Farkas Rozália szerk.: Néprajzi-történeti tanulmányok (Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004.)

Klamár Zoltán: Halálban is közösség. Az adorjáni temető vizsgálata

Isten dicsőségére emeltette özv. Ladóczki Pálné szül.: Mucsi Ilona 1913 szept. 6-án. A kereszt két - mára nagyra nőtt - gesztenyefa lombsátora között rejtőzik. A régi bekerített sírokon örökzöldek burjánzanak, míg az itt található többi sírt kis akácliget övezi. A 20. század első évtizedében használatba vett ú­jabb temetőrészben áll a másik nagykereszt, mely nem olyan hangsúlyos, mint a régi temetőrészben álló, ugyan­is szinte teljesen beleolvad a polgári ízlésvilágot tük­röző, magas sírkövek sokaságába. A szomszédsá­gában álló nyírfa sem teszi hangsúlyosabbá a keresz­tet, melynek dedikációja: Emeltették Kalmár András és neje Zsilinszki Rozál 1916. Az új ravatalozótól keletre, a lucernásként haszno­sított temetőrész szélén, vascsövekből készült állvány­zaton áll a lélekharang, melyet a szabadkai öntödében öntöttek, oldalán a következő felirattal: MÁRIÁNAK ÉDES SZIVE MENTSD MEG A MEGHOLT HÍVEKET SE 1924 BV. FUDIT LIVNICA FERRUM D.D. SUBOTICA A 20. század elején állított harangláb és a '80-as években épült, a fák lombjának rejtekében megbúvó ravatalozó. A korábbi szokáscselekmények helyszíne ide tevődött át. A lélekharang állítása tehát igen későn történt, az ezt megelőző időben a templom harangjai szolgáltak erre a célra is, erről tanúskodik egy korábbi, 1866-os bejegyzés: „Október 12-én a kisebb 77 ftos harang el­repedt és a toronyból leesett, utoljára Ladóczky István bíró nejére Tandari Juditra harangoztak, ez idő óta a község egy harangra szorult, míg a másik öntetik." 50 Az 1944-es véres megtorlás áldozatainak emlékműve. A közösségi megemlékezés egy fontos színtere. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a magyar közösségek, a temetőket belső intimitású közösségi térként értelmezik és használják. Egyre több helyütt ­Kanizsán, Martonoson és másutt is a Vajdaságban - az 1944-es események áldozatainak a sírkertekben állí­tanak emléket. A temető az a tér, ahol a közösséget ért emberveszteséget - akár emlékmű formájában is ­megjeleníteni lehet és illik, Adorjánban is ez történt 2001-ben. A ravatalozó és a lélekharang mellett - a temető napjainkra leghangsúlyosabbá vált részében ­egy mesterséges domb tetejére állítottak obeliszket, ami rátelepszik a dombtetőn lévő sírkertre. A hely kiválasztása egyben azt is jelzi, hogy a teme­tői építmények funkciójuknál fogva hangsúlyelto­lódásokat eredményeztek a szakrális térben, ugyanis a ravatalozó a temetői rituálé központja lett, míg az emlékmű az évenkénti közösségi megemlékezések helyszínéül szolgál. VÁLTOZÓ ANYAGOK, SZÍNEK, FORMÁK ÉS TECHNIKÁK - IKONOGRÁFIA A falu temetőjében megfigyelhető, hogy a sírjelek fo­lyamatos átalakuláson mennek keresztül. Ez a meta­morfózis valószínűleg egy, valamikor a múltban el­kezdődött folyamat, melynek a kutató bizonyos állo­másait tudja rögzíteni, de ugyanakkor be kell vallani, hogy maga a folyamat szervesen beágyazódva, együtt alakul a falu népi kultúrájával. Mivel katolikus közös­ség temetőjéről beszélünk, így nyilvánvaló, hogy sírjelként a kereszt dominál, illetve ha nem is kereszt alakú a jelölésre használt anyag, megjelenik rajta a kereszt. 51 Ma ennek a folyamatnak a következő állomásai ér­hetők tetten: 1.) fakereszt állítására közvetlenül a temetési szertartás alatt kerül sor. A kereszt, melyre felírják az elhunyt nevét, születési és halálozási évét, vagy csak az elhalálozás évét, ma már temetkezési vállalkozók­nál vett tucatáru. Korábban, a 19. század második fe­lében és később is asztalosok által készített termék­ként került a faluba, legtöbbször Kanizsáról. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom