Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sz. Tóth Judit: A németek viselete Pest megye nyugati felében

3. kép. Budakalászi legénykék az 1920-as években. Egyenes szárú, slicces posztónadrágban vannak. A mellény alatt egyikük vastag, színes inget, a másik kötött ujjast visel. A zsinóros nadrágot néhol a legénytársulatok egyenruhája tovább éltette. Általában azonban csak a 20. század elejéig viselték. A díszítetlen, ellenzős fekete posztónadrágot néhány településen az első világháborúig viselték, ezt követte a szürke, fekete posztó, slicces nadrág, melynek hasítékát fém kapocs fogta össze. Elől combtőnél két vízszintes, bevágott zsebe volt, s végig szűk szára, amit alkalomszerűen a csizmába behúzhattak, vagy szárát ráhúzták a csizmára, de bakanccsal is viselték. Az 1920-as évektől megismert bricsesznadrág jellegében (talpas, szűk szár, de bővebb felsőrész) és funkciójában a csizmanadrág utódja volt, sokkal szűkebb körben terjedt el. Anyaga barna, szürke, fekete kord vagy szövet volt, ellenző helyett gombolással, derékszíjjal rögzítették. A gazdaréteg viselte, amely ezzel a csizma viselését is tovább vitte. A vidék férfi lakossága azonban a 19-20. század fordulóján már kétlaki életformában élt: a főváros ipari üzemeiben, a helyi kőbányákban dolgozott, de a gazdálkodást is folytatta. Különösen a Szentendre környéki többnemzetiségű, helyi kőbányákkal, majd üzemekkel rendelkező faluk férfijai tértek át korán a nadrágos (pantallós) viseletre. A munkaruha az erős, sötét színű gyári cajg (zeug) nadrág lett. Ezt bakanccsal viselték, de előfordult köznapon viselt csizma szárára ráhúzva, otthon bőrpapuccsal is. A hazai német népességben igen jelentős volt az iparosok száma, akik megkülönböztető jelleggel pantallót viseltek. Erről tanúskodnak már az 1800-as évek végén készült fényképek is. Ünnepre olcsóbb vagy drágább, finomabb szövetből varrattak maguknak ruhát. A férfimellény (wartimes, leihl, leibei, fürter) a hagyományos férfiöltözet alap darabja. Az 1870-es években még kék, szürke vagy fekete posztóból, későbbi variánsai szövetből, düftinből, kordból készültek. Az 1870-80-as években készült fényképeken kétféle szabású mellény látható: az egyik magasan záródó, kis álló nyakkal szabott, a test vonalát követi. Derékig érő, az ing látszik az ellenzős nadrág és a mellény között. Jellegzetessége az egy-soros, sűrű gombozás. A 18-20 darab fémgomb (korábban ezüst, majd pakfon, sárgaréz) egy posztócsíkra volt felvarrva, s a mellény mindkét széléhez oda kellett gombolni. Buda környékén (Budaörs, Budakeszi, Solymár, Vörösvár) viselték. Ugyanekkor főleg a Dunakanyar németjei már egy másik típust hordtak. Ez rövidebb, egymásra hajló elejű, gomblyukas, szintén elég magasan záródó, de kihajtott gallérú. Két sor gombja egymástól távol úgy helyezkedik el, hogy a felsőket a kihajló gallérra vagy a fölé varrják. A legények gyakran nem gombolják be. Perbálon a mellény gallérja a nyak körül álló, míg elől nagy, lefelé ívelő kihajtója van (hasonlóan a budakeszi, budaörsi kiskabát szabásához). A két soros gombolású mellény az 1900-as évek körül terjedt el, kis hegyes kihajtott gallérral, magas záródással, két bevágott zsebbel. Ezt követte a városi mintára szabott, egy sor gombos, elöl hegyes derékban végződő, a test vonalát követő fazon, ami még lehet magasan záródó, hegyes vagy kerek hajtókás (3. kép), illetve hegyesen kivágott, gallér nélküli. A 20. század első harmadában e felsorolt típusok mind éltek: a Duna menti falukban a városi szabásút, ugyanakkor Budaörsön, Budakeszin, Nagykovácsiban a sűrű gombos, legrégebbi mellényt viselték. Budaörsön az ünnepi legényviselet megőrizte a hagyományos kék színt: a helytörténeti gyűjteményben látható kék düftinmellényen 18 rézgomb van. Oldalvarrása nincs, háta középen és két ívben szabott. A három varrásvonal derékon pici kék gyöngyökkel van levarrva. Álló nyakát nyargalásos gépi tűzés díszíti. A házas emberek fekete színűt viseltek. Ennek a sűrű gombolásához kapcsolták a zsebóra láncát. (A sűrű gombos mellény a hajdani dolmány örökébe lépett ruhadarab volt, mely fölött a mentét panyókára vetve viselték.) A mellényeket a férfiak végig begombolták, a legények viszont félig nyitva hagyták, s fölötte a kabátot vállra vetve viselték. (4. kép) A mellényes-nadrágos öltözet nyári ünnepi viselet is volt. Eléje a tízes évekig melles kötényt kötöttek, s ez az öltözet volt jellemző a vasárnap délutáni, a búcsúk délutáni viseletére, ebben fényképeztették le magukat. A kötény [fierter, prushirte) a férfiviselet szerves tartozéka volt. Az egész vidéken melles kötényt hordtak, kékfestőből, glottból vagy fényesre mángorolt rumburgi vászonból. A kötények alapszíne a kék 52