kiderül. Egy másik esetben az osztályegyezség megteremtése során a galgamácsai közgyám azért kérte a végrendelet „félretételét”, mert a kiskorúak jogait csorbítva látta benne, így megkárosításuk lehetőségét vélelmezte. Fellépése hatására a végrendelet alapján az ingatlanokat öröklő testvér kötelezte magát, hogy a kiskorúak részére 20-20 ft-ot fizet a községi árvapénztárba, valamint férjhezmenetelükig élelmezi és ruházza húgait, majd férjhez is adja őket. „Félretették” az Úriban elhalt Mázás Gergely házas zsellér végrendeletének ingatlanokra vonatkozó részét is, mert azok fele része a nála korábban elhunyt feleségét, Berényi Borbálát illette. Az ingatlanok fele részét így öröklő testvér (sógornő), Berényi Verona, azonban átengedte az örökrészét volt sógora második házasságából származó, vele tehát rokonságban nem lévő kislánynak. Mindössze meghalt nővére kiházasítására adott 44 frt-nyi pénzt és hozományt — „két vánkust, egy derekaljat és egy kékre festett ládát” — kérte vissza.54 Néha az örökösök ellentéte nehezítette meg a békés egyezkedést. A püspökhatvani Baran Ferenc két nagykorú fiú örököse kijelentette, hogy „...oka hagyaték közös használatában nem maradhatnak, mert egymással egyenetlenségben élnek. Éppen azért tartottak egymás között verseny árverést, hogy ki maradjon közülük a szülői házban. Ezen árverési eredményt (...) kötelezőnek tartják. Ezen egymás között oly magasra felhajtott érték az egyes ingatlanok után a ne továbbig lévén, 54 PML IV. 260.b 7128/1870.
