Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kovács Annamária: Egy kiállítás margójára. József Attila emlékkiállítás a Dunakanyarban
165 Mint már utaltam rá, három olyan tematikus rész kapott hangsúlyos szerepet a kiállításban, amelyet a nagyközönség kevéssé ismerhet, viszont a költő hétköznapi életéből felvillant egy-egy kockát, s ezáltal nemcsak a költőt mutatja be, hanem a hétköznapi ember életét is, örömét és keserűségét egyaránt. 1. PEST MEGYEI TÁJAKON József Attila 1927 végén tér vissza bécsi és párizsi egyetemi tanulmányai után a fővárosba, ekkor ismerkedik meg Vágó Mártával. E szerelem ideje alatt láthatjuk- talán utoljára — teljesen felszabadultnak, önfeledtnek. A közös pilisi kirándulásokon készült képek is ezt az életérzést sugallják. Szerelmes versek sora születik ebben az időben. A költő igen gyakran és szívesen veszt rész a Vágó családdal az ürömhegyi túrákon. Benedek Marcell naplójegyzetében így emlékezik vissza erre: „Ilyen ürömi kiránduláson láttam először Márti társaságábanfelbukkanni egy fiatal—22—23 éves költőt-József Attilát. Úgy látszik, szerelem kezdődik a két gyerek közt. Attila furcsa, vékony, nagybajszú fiú. Proletár-sarjadék; valami baj történt vele a szegedi egyetemen, nagy gyűlölettel beszél Horger Antalról, akit én csak mint jámbor, bogarászó nyelvészt ismerek. Attila szívesen mutatja meg frissen született versei kéziratát, hókat ír, s a le fi óbb versei (márpedig mindenkit legjobb teljesítményei szerint kell megítélni) egészen elsőrendű poétára vallanak. Egyébiránt maga sem titkolja, hogy korunk legnagyobb költőjének tartja magát, vele egyenrangúnak csak Illyés Gyulát ismeri el. Viszont, ha egy-egy hirtelen született és azon melegében megmutatott versét habozó arccal fogadja az ember, tüstént eltépi. Ez történt egy dobogókői kiránduláson. Ebéd után Vagoné és Márti visszavonultak aludni a vendégfogadó különszo- bájába, a társaság többi tafia sétálgatott a hegygerincen. Attila egy pádon ülve gyorsan rótta a sorokat. Két verssel készült el, mielőtt a hölgyek felébredtek. Nekem mutatta meg. Észrevette rajtam, hogy nem vagyok elragadtatva.- Szóval: rosszak, - mondta és már tépte és gyűrte a papirost. Ürömön viszont elmondott egy verset, amely valahogy ilyenformán végződik: »S gömbölyödő hasacskánkat nézegetjük hajnalba« - ez csupa frissesség, egyszerű jókedv — bűbájos. ”3 * * A Vágó szülők Mártát hamarosan Angliába küldik. A két fiatal egyre inkább eltávolodik egymástól. A földrajzi távolság megteszi hatását: a kezdeti lángolás után a levelek megritkulnak, majd elmaradnak. Néhány év múlva Márta már mint férjes asszony tér vissza Angliából. Vágó Márta így emlékezik a közös pilisi kirándulásokra: ,Az első nagy kirándulás előtt abban az évben, közöltük Attilával, hogy másnap korán reggel indulunk. Ha pontos időben ott lesz, jöhet velünk. Csodák csodája: pontosan ott volt. Csobánkán és Margitligeten át mentünk fel a Nagy Kevélyre. Gyönyörű idő volt. (...) Fölértünk a hegygerincre; lenéztünk a síkságra, Pilis- Borosjenő és Ürömfalu piros cseréptetőire a zöld rónaságban. Látom magam előtt Attilát fönt a hegytetőn, a keskeny fóldnyelven, cingár alakját az aránytalanul nagy, néha hatalmas gesztusokkal, »kérő tenyerekkel«. Törékeny, oldalgó mozdulatokkal közeledett a hegy pereméhez, kissé előrehajolva hunyorgott a fényben, szimatolva, mint egy kölyökkutya, szinte félve bámult a boldog, fényben fürdő, szabadra nyitott tájba. — Attila, hát nem volt érdemes fölkelni? - Nagyon hozzá vagyok szokva az ilyesmihez — mondta gúnyosan. - Még soha ilyet nem láttam! — boldogan elmosolyodott és dalolni kezdett lefelé bandukolva a Kevély másik oldalán. Gyönyörűen énekelt, és nagyszerű értelmességgel ejtette a szövegeket is. »Ha én nálad lehetnék, a kertészed lehetnék, mindjárt meggyógyulnék« és »Hosszú az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora« - ezek voltak a kedvenc nótái. Mindenki megszerette a dalolásáért. Verseit is mondogatta. (...) Mindenki kipakolta a magával hozott jókat, az asztal roskadásig megtelt. (...) Attila virult köztük, itt már nekiszabadult ő is a tálaknak és a nagyhangúságnak. — Mi történik az emberrel, ha ennyit eszik? — kérdezte, fejét ide- oda ingatva, szemöldökét felvonva és röhögött. Estefelé, hazamenet — »malacvilágosság az égen« — a bécsi országúton gyalogoltunk befelé. Elmaradtunk Attilával a többiek mögött, csöndesenporoszkáltunk az úton, szemben az alkonyodó éggel, jobbra-balra a szagos mezőkkel. (...) A következő vasárnapon igen meleg volt, és a bécsi országúton, egyenesen mentünk Ürömre, előzetes, nagyobb hegymászás nélkül. Ebéd után matracok, szalmazsákok, színes díványpárnák, szőttesek, takarók kerültek elő a házból. Ki-ki vette a cókmókját (Irma néni ezt a holmit is éppoly igazságosan osztotta szét, mint délben az ennivalót), és elvonult aludni a mezőn vagy a házon körbefutó széles eresz alatt, ahol akart... »Hűvöslő szalmazsák a réten« — ezt a sort nehéz megérteni az »ürömi viszonyok«ismerete nélkül. (Piros hold körül denevérek.) Attila akárhányszor éjszaka is ott aludt kint. (...) A következő hétre nagy kirándulást terveztünk, két napost. Sötét este érkeztünk Csikóváraljára. Mielőtt kettéváltunk a menedékház férfi- és női hálótermei előtt, nagy 3 BENEDEK 1955.199.Jelen írásban a kiállítás hangulatát megelevenítve viszonylag hosszabb idézetek olvashatóak a kiállítási anyagban megjelent, Pest megyére vonatkozó irodalmi szövegekből.
