Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Gyura Sándor: A kisparos- és kiskereskedőlét gazdasági keretei Cegléden a két világháború között (A levéltári források és a sajtó tükrében)
110 Gyura Sándor fizetését kénytelen volt emelni, mert azt központilag előírták. Ráadásul ez a jövedelem általában magasabb volt, mint a gyári munkások esetében, mivel a kisipari alkalmazottak képzettebbek voltak.35 Az ország lakosságára nehezedő közterhekből a kisiparosság - jövedelmi viszonyaihoz képest — aránytalanul nagy részt viselt: 1936-ban 20 millió pengővel többet, mint a gyáripar.36 Az adósérelmekről sokat cikkeztek a helyi lapok, mint az iparosság és a kereskedők legsúlyosabb problémájáról, és az ipartestület elöljárósága elé is sok panasz került. A könyvelés is sok problémát jelentett, ugyanakkor az az átalányadózás sem volt előnyös, amit 1925- ben vezettek be a kézműiparosok, kisebb fuvarosok, piaci- és vásári árusok részére.3' Igaz, hogy ez egyszeri adókivetést jelentett az előző évi adófizetés alapján, de a gazdasági válság miatt rendkívüli mértékben visszaesett a forgalom, ami súlyosan érintette a kis egzisztenciákat. Egyre szaporodtak a csődök és kényszeregyezségek.38 Szemléltetésképpen álljon itt két iparos panasza: „Igen Tisztelt Szerkesztő úr! Figyelemmel hallgattam a múlt vasárnap a piactéren elhangzott beszédeket. Nekem különösen a lass Miniszter úrnak egy kijelentése ragadta meg a figyelmemet. Az t. i. amikor azt mondta, hogy az iparnak módja van mindig a magasabb termelési költséget áthárítani, de a mezőgazdának ez nincs módjában. A termelési költségek áthárítása talán áll a gyáriparra, de nem vonatkozik a kisiparra, nem pedig azért, mert nincs munka. Ha volna alkalma dolgozni a kisiparosnak, lehet, hogy ö is átháríthatná, de mivel nincs munkája, nincs fogyasztója, hát nem háríthatja át, mert nincs rá lehetőség. En lábbelikészítő vagyok. Békében évenként 6—700 pár lábbelit készítettem el, még ma igen sokat mondok, ha 100 párt csinálhatok. Most ebből a 100pár lábbeli munkadíjából kellene megélnem, ha lehetne, de ez egyszerűen lehetetlen. Egy kis számítás mindjárt világossá teszi a helyzetet. Viselem a következő terheket: Forgalmi adóm havi 8pengő, évi.................................96. — Kereseti adóm volt 1928. évben 64 pengő, de ezt bár fellebbeztem, és kértem leszállítását, mégis felemelték, ma...................................................83.— Társadalom biztosító díj egy segéd után egy évre.....90. Ipartestületi díj................................................................8. — egy segéd után .........................................................4,80. — Egyházi adóm................................................................30. — Városi pótadóm, útadóm.................................................60. — Egy segéd fizetése és élelmezése....................................373 Összesen P: 721,30. Összes terhem tehát, amit viselnem kell az iparom után, 721 pengő. Itt megjegyzem, hogy segédet, bár munkám alig van, azért vagyok kénytelen tartani, mivel rokkant vagyok s magam csak igen korlátolt munkát birok végezni. De ha rokkant nem volnék, segédet nem is tarthatnék, mert annyi munkám nincs, hogy indokolt volna a segéd tartása. Rokkantságom miatt azonban kénytelen vagyok erre. Nálam ugyan csak 25% os rokkantságot állapítottak meg, de az én mesterségemben ez a rokkantság tényleg 90% os, mert ennyivel szállítja le a keresőképességemet. Már most kérdek mindenkit, aki gondolkodni tud, lehetséges-e száz pár lábbelin évenként 721 pengőt megkeresni? De ez az összeg csak az ipari közterheimet foglalja magába, hol maradok én öttagú családommal, miből élünk mi? Megmondom magam: egy kis házacskámat, amit békében nagy küzdelemmel meg bírtam szerezni, az idén 1000pengő adóssággal kellett megterhelnem. En szeretném áthárítani az én költségeimet a fogyasztókra, s örülnék, ha valaki megmondaná nekem, hogy kire hárítsam át? Hová vezet ez a helyzet? Ezt már meg tudom mondani világosan, hogy ez a helyzet a kétségbeesés örvénye felé vezet! Adataim őszinték, igazak. Aki kételkedik bennük, szívesen kiterjesztem előtte az adókönyveimet. Beismerem azonban, hogy egy kis számítási hibának beismerésével mégis tartozom. Mint rokkant, havonként 150 P rokkantsági díjat kapok, ez a június hóban előttem ismeretlen okból 92fillérre csökkent le. Feljogosítok mindenkit, írja ezt az összeget javamra és ezzel az összeggel javítsa meg az én számadásomat. Egyelőre nevemet nem írom le, de ha kell, azzal is előfogok állani. Egy iparos a sok közül. ”39 Egy kötélverő kisiparos az adóhivatalnak írt fellebbezést a forgalmi átalányadójának felemelése miatt. Ebben felsorolja a fenti módon a közterheit, adósságait és felrója az illetékes adóhivatali tisztviselő érdektelenségét, a hitelezők és a végrehajtás könyörtelenségét: „Ha köztartozásaimnak nem teszek eleget, már nyakamon ül a végrehajtó és elviszi a párnáinkat gyermekeim feje alól, s még meg kellfizetnem a végrehajtót és kocsit, mely ingóságaimat viszi el. Segédkeznem kell és jóképet kell vágnom a művelethez, ami országnak világnak az én tönkremenésemet hirdeti. Ha hitelezőimmel szemben nem teljesítem kötelességeimet, ügyvédi költség, kényszeregyezség és csőd integet felém. Munkám bérére mindenki elsőbbségi igényt jelent be, magam és családom érdekei maradnak utoljára, és nekünk a maradékkal meg kell elégednünk, bármennyire is olvadjon az le. ”40 35 L. NAGY 1997.177-178. ---------------------------36 TAHY1941.241. 37 CH, 1930.38. sz. 39 CH, 1930.25. sz. 38 CH, 1930.50. sz. 40 CH, 1930.46. sz.
