Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Molnárné Hajdú Margit: A nagytarcsai virágmotívumok és a deokratív betűk születése

szlovák nyelvű énekeskönyvből, a „Tranosciusból" tetszhettek meg az 1910 táján élőknek. Ünnepi fejkendőjükre színes fonallal, lapos öltéssel, külön színes koszorúként varrták a tenyérnyi széles fehér lyukhímzés fölé. Ráírták a nevüket már 1909-ben a kék „steppelt" „styepenvo" díszű kötényre is, kb. négyujjnyi szélesen. Ebben az esetben ez volt az egyetlen, önálló sorminta a kötény szélén a kék színű ünnepi „fertuskán". Az egyszerű, gépi tűzéssel is impozáns látvány a fegyelmezetten álló fehér betűsor. Van olyan emlékünk, amelyen 1927-ben még ilyen betűkből állt a felírat. Amikor az egyházi vezetők a „Tranosciust" latin betűs énekeskönyvre cserélték, a fiatalok már nem tudták a „gót" - egyesek szerint a „tót" betűket olvasni, fokozatosan áttértek a díszítőművészetben is a latin típusú betűkre. A latinos nyomtatott betűket nem találták olyan tetszetősnek, mint a korábban írt gótot, - ezért néhány kísérlet után - a latinos írott nagybetűket rajzolták a ruhákra. Van olyan zsebkendő 1935-ből, amelynek a szemben lévő két szélén gót, a másik két szélén latin betűkkel rajzolták a szöveget. Természetesen ezeket iscifrázták bimbókkal, levelekkel, mint a korábbit. Érdekes, hogy ha levélben, feljegyzésen használták a betűket, iskolai végzettségüknek megfelelően, az „irkában" írt lecke színvonalát mutatták a sorok. De, ha előrajzolásként a textilre vetették, a legszebb rajzzal vetekedtek. VI. A MINTASZERKESZTÉS, A RAJZOLÁS, A KOMPOZÍCIÓ ELHELYEZÉSE A TEXTILEKEN Az előrajzolásra az íróasszony, a „vipiszárka" felezéssel, negyedeléssel készíti elő a díszítendő anyagot. Meghajtogatja, a hajtásokkal bejelöli a közepét és azokat a részeket, ahova a minta kell, ahonnan elindul és ahol be kell fejeznie. Elosztja a kerek, vagy tojás alakú idomokat és ezekbe rajzolja bele a kívánt alapmotívumokat. Majd kitölti a közöket a mellék - (kitöltő) rajzokkal. Az elosztás segít abban, hogy arányosan osztódjék el a főmotívum, és ennek megfelelően a mellékmotívumok. Nem fogy ki a helyből, a kompozíció egységes egészet alkot. A csík-, a folt- és a sarok kompozíciók elhelyezését a díszítendő anyag rendeltetése szabja meg. Szalagszerű ékítést, koszorút igényel a kötény alsó széle, a nyakrakendő széle, az ing ujja, a gallérja, a „literkéje", a férfiing álló gallérja, a gombolás lyukas oldalán, a „literkéje", a kézelője, a vasalt fejkendő fehér lyukhímzése fölötti betűsor. A zsebkendő, jegykendő széle, amelyen korábban (1920 körül) a betűsor jelentette a csík-, vagy sormintát, de a gazdagabban díszítetteken a betűsor alatt egy ujjnyi széles virágminta is volt. A sorminták az egyes ruhadarabokon, vagy terí86 tőkön keskenyebb, vagy szélesebb terjedelemben jelentek meg. A lyukhímzéses díszítés a tenyérnyi szélességet is elérte. A színes hímzésű anyagokon ugyanezt a szélességet a kék kötény szélén láthatjuk. Foltmintát rajzoltak a „kötényfülre",

29 a vasaltkendő megkötő két sarkába, a karcsúsított pruszlik elejére két oldalon az alsó- és felső sarkába, a gombolás mellé. A kézbe való kendő 4 sarkába úgy, hogy a szembeni két-két sarkában volt egyenlő nagyságú, de nem feltétlenül egyforma kompozíció. Nagy foltdíszt varrtak a bölcsőbe való kisvánkosra és a „katolikus"

30 pruszlik hátára. VII. AZ ÍRÓASSZONYOK - AZ ÍRÁS ESZKÖZEI ÉS A SEGÉDESZKÖZÖK Korábban említettük, hogy a község lélekszámához viszonyítva mindig sok íróasszony élt egy időben a faluban. Feltűnően sokan voltak különleges képességűek, akik az adott évek „divatját" mintakincsükkel meghatározták. A rajzolást nem tanulták. Kifogyhatatlan alkotókészségük, alkotókedvük annyira foglalkoztatta őket, hogy egybehangzó vallomásuk szerint gyakran álmukban születtek motívumaik. Csak némelyik gyűjtötte munkáit irkában. Ó is csak azért, hogy a megrendelőnek segítsen a választásban. Még napjainkban is találhatnánk 60 év feletti asszonyokat, akik kérésünkre pillanatok alatt papírra vetnék a szebbnél- szebb virágokból összeállított sor-, vagy foltmintákat. Ha a megrendelő ingre, pruszlikra, kötényre való anyagot tesz eléjük, természetesen azonnal a vászonra írják a kért kompozíciót. Mostanában már csak a 60 éven túliak jelentkeznek az íróasszonyoknál ilyen kéréssel, ha viseleti ruhadarabjaikat pótolni kell. 40-50 évvel ezelőtt Cinkotáról, Csömörről, Kistarcsáról, Rákoskeresztúrról, korábban Rákospalotáról is kértek „előírást" a nagytarcsaiaktól. Némelyik íróasszonyhoz hoztak megrendelést a Galga vidékén élők is, ha a piacon megtetszett a nagytarcsaiak köténye, inge, pruszlikja. Munkájukhoz sem nyomódúcot, sem lyuggatott, előre lerajzolt mintát nem használtak. A Tranoscius betűit, a kasmír- és brokát anyagok rajzolatait, vagy a mezőkövesdi matyók hímzéseit elég volt látniuk, hogy ötletet kapjanak l-l új mintához. Segédeszközeik: a különféle nagyságú poharak, gombok, cérnaorsók végei a kör alakú kompozíciókhoz, az egyforma nagyság biztosítására, a kartonból kivágott tojás, szív, vagy nagyobb tulipán-formák. Ezekkel a mintaelemek térben való elhelyezését is segítették. 1950 táján még tintaceruzával rajzoltak. Kedvelték a „Hardtmunth" gyártmányt. A golyóstoll általánossá válásától pedig már csak ezt használták. Az íróasszonyok a hímzést is kiválóan művelték. Megérdemlik, hogy nevüket szerény eszközeinkkel megkíséreljük tovább éltetni.