Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Klamár Zoltán: Halálban is közösség. Az adorjáni temető vizsgálata

mint paptársainak és fölebbvalóinak becsülését érdemelte ki. Temetésén megjelent egész Adorján s könnyes szemmel kisérte elhunyt lelkipásztorát utolsó útján. Részt vett temetésén a Városi Tanács, mint kegyuraság Dr. Lehel Pál polgármester vezetésével. Többen összegyűltek a zentai esperesi kerület papságából. A temetési szertartást Márton Mátyás magyarkanizsai prépost-esperes-plébános végezte, aki mellett a boldogult hosszú időn át káplánkodott. A sírnál Márton prépost megható beszédben búcsúzott el a halottól és Szabados Pál porhüvelye visszatért a földbe, ahonnan vétetett. О az első adorjáni plébános, aki hívei közt, az adorjáni temetőben alussza síri álmát. Adja Isten, hogy azon a nagy napon, az utolsó ítélet napján is szeretetben és dicsőségben keljen föl hívei társaságában. R.I.P."

79 A bejegyzésből kitűnik, hogy társadalmi esemény volt a plébános halála, melyet a falu kitüntetett figyelemmel kísért, ugyanis a temetés eseményei példát jelentettek a közösség számára, bizonyos elemei beemelhetőek voltak az addig szokványos temetésekbe. Ennek az építkező folyamatnak vetett véget a temetési szertartás megváltozása akkor, amikor megépült az új ravatalozó és megszűnt a háztól való temetés. A hagyományban egy komoly hangsúlyeltolódás ment végbe, egy hosszú gyakorlat szakadt meg. A halott felkészítése, mosdatása, öltöztetése, koporsóba tevése történik a halottas háznál, de a ravatalozásnak, siratásnak, virrasztásnak már a temetői ravatalozó a helyszíne. A gyász manifesztálódásának a közösségi tere szűkült le ez által. A szokáscselekmények láncolata került a településen kívülre, hiszen a temető még ma is kiesik a falu vérkeringéséből. Mindemellett a falun átvonuló temetési menet is megszűnt, ami a végtisztesség egy fontos momentuma, hiszen ebben a menetben ölt testet a közösség tagjának elvesztése, és ugyanakkor a közösség itt mutatja meg az összetartozás tényét is, hiszen a menetben ott vonul a falu, papjával, elöljáróival, akik jelenlétükkel demonstrálják a sorsközösség és az együvé tartozás tényét. A temetői tér szerepe tehát felértékelődött a '80-as évek közepétől. A változás folyamata a halotti tor helyszínének megváltozásán is tetten érhető, hiszen a két háború között és azt követően egészen a század utolsó évtizedéig otthon ülték meg a halott eme sajátos emlékünnepét, míg napjainkban - valószínűleg a ravatalozási szokások változásának függvényében - a tor helyszíne az ifjúsági otthon nagyterme, ahol a nagyobb létszámú rendezvényeket tartják. Az, hogy maga a tor még ma is fontos esemény, kiderült adatközlőink megjegyzéséből, mi szerint, azért tartják ott, „hogy minél többen beférjenek." A temető rendezettsége mutatja, hogy az élők tisztelettel viseltetnek az elhunytak emlékével szemben. A több éven át tartó kutatómunka alatt egyszer sem sikerült úgy megfordulni a temetőben, hogy ott ne találkoztunk volna sírokat gondozó asszonyokkal. Adatközlőink azt is elmondták, hogy általánosan „bevett" szokás az elhunyt sírjának egy éven belüli Koszorúkkal borított sírok, mögötte az urbánus temető. „fölcsináltatása", és szégyen a hozzátartozókra nézve, ha ez nem történik meg. Az elhanyagolt sír nemcsak a hozzátartozók szégyene, hanem a közösségé is. Ezzel a ténnyel egyik temetői fényképezéskor szembesültünk, amikor a szépen gondozott sírok közt egy fűvel benőtt hant fakeresztjének műanyag díszét dokumentáltuk, a sír mellett takarító házaspár megjegyezte: „Azt ne fényképezze, nem akarunk szégyent a falura." Nemcsak a sírok, hanem az utak, kerítések és építmények rendben tartása is hozzá tartozik a szakrális tér rendben tartásához. A nyugdíjas csősz elmondta, hogy minden tavasszal és ősszel, Mindenszentek előtt megnyeste az akácokat és az orgonabokrokat, az utak füvét pedig lekaszálta. A temető növényzete megváltozott, a füves hantok ma már a közösség megítélése szerint a gondozatlanságot jelentik, ennek megfelelően a sírokon eluralkodtak a kerti virágágyások mintájára kialakított színpompás növénytakarók. A legkedveltebb virágok a krizantémok, szegfűk, rózsák, árvácskák, büdöskék.

80 Az utóbbi időben az is megfigyelhető, hogy a sírokat teljesen lefedik és a korábban sírra ültetett virágok a lábazat körül alkotnak szegélyt. A cserjék közül az orgona után a tuja válik egyre népszerűbbé. A korábban gyakori gyümölcsfák, akácok és gesztenyék, úgy tűnik végleg kiszorulnak a temetői növényzetből.

81 Az is megfigyelhető volt, hogy a sírok gondozását a közösség nő tagjai végezték. Gyomláltak, virágokat ültettek, locsoltak - szabályos kertművelési folyamatok játszódtak le. Néha munka közben megálltak pihenni, ilyenkor a közvetlen ismerősök üdvözölték egymást, sőt néhány szó erejéig beszélgetést is kezdeményeztek. Teljesen természetesen, a hétköznapi normák szerint viselkedtek. Ez a természetesség csak az ünnepi megemlékezések alkalmával szűnik meg, ilyenkor ugyanis többnyire családosán keresik fel a temetőbeli sírokat, végig járják a rokonság sírkertben nyugvó tagjait, mindig a legközelebbi közvetlen hozzátartozóval kezdve a kegyeleti látogatást.

82 A síroknál rövid ideig időznek, a rokonokat, ismerősöket röviden üdvözlik. A faluközösség tagjai - szemben a temetési szertartáson megfigyelhető, kifejezetten összetartó magatartásformával - ilyenkor családi kö103