Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Sin Edit: Szöveggyűjtemény Szentendre vonzáskörzetének irodalmi topográfiájához
Pici porontyot babusgattál eleget. Bizonyára minket is, aztán az unokáidat. Az első unoka, a természet kegyelméből, fiú lett. Balázs. Micsoda öröm volt! (...) Hát mikor Réka született. Külön örömöd volt, hogy itt született a házban. Virág nem akart kórházba menni, meleg nyár volt. Itthon maradt, mert sehol a világon nincs olyan kényelem, mint itt - mondta." (Móricz Lili: Fecske: a verandán) 34 „Benyitok az alacsony kiskapun és előttem csillog, fehérlik a ház, melyet pesti riporterek nem győznek a stílszerűség kedvéért kúriának nevezni. Pedig inkább valami nagyon szép, nagyon kedves falusi református parókiának vélné az ember. (...) A falak hófehérek, az ablakdíszek, díványtakarók, mind népi kézimunkák, csupa szín, virág, fehérség és világosság minden." (Kodolányi János: Egy délután Leányfalun Móricz Zsigmondnál) 35 „Őszinte barátságába fogadott. Egyik nap azzal jött át: ,Neked a népi írókkal kell tartanod, neked itt a helyed, ide tartozol közénk. Kiket ismersz közülük?' Amikor csak egy-két nevet mondtam, megjegyezte: ,Nem baj, majd én összehozlak velük, kedvedért meghívom őket egy ebédre hozzám.' Előkerült a mindentudó ,pepita notesz' s már írta is, mikorra s kiket hív meg. így kerültem össze Móricz Virágon és Lilin kívül az akkori legjelesebbekkel, hogy csak néhányat említsek közülük, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Móricz Miklóssal, Nyírő Józseffel, Both Bélával és más kitűnő írókkal. (...) így találkozgattunk nála a nagy diófa, a látófa árnyékában, vagy nálam a parókián. Kicseréltük gondjainkat, tervezgettünk, aminek a vége nem egyszer az lett: ,Ülj le, írd meg, holnap reggel beviszem a Kelet Népéhez/ A Kelet Népe volt az utolsó szalmaszála, ahol - miként mondta - az ő gondolatai és kiáltásai még megjelenhetnek." (Mészáros Gyula: Vendégségben Puszta Sándornál) 36 Riport 1931-ből „Itt, a főváros szomszédságában, nyaralóhelyen, ahol percenként robognak az autók az aszfaltúton, este kilenc óra tájban az orráig sem lát már az ember, ha nincs véletlenül holdvilág. Aki nem ismeri az utcákat legalább úgy, ahogy egy hajókormányos ismeri a Dunát, lépten-nyomon ki van téve annak a veszélynek, hogy az árokban találja magát. Mert a villanyvállalat egyszerűen kikapcsolja az utcai világítást és a huszadik században, Európa közepén, nincs mód rá, hogy egy falut kivilágítsanak, ha a vállalat érdekei nem kívánják. Ez mégis csak furcsa... A vendéglő teraszán néhány piros lámpa ég, az asztalok üresek, de a tető alatt álló dzsesz-dob ki van világítva annak rendje-módja szerint s egy sziruphangú úriember szócsövön dalolja világgá az érzéki tangók szövegét. A közönség azonban a terem bejáratánál tolong, ahol egy őszhajú dáma veri a bélyegzőt a jegyekre. Vannak itt feketekendős nénik, csizmás legények, ünneplő cselédlányok s nyaralók is, akik ,heccbóT támogatják a társulatot. A teremben alig lehet körülnézni, oly kicsi. A székek, padok egészen a lécekből eszkábált színpadig nyomulnak előre. A színpadot méregzöld függönyféle takarja, s a sarokban egy automata zongorán keserűarcú fiatalember veri gépiesen a táncdarabokat. О szórakoztatja a nagyérdemű közönséget, amíg meg nem telik a terem s fel lehet húzni a függönyt. Mert a függönyt akkor húzzák fel, amikor a terem megtelt, ha tizenegyig nem telik meg, tizenegyig várnak." (Kodolányi János: Falrengetés a nagyvendéglőben. Leányfalui színházi idill) 37 Utolsó emlékek Karinthy Frigyesről „Ahogy jövünk haza, a bokrokon keresztül láttuk, mintha állna valaki a konyha előtti kövön. Megálltunk ijedten. Vajon ki az? Nem volt kedvünk társadalmi életet élni. Olyan nagy a meleg. (...) - Jöjjenek, jöjjenek csak! Itt áll és magukra vár a világ legszebb férfia. Bumm! Ugyan, ki az? Sosem találnád ki, ki volt a világ legszebb férfia. Karinthy Frigyes. Állt a kövön, melléhez szorította az éppen aktuális kiskutyát, és halálos komoly pózba vágta magát, várt. Nagy, kedves feje, busa haja a homlokában, rövid, tömzsi alakja valóban a világ legcsúnyább emberének mutatta. De csak mutatta. Mert nála vidámabb, vonzóbb, elragadóbb embert nem ismertem. Megörültünk neki. (...) Emlékszem, rengeteget nevettünk és sokat ettünk. (...) Késő este ment be Pestre autóbusszal. Elragadó, vidám napot hagyott ránk örökül. Pár nap múlva halott volt. -(...) Három évvel ezelőtt itt volt Cini. Meséltem neki emlékemet Frici bácsiról. Megdöbbenve nézett rám. - Akkor maga később látta őt, mint én." (Móricz Lili: Fecskék a verandán) 3 * „Nyolckor ébredt. Még pára szállt a vizek felett, de a nap szépen sütött. Eszébe jutott, hogy ide nem is messzire barátja, Móricz Zsigmond háza áll Leányfalun. Úgy érezte, sürgősen beszélnie kell vele. Nem is habozott soká, tőlünk elbúcsúzott, s jegyet váltott a tízórás hajóra. A kis móló, amely a kikötőhöz vezetett, fürdött a napfényben, mikor beszállt a visegrádi hajóba, felülről meg kellett kerülnie a Szentendrei-szigetet. Sípolás indította útnak a kis gőzöst, s apám a korlátnál kegyes mozdulattal intett felénk, kissé színpadiasan, kissé tréfásan. Világosszürke ruhában állt ott, mindig előrehulló haját most kissé felborzolta a szél, éles profilja a vizes, zöldes háttérbe rajzolódott. Többé nem láttam. Apám haláláról még a következőket sikerült megtudnom: Elválásunk után hiába kereste Móriczot, csak a lányokat találta otthon." (Karinthy Ferenc: Ősbemutató. Szellemidézés) 39 245
