Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Sin Edit: Szöveggyűjtemény Szentendre vonzáskörzetének irodalmi topográfiájához

Csobánka dicsérete a 20. században Mint a völgyből fölzengő szelíd harangszó, úgy cseng a neved: Csobánka. Pilisvörösvár felé menet pillantottam meg, szegény halandó, a tündéri völgyet, melyben úgy fekszel éppen, mint mély bölcsőben a mosolygó kisded, s egyre ámultam a szemet-vidító panorámán... Akár az izzó réz, oly vörös volt, oly pazarul csillogott a lebukó nap fényében az Oszoly, a Kiskevély s háttérben a nyakas Csikóvár! Egész napon át csak sziklás és erdős hegyeid között barangoltam, élvezvén az éles levegőt, mint az elszánt turista, tiroli nadrágban, meztelen térddel, hogy legyen mit pirosra csókolnia rajtam a duhaj szeleknek. S ez istennel teli bolyongások közepette arra gondoltam sajgó fájdalommal: be boldog volnék, ha itt élhetnék, mint vidám remete s végül itt halnék meg, s a domboldali öreg temetőben fejfa jelezné: milyen derűvel áldott teremtés volt, míg e tájban fürdött teste és lelke az alant aluvónak." (Berda József: Csobánka) „Pest megye legszebb fekvésű községének mondják. De, persze, az is lehetséges, hogy csak a helybéliek, vagy az ott nyaralgatók érthető elfogultsága dicséri ilyennek a fehér mészkősziklák, zöld lombosés fenyves erdők, gyümölcsöskertek, smaragdszín szántóföldek közé ágyazott pilisi falucskát, hiszen nyilván akad a PiUs mélyén megbúvó falvak között néhány hasonló szépségű versenytársa még. Annyi azonban bizonyos, hogy Csobánka község a hozzátartozó Margitligettel együtt a tágabb értelemben vett Dunakanyarnak valóban egyik legbájosabb, turisztikai szempontból egyre népszerűbb települése. (...) Erdős domboktól körülvett, kelet felől meredek mészkőszikláktól szegélyezett völgykatlanban mosolyog ez a Csobánka; gyümölcsös kertjei, kusza házsorai egyfelől a Kis-Kevély északi lejtőjére s a csobánkai Csúcshegyre futnak föl, másfelől már csaknem a Szentkút nevű népszerű búcsújáróhelyig húzódnak el. Legbájosabb ,negyede' a Kovácsi-patak szurdokszerű partján, az Oszoly-tető alatt épült Margitliget. (...) A község vezetősége szívesen veszi, ha a falut és festői környékét művészek is pártolják. Kis művészkolónia létesítésére is számít. Úttörők már megjelentek. Itt van műterme a neves Szegvári Károly és Szalóky Sándor festőművésznek, az Oszoly alatt teremt magának kis üdülőházat a költő és előadóművész házaspár, Rákos Sándor és Szentpál Mónika s az új hegyi telep telkein készül ,fészket építeni' több költőnk, írónk, 238 színművészünk, rádió-előadónk. A lelkes községi könyvtáros ligetes kertjében ma élő költők és írók emlékfái állnak. A falu főterén Berda József költőnek kőemlékművét készítik elő. (...) S hogy még egy vidám dolgot említsünk: a csobánkai udvarokban megnyugtatóan sok a kutya. Megnyugtatóan, mert jó, szorgalmas, kedves házőrzők. (...) Alig akad közöttük egy-egy elszánt, harapós nadráglehúzó-,hivatalnok'. Langyos, nyáresti időben, amikor nyitva az ablak, ajtó, a tv és a rádió, ők is megnyilvánulnak' és át-átbeszélgetnek egymáshoz a dombon át, völgyön át, kertek hosszú négyszögéből, udvarok mélyéről. Családiassá, meghitté teszik a falusi létezést. Múlt nyáron egy pecérlelkű titokzatos ismeretlen végigjárta a falut és zsákba-teherautóba gyömöszölt engedély nélkül vagy negyven derék, gyanútlan kutyát s valamely intézetbe szállította, jó Júdás-pénzért. Azóta a csobánkaiak gondosan kerítés mögé zárják szorgalmatos kutyáikat. A madarak azonban szabadon röpködnek, dalolnak, énekelnek s muzsikálnak a pilisi kék egek alatt. És felhőtlen nyári estéken tüneményesen villognak a csillagok." (Szombathy Viktor: Csobánka múltja, jelene, jövője)™ Az 1980-as évek „Aztán egyszer csak jöttek a házkutatások, bevitelek az állambiztonság székházába, letartóztatás, állásból elbocsátás, megismételt utazási tilalom, ügyészi figyelmeztetés, megfigyeltetés, lehallgató a lakásban, követő a sarkon. Színtelen, fakó emberek, akik, ha megállok, megállnak, rám néznek, de elkapják a tekintetüket. A kényszerű kirekesztődést megtoldottam a vidor önkéntes emigrációval. Csobánkán elég volt jobbra fordítani a szemem a szőlőtaposó kövön ülve és megtekinteni az orgonabokrot, a virágzó, majd gyümölcshordozó meggyfát, nevetni, ha fejemre esik egy érett körte, mélázni a csalán hervadásától átláthatóvá vált őszi kertben (...) És jöttek a pokrócra fekvő alakok, barátok, és álltak odakint az autók a forróságban. Bent heverészett a magyar ellenzék kemény magja a füvön, nem mondom, hogy tökéletes közönnyel hallgatva a kintről jövő zajokat, bár az a két Volga nagyon csendben volt, a motort is leállították. Négyen-négyen ültek mind a kettőben, talán rádiótelefonon beszéltek a központjukkal. Kimentem, és felajánlottam, hogy legalább vizet hozok nekik, mert ebben a nagy forróságban igazán terhes lehet a kocsiban ülni. És tulajdonképpen minek köszönhetem a szerencsét? De ők elfordították a fejüket, és nem válaszoltak egy szót sem, mintha nem is hallották volna a szavaimat. (...) Fél tucat fiatalember, akik között én voltam - negyvenen túl - a legidősebb. Nevetgéltünk, de nem volt egészen fesztelen a hangunk. Ám közben észrevétlen óvintézkedéseket tettem, kéziratokat settenkedve eldugtam még. Számoltam azzal, hogy az utolsó feje-