Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Jakus Lajos: Prédikátorok és iskolamesterek „életmódja” a Kisalföldtől a Nagyalföldig a reformáció és ellenreformáció idején

kevesebb, de kiegészítették egymást. Az árvíz és folyók által veszélyeztetett területeken mindenütt a nád jelentett bevételi forrást a 17-18. században, amikor még a házakat is azzal fedték az ország északi megyéiben, az Alföldön pedig szalma zsúppal. A salláriumokból megállapítható, hogy egy-egy vidéken miből termeltek többet, vagy kevesebbet. Esztergom megye északi részén az árpa és a zab termesztése a fejlettebb állattartást jelentette. A fő kenyérgabonát a búza képezte mindenütt, de ha kellett, a köles járult hozzá kiegészítőként. Az élőállat tartása is biztosította egy-egy családnak, hogy hozzá tudott járulni a prédikátor és tanító salláriumában előírtakhoz a gabonán túl, ami az életfenntartásukhoz azoknak is kellett. Szalonna, vaj, egy-egy kerülő tehén-juhfejés, faggyú, méz, de még a bor is. A salláriumok készpénzben a legkevesebbet tudták biztosítani, a többit a természetbeni adta. Mindig a lakosság számától függött, hogy tudja-e a prédikátor és a tanító, vagy csak az utóbbi salláriumát fedezni. Ezért a falu, illetve az egyház vezetősége, a presbitérium vállalta a felelősséget. A reformáció nyomán keletkezett protestáns felekezetek nem mérlegelték azt, hogy hány család szükséges a prédikátor vagy tanító tartásához. A türelmi rendelet végrehajtása idején, annak akadályozói szerint 100 család kellett a vallásgyakorlat engedélyezéséhez, prédikátor és tanító tartásához. Pest vármegye 1698-99. évi vallásfelekezeti összeírásában Dunakeszi a legkisebb lakosú, mindössze 16 családfőt, 16 feleséget, 5 fiút számlált, 25-39 családfős hat falu, 40-50 között öt, 60-100 családfőt meghaladó falu hat, azon felüli kettő. A négy legkisebb után Hártyán és Csővár 25-26 családja is ugyanúgy tart prédikátort és tanítót, mint a két legnagyobb: 111 családfővel rendelkező Gödöllő és a 143 fős Veresegyház. Kivételt képez Dunakeszi legkevesebb lakosával, de ott a katolikus licentiatus jövedelme nem a helyiektől függött csupán, azt a Clerus biztosította. Pest megye akkor 17 protestáns prédikátorának és a három katolikus licentiatusnak a megélhetés alapját biztosította a természetbeni földek mellett az állattartás. A prédikátorok közül 1-2 lova volt hétnek, tehene, 1-4-ig, tizenötnek, vagyis 75% -ának, sőt a gödöllőinek 8 db. Ökör, 2-4-ig, hétnek, itt is a gödöllőinek hat darab. Tartottak borjút, tinót, 2-3 disznót. A három katolikus licentiatus közül kettő nős, a püspökhatvani nőtlen, de gazdálkodott, volt 6 ökre, 1 borjúja, a boldoginak 8 ökre, 2 lova, 3 tehene, 2 tinója, 3 borjúja, a dunakeszinek csupán 1 tehene volt.

25 Mai szemmel mérlegelve félrevezetőnek látszik, ha állatállományuk számából valami anyagi jólétre következtetnénk. Abban az időben a lábasjószág nagyon olcsó, különösen akkor, ha a termést katasztrófa éri, szárazság idején, jégeső, árvíz alkalmával. Az igényesebb ruházkodás meglehetősen drága. A legszükségesebb árut még a nyersanyag bősége kiegyenlíti, bőrcsizma 1-3 ft, ködmön 2 ft 50 dénár 1688-ban. Ami textilanyagot külhonból szereztek be, az már jóval drágább. Női mente 1765-ben 9-10 ft.

26 A váciak 1647-ben az évi adón és árendán felül a püspöknek vittek ajándékul „2 kűsót, az ára leszen 1 ft 80 dénár, 4 konc papír 1 ft, 2 kűsó és 1 oka szappan 1 ft 50 dénár. Szőnyeget adtak Szent Mihály napjára 12 ft 50 dénár árút, egy szőnyeget 20 ft értékűt adtak." (Az utóbbit török kereskedőktől szerezték be, ami szintén drágította az árát.)

27 (l.sz. melléklet) A rádi reformárus prédikátor anyagi helyzetére idézzük 1728-ból emlékiratát: „Eladtam négy ökröt és két tehenet, azonkívül feleségem lévai nemes jószágábul obveniált (bérlet hasznát) 25 ft-ot, ezeken csináltattam hitvány ruházatot." A földesúrtól ugyanis az a vád érte, hogy a jobbágyoktól templom renoválására gyűjtött pénzből csináltatott a feleségének mentét.

28 A körmendi Batthyány levéltár Missiles gyűjteményében 1611. január 11-i hagyatéki összeírás szerint „az minemű marha, házieszköz, könyv maradt az szegény megholt István prédikátortól, ki oszlik - prédikátorné meghalván - gyermekekkel." Nem maradt utána egyéb, mint egy abrosz, felimeg, egy mente és 28 könyv.

29 És ki más volt István prédikátor, mint Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól író! SALLÁRIUMOK „PAPOLÁSÉRT"? Minden sallárium, azaz bér első pontja készpénzről szól. A prédikátornak legkisebb és legnépesebb gyülekezetében készpénz javadalmazása 15-50 ft közötti. Volt, ahol a házaspárok számától függött, pl. Csőváron, egészen rendkívüli Turiszakállason, 1653-ban a készpénz összekapcsolódik terménnyel. Az egész fizető ad 7 garast, 3 fertályos huszonheted félpénzt, a félfizető negyedfél garast, a fertályos kilenced félpénzt és mindegyik természtbenit is ád, búzát, nádat, együtt fát, szénát, biztosít vetést. A tanítóknak általában a fele járt készpénzben a prédikátoréval szemben. Csallóköz szomszédságában, Hont, Nógrád megye területén, melyekből ma több helység Pest megyéhez tartozik, 1712-ben prédikátori és tanítói díjlevélben a készpénzt forintban állapították meg. Kivétel csak néhány. Verőcén házaspáronként 25 dénár, ifjú legény, leány 12 esztendőn felül 10 dénár, özvegy férfi és asszony 12 dénár a készpénz, azon kívül természetbeni a sallárium. Családonként 1 ft vagy 17 garas és 1 szekér fa. Búza természetben minden díjlevélben szerepel, 20-40 kila közötti pozsonyi vagy pesti mérővel. Legfontosabb, pénzzé váltható természetbeni a búza után a nád Csallóközben és Mátyusföldön, Duna- mellékén, Nyitra, Zsitva, Vág folyó közelében. Tizenöt faluban 10-20 kéve is járt házanként salláriumba, amit a prédikátorok, tanítók értékesítettek. A sok vízzel, patakokkal szabdalt síkságon néhol halastó is található a salláriumokban. A megyercsi parókiához egy halastó tartozik, mely a Dudvágból szakad ki. Bálványosszállason a halastó a Semlyéskert, ott szabad halászni a prédikátornak, de el nem adhatja pénzért. A tanítónak egyik halászó vize Radványban egy halastó. 120