Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)
Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében
13. kép. Tizenhat éves leányok a nagymise után. Különféle szabású, erősen díszített blúzukat lekötve viselik. A mell lapos, a derék magasra tolt. Fényes kötényük szögletes, alja fehér színnel van tűzve. Budakalász, 1922. milyen vékony, mintás anyaggal. A félünnepi juppel gyakran volt fekete alapon mintás, vagy sötét árnyalatü kockás. Ugyanakkor - az ingvállas-pruszlikos viselet háttérbe szorulásával vagy eltűnésével minden korosztály köznapi öltözetének része lett. Hétköznapra kékfestőből, mintás kartonból, jó mosóanyagokból, télre flanelből varrták. Az 1920-as évektől jött divatba a béleletlen, változatos formájú blúz (blusen). Eleinte követte a hagyományos ujjasok vonalát, elől gombolták, de váll alatt elvágták, elől-hátul (derékban letűzött) rakásokkal, kis álló nyakkal, amit hamarosan kihajló gallér váltott fel. Kedvelt alapanyaga volt a selyem, a puplin. A blúz csípőig ért, a szoknyán kívül viselték és a köténnyel lekötötték. A húszas-harmincas években már a szoknyába bekötött derekú, rafinált gombolású, csipkével, szalaggal, betoldásokkal, vízszintes rakásokkal, gyöngyház-gombokkal díszített blúz lett a divat. (13. kép) Ez a ruhadarab a viselethez ragaszkodó idős asszonyok körében a juppel utódja lett, a vörösvári asszonyokon bő szoknyával, kék köténnyel ma is látni. Meleg, szövet és műszálas anyagból máig varrják, kockás, pepita, magában mintás, kék, barna, zöldes színekben, béleletlenül. Haj és fejkendőviselet. A magyarországi németek viseletéről írott összefoglalóban Boross M. megállapítja, hogy a hajviselet kiemelkedő jelentőségű és változatos. A leányok a sok ágba font hajukat szalaggal, rozmaringgal, fésűvel tűzték fel. 35 Ha az egyes öltözetdarabok tekintetében kevés is a területre vonatkozó irodalom, a fejviseletekről igen alapos, fényképekkel gazdagon illusztrált tanulmány készült. Gabnay Ferenc 1905-ben járta végig a főváros környéki településeket és feljegyezte, s ha kellett, rekonstruáltatta a divatból már kiment, de az emlékezetben még élő hajviselési formákat. 36 Megállapítása szerint a 19. század végén, a 20. század elején a sváb leányok mindenütt széles, lapos hajfonatot viseltek, amit szarufésűvel fel is tűztek. Leengedett hajfonatuk, copfjuk csak a kisebb lányoknak volt. Hajukat választék nélkül hátra fésülték és három ágba fonták. Ünnepen a fejtetőn keresztül keskeny bársony szalagot is kötöttek. Máskor a haj egy részét a fejtetőn összefonták, s ezt a fonatot belefonták a tarkón a másikba. A nagylányok hétköznap a két ágba font hajukból tűztek koszorút. Gabnay a legrégibb, igen bonyolult hajviseletet Budakeszin és Budaörsön találta meg. „Régebben a leányok a hajukat minden választékolás nélkül simán hátra fésülték, hátul tőben pántlikával megkötötték s a kötésre fehér pertlivel rózsaszínű máslit kötöttek. Magát a hajat 12 ágra (Zandl) osztotta az anya, vagy aki fésülte ... a száját tele vette vízzel s ezt a természetes vízmértéket minden egyes hajágra lelkiismeretesen ki is köpte, hogy teljesen simán maradjon. (...) A kész fonatot (breate Zopf) a végén néhány kifésült hajszállal megkötötték, ugyanolyan vagy kékszínű máslit kötöttek az alsó végére is, s szépen áttört görbe szarufésűt dugtak beléje. (...) Erre aztán egy emeléssel a fésűt, jóval a tőkötés felett, a búbjába nyomták, mi által a fonat kancsó füléhez hasonlóan áll el a fejtől." 37 (14. kép) Budaörsön hasonlóan, de 24 ágból fonták a fonatot, s a fésűt lejjebb, a tarkó fölött tűzték vissza, így szélesebb, de alacsonyabb kontyuk lett. Törökbálinton szintén egy lapos fonatot fontak, de a hajat homloktól indulva Y alakban elválasztották, két oldalt kereken a halántékra fésülték, és a 10, vagy akár 40 részből (zandl) font fonatot bonyolult formában meg is tekerték, úgy tűzték fel. Hidegkúton, Kalászon, Csobánkán viszont nem egy, hanem kettő vagy négy fonatot készítettek egyenként 9-12 ágból. Először a középső fonatokat tűzték fel karikába, köréjük a szélsőket, miáltal tömött, kerek kontyot kaptak. Itt az asszonyoké is hasonló formájú volt, de csak két, háromágú fonatból. Erre köznap gyapot, ünnepnap fekete selyemkendőt kötöttek. A fiatalabbak hátul, a konty alatt kötötték meg a kendőt. Dunabogdányban 1905-ben Gabnay szerint „már nagyon városias" a hajviselet, de sikerült rekonstruáltatnia az igen bonyolult, időigényes leány-kontyot: a hajat a fül fölött bepödörték és külön-külön három ágból befonták. A többi hajat harminc ágból készített fonatban tűzték fel. A legbonyolultabb, ún. 62
