Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

ba mentek, de könnyebb, mintás, mosható anyagokból. A kezükben zsebkendőt, virágot tartottak. A bálokba, a tánchoz viselt ruhák esetében ugyanez volt a szempont. Tánchoz nem vették fel a bársony-, vagy a finom posztószoknyákat, hanem könnyű, mosható, keményíthető anyagúakat, világos színben: puplin, batiszt, cérnabatiszt, majd a bemberger. Bár a táncalkalmak ősszel és télen voltak, a ruhák anyagában ez nem játszott szerepet. Korábban az ingvállas, pruszlikos öltözetben táncoltak, az 1920-as évektől már a juppel formájú ujjasokban - ott is, ahol megvolt az ing-mellény-vállkendő összeállítású ünnepi viselet. Vállukra zöld, kék, barna, kávészín beliner kendőt terítettek, s a Budai-hegyvidéken a fejükre is kötöttek kendőt, leginkább a ritka rojtozású plüssbársonyt kedvelték. Különös gonddal öltözködtek farsang három napján, naponta akár kétszer is átöltözve. Világos színű vékony szövetszoknya, alján fekete bársonyszegéssel, hozzá fehér csipkével díszített puplin juppel. Kékfestő szoknya, világos, apró mintás fiókon juppel. Halványszín, cérnabatiszt szoknya, pamut (karton) blúz. Gyöngysor, fényes kék sváb kötény, derekába tűzött zsebkendő, kék vagy fehér harisnya tartozott az öltözethez. Rendszerint spangedliben, vagy másfajta bőrcipőben táncoltak, de viselték a bársony cipőket is. A nemzetiségi településeken a húszas évektől rendezték meg a szüreti felvonulást és bált. Külsőségeiben a magyar minták alapján, de idővel összekapcsolva a németek őszi terményáldásával. A csőszlányok és csőszlegények a stilizált magyar ruhában voltak, a bíró és a bíróné viszont mindenütt sváb ruhában. Ez azonban a helyi női viseletnek leegyszerűsített változata volt: ing, leibli, sváb kötény és sopfkendő. A nemzeti színű szalagok megjelentek a regruták kalapján és egyes népszokások szereplőin, mint a vörösvári háromkirályok ingén. EGYHÁZI ÜNNEPEK LEÁNY ÖLTÖZETE. A solymári lányok minden hónap első vasárnapján rózsaszín szoknyában mentek a templomba. Virágvasárnap a vörösvári lányok zöld, apróvirágos ruhába,

41 a budaörsiek zöld, barna vagy lila pervin szoknyába, fehér ingbe, pruszlikba és kékfestő vállkendőbe öltöztek. Az úrnapi körmeneten, pünkösdkor, s ha jó idő volt, húsvétkor, olykor a feltámadási körmeneten is a solymári és vörösvári lányok fehér ruhában, fekete mellényben, keményített, fehérrel hímzett csipkés fehér sifon vállkendőben és kék, vagy fekete kötényben voltak. Magas sarkú, gumibetétes, szalagos bársonycipőt vettek fel. VALLÁSOS TÁRSULATOK. A paraszti öltözködésben - a férfiaknál és a nőknél is - egyazon öltözet ruha szolgált minden nagyobb ünnepi alkalomra. A nagylányok is ugyanabba öltöztek a sátoros ünnepeken, ugyanabban voltak koszorúslányok, márialányok, menyasszonyok - az alkalmaknak megfelelő kiegészítőkkel ellátva. A vallásos leányegyletek tagjai azonban jellegzetes öltözet-darabokat is viselhettek. A vallásos társulatok, egyletek szintén a húszas évektől terjedtek el és lettek népszerűek az ifjúság körében. A sváb leányok a Jézus Szíve Társulat és a Mária Kongregáció tagjai voltak. Mindkettőnek volt iskolásokat tömörítő szervezete is. Előbbinek a szívgárda, ők ünnepi ruhájukon a szívük fölé tűzött szalagot viseltek. Hasonló szalag volt a nagyok ruháján is, leginkább fehér alapú szoknya és ujjas, sötétkék/fekete sváb köténnyel, fehér harisnyával, pántos cipővel. A Jézus Szíve Társulat tagjainak Pilisvörösváron külön öltözete volt: könyök fölött összehúzott, nem túl bő ujjú fehér ing, fehér szoknya, piros selyempruszlik, melynek szabásában a magyar ruha pruszlikja (hátul derékon hármas cakk), visszafogott díszítésében (a kivágásba illesztett színes farkasfog) a sváb leibli köszön vissza. Szívük fölé masni formájú kis nemzetiszín szalagot tűztek. A társulatos leányok megjelenése a körmeneteken, zászlószentelésen, az I. világháború áldozataira emlékező hősök napján, egyházi és világi méltóságok fogadásán emelte az ünnep fényét. Ilyenkor öltözetükre, viselkedésükre kiemelt figyelem fordult. A márialányok ruhája azonos volt a nagylányok egyházi ünnepeken viselt ruhájával: fehér, fehér alapú szoknya két-három keményített alsószoknyával, hasonló anyagú hosszú ujjú jankel vagy juppel, sváb kötény, fehér harisnya. A márialányok nyakukban kék szalagon Mária-érmet, vagy a vállukról a csípőjükre tűzött szélesebb kék szalagot viseltek. A nagy ünnepeken fehér mirtuszkoszorú és fehér kötény illette meg őket, a kötény régen finom fehér lenvászonból volt, szögletes és díszítés nélküli. Később a menyasszonyi kötényhez hasonlóan díszített, grenadin volt. A pilisi falukban ugyanebben az időszakban a márialányoknak nem volt egységes öltözetük: az ünnepi, városi szabású blúzos, sváb kötényes ruhájukhoz a Mária-érmet aranyláncon viselték. Budakalászon, ahol két textilgyárban sok nő kezdett dolgozni, egyházi keretek közt alakult meg 1934-ben a Dolgozó Lányok Egyesülete, melynek tagjai - más katolikus ifjúsági egyesületek mellett létezve - egyházi alkalmakon a márialányok szerepét töltötték be. Formaruhájuk nem parasztviselet: sötétkék szoknya, fehér blúz, kék nyakkendő a DL hímzéssel, hosszúkás kék sapka, elején jelvénnyel. BUDAÖRSI LEÁNYVISELET. A budaörsi leányok viselete az 1920-30-as években a korábbi formákat konzerválva virágkorát élte. Fenntartásában meghatározó szerepe volt a településen 1884-ben megtelepedett irgalmas rendi (vincés) nővéreknek, akik a leányiskolát működtették. A nővérek már kisiskolás koruktól vallásos társulatokba szervezték a tanulókat. A legkisebbek a Szent Gyermekség Társulat tagjai voltak, ünnepnapokon lila szalagon viselték nyakukban az érmet. A nagyobbak az őrangyal Társulatban az őrangyal képét piros szalagon hordták. A harmadik osztályosok, az első áldozók az Eucharisztikus Társulatba léptek át és sárga szalagjuk volt. Ezt viselték mindaddig, amíg el nem döntötték, hogy akarnak-e márialányok lenni. Ha akartak, iskolás koruk végéig, 71