Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Klamár Zoltán: Halálban is közösség. Az adorjáni temető vizsgálata

Olyan sírversek is akadnak szép számmal a falu temetőjében, melyekről az elhunyt szól élő rokonaihoz: Gyermekeim ha erre jártok hozzatok a / síromra egy szál virágot. Sokszor a természeti környezet is megjelenik ezekben a versekben: Gyertek ki az akácok közé / Tegyetek egy szál virágot a szívünk fölé. Arra is van példa, hogy a fűz, mint a szomorúság jelképe, mely díszítő elemként megtalálható a kereszteken, a sírversben is megjelenik: Szomorúfűz hervadt lombja / ráborul e sírhalomra / jó már itten megpihenni / idelenn már nem fáj semmi. Vannak mély vallásosságot tükröző sírversek is: A harsonaszó egyszerre lehat minden / sírfenékre / ki kit hív az ítéletre / bámul természet és halál / hogy a földpor emberré vál és a / bíró elébe áll. / Akkor Jézus nyújts irgalmat / szenteiddel közjutalmat. Arra is van példa, amikor az elhunyt szól az őt gyászolókhoz, felhíva a figyelmet az élet apró örömeire: Szeretnék még egyszer haza menni / Tudom, hogy otthon nem a régi semmi / otthagyni egy nótát otthagyni egy köny- / nyet azok heljett akik vissza sose jönnek. Külön csoportot alkotnak a gyermek- vagy ifjú korban elhunytak sírfeliratai. A metaforák az életre, természetre utalván sugallják a hozzátartozókban megfogalmazódó kérdéseket, a miérteket, és azt, hogy a közösség tagjainak fizikai léte egy ember feletti hatalom kezében van.

77 Példa erre az alábbi vers: Korán letört kicsiny virág / befogadott egy szebb világ / Nekünk hagytad a szenvedést / és a síron túli reményt. Vannak prózai szövegek, melyek ritmikusak és szentenciaszerű megállapításokat tartalmaznak. Ezek a megállapítások olykor egyszerű fogadalmakká lényegülnek át: A dolgos kéz a szerető szív megállt, / de emlékük a mi szívünkben / élni fog tovább, vagy: Nem is tudják mi a fájdalom / Kinek szüleit nem fedi sírhalom. Egy másik példa: Ha meghaltális, de / szívünkben örökké / élni fogsz. Vannak sírversek, melyek a halál tragikus körülményeire utalnak: Eltűntem és édes anyám nem / tudja hol boruljon síremlékemre; Itt őrizzük édesapám / emlékét is. Mindketten a második világháború alatt tűntek el és a testvéreik, vagy szüleik síremlékére írták fel az emléküket őrző feliratot. A kezdő és záró formulák zártabb egységet alkotnak, ezek inkább ismétlődnek, sem mint variálódnak. Leggyakoribb kezdő formula: Itt nyugszik/nyugszanak; van teljes formula: Itt nyugszik / Istenben boldogult; A boldog feltámadás / reményében / Itt nyugszik; valamint: Itt alussza örök álmát is előfordul kezdőformulaként a sírköveken. A záró formulák is mutatnak némi változatosságot, leggyakoribb a Béke poraira/poraikra; Béke hamvaira/hamvaikra; de többször előforduló záróformula az Áldás és béke drága poraira/poraikra; de van példa a Nyugodjanak békében; Jézus szent szíve őrködjék felettük; A béke angyala libegjen porai felett záróformulára is. Minden esetben felíratják a sírjel állíttatóját, hiszen ez fontos kód a közösség számára, így szereznek tudomást arról, hogy ki a gyászoló, esetenként ki vagy kik vállalták a sír „csináltatási" költségeit. Sok esetben az örökség miatti viták oda vezetnek, hogy a család nem minden tagja veszi ki a részét az anyagi áldozatvállalásból. Ezért is fontos ez az információ, nemcsak a rokonság, hanem a közösség szempontjából is. Ezek a feliratok is variálódnak, sőt több variánsuk van az oly fontos kezdő és záró formuláknál. Ilyenek olvashatók: Emeltette férje és / családjuk; Szerető gyermekeik; Síremléket emeltette felesége és / gyermekei; Emeltették gyászoló családja / és volt felesége; Ez emléket emelte / gyászoló özvegye. A sírköveket, sírfeliratokat vizsgálva a kutatónak szembesülni kell a ténnyel, hogy bizony szép számmal talál olyan, előre elkészíttetett síremléket is, ahol még nem nyugszik senki - ez a személynevek alatt látható születési dátumok meglétéből, illetve a halálozási dátumok hiányából állapítható meg - tehát nem a hozzátartozók érzéseit, gyászát és ízlésvilágát tükrözik a látottak, hanem sokkal inkább a távozni készülő emberét, emberekét. Az idősebb emberek a távozás bekövetkező tényét ugyanis természetesnek tekintik, készülnek rá lelkileg/

8 sőt úgy akarnak távozni, hogy tudják: mindent kellő gondossággal előkészítettek, nemcsak végrendelkeztek, hanem a végső nyughely is készen áll. Az előre elkészített síremlékek feliratai hallgatnak az állíttatok kilétéről. Ezt a magatartást a közösség hallgatólagosan tudomásul veszi, ha rákérdez a kutató, mosolygó vállvonogatás a válasz - ami jelzi, hogy egy újabb keletű, anyagi alapoktól függő szokásról van szó. Az viszont biztos, hogy gyökereiben a korábban szokásban volt temetési kellékek megvásárlásának gyakorlatára megy vissza a néhány évtizedes szokás. TEMETŐ A KÖZÖSSÉG ÉLETÉBEN Az ezredvég adorjáni faluközösségének temetkezési szokásaiban és a temetőhöz fűződő kapcsolatában fontos változások történtek. A sírkert kialakításától eltelt 120 év alatt folyamatosan háznál ravataloztak, virrasztottak, sirattak. Innen indult a temetési menet a falu főutcáján keresztül a temetőbe. A halottat Szent Mihály lován vitték, ha tehetős volt a rokonság, Kanizsáról kihívta a gyászkocsit, de ez ritkán fordult elő. A temetéseken illett megjelenni, régebben az egész falu elkísérte az elhunytat - mondták adatközlőink, amit valószínűleg úgy kell érteni, hogy minden házból megjelent valaki a temetésen. Természetesen más a helyzet, ha egy jeles közember távozik az élők sorából. Az első világháború zavaros délvidéki végnapjaiban fontos közösségi esemény volt a faluban a plébános temetése. Az alábbi bejegyzést olvashatjuk a plébánia évkönyvében: „1918. október 15-én halt meg Szabados Pál plébános. Évtizedeken át húzódó hosszas betegségében a keresztény béketűrésnek és Isten akaratában való megnyugvásnak példaképe volt. Betegségében sem lankadó buzgósága úgy híveinek, 102