Farkas Rozália szerk.: Múzeumtörténeti és régészeti tanulmányok (Studia Comitatensia 28. Szentendre, 2004)
4. Képzőművészet A múzeum képzőművészeti alkotásai Blaskovich György és János családi öröksége és műgyűjtői tevékenysége során kerültek Tápiószelére. A képgyűjtemény legrégebbi darabjait Blaskovich Gyula (1806-1850) Heves megye alispánjaként még 1848 tavaszán vásárolta Pyrker egri érsek hagyatékából. A kis képgyűjtemény 1906-ban Blaskovich Malvin (a múzeumalapítók nagynénje) hagyatékával, majd 1915-ben a tápószentmártoni Blaskovich Antalnéval kötött csere útján bővült. A kollekció aukción vásárolt darabokkal történő kiegészítésére az első világháború alatt nyílt lehetőség, amikor Blaskovich György huszárszázadosként állandó budapesti beosztásban volt. A Blaskovich család tagjai a képtár alapját képező régi képeket - még nélkülözések árán is a második világháború idején is megtartották, sőt szerény jövedelmük szerint fejlesztették. A Blaskovich hagyatékon kívül kortárs műveket is tartalmaz a tápiószelei intézmény képzőművészeti tára. Ez jelentősebben 1982-ben gyarapodott azzal, hogy Patay Éva festőművész 67 alkotását a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságán keresztül Tápiószelének adta, igaz a győri művésznek korábban semmilyen kapcsolata sem volt intézményünkkel. A képzőművészeti kollekció másik nagyobb bővülése már több szálon kapcsolódik Tápiószeléhez. Nagy János (1922-) festőművész, az 1945-ös tápiószelei művésztelep megalapítója és vezetője 52 darabból álló képgyűjteményét 1998-ban a Blaskovich Múzeumnak adományozta. A kollekció nagyobb részéből még az évben a telep egykori színhelyén, a tápiószelei Vörösmarty úti Viczián-villában állandó bemutató nyílt. A Blaskovich családtagokat ábrázoló, vagy általuk készített képzőművészeti alkotásokat Schleir Lujza ajándékozása révén 1993-ban kapta meg intézményünk. 5. Iparművészet Számarányában és minőségében kiemelkedő csoport az iparművészeti tárgyak együttese. Az előzőekhez hasonlóan családi örökség, a fivérek vásárlásai és lakossági ajándékozások során gyarapodott. Nagyobb csoportot alkotnak a bútorok, pipák, ötvös -, porcelán- üveg dísz és használati tárgyak, valamint a fegyverek és lószerszámok. A kúria berendezése a biedermeier és empire lakás ékes magyarországi példája. 1984-ben fontos családi darab, egy empire ülőgarnitúra került vásárlás révén vissza a múzeumba. Az iparművészeti tárgy-együttes része az ország második legnagyobb, 18-19. századi darabokat tartalmazó pipagyűjteménye. 6. Történet A történeti gyűjtemény két fajta: tárgyi és dokumentációs anyagot foglal magába. Tárgyai elsősorban a Blaskovich család tagjaihoz kötődnek, míg az iratanyag jelentősebb része is a Blaskovichok történetére, a fivérek életére, műgyűjtői és múzeumszervezői tevékenységére vonatkozik. A történeti dokumentáció másik részét a helytörténeti iratok alkotják. A múzeum folyamatosan gyűjti a Tápiószele múltjára, helyi eseményeire jellemző és fontos, történeti értékű dokumentumokat. E tár helyi vonatkozású anyaga az 1974-, 1985- és 1995-ben megszervezett helytörténeti gyűjtőpályázat eredményeként gazdagodott jelentősebben. A múzeumlapítókhoz kötődő tárgyi anyag Schlier Lujza ajándékaival egészült ki: 1996-ban huszáregyenruhákkal, majd 2002-ben a fivérek gyermekjátékaival. 7. Néprajz A köznemesi műgyűjtemény, a Blaskovich- hagyaték igen kevés néprajzi tárgyat tartalmaz. A néprajzi kollekció jelentősebben 2001-ben bővült azzal, hogy Berényiné Szilády Sarolta helyi fafaragó 82 darab faképből álló életművét a tápiószelei múzeumnak adta. 8. Fotótár A segédgyűjtemények között nagy jelentőségű fotógyűjtemény magvát a Blaskovich hagyaték üveglemezei, negatív és pozitív nagyításai alkotják. Tartalmazza még az állandó kiállításról készült tárgyfotók negatív és pozitív másolatait, a régészeti ásatások felvételeit. 1979-től kezdődően a kiállítások, 1983-tól pedig a helytörténeti események, a falukép alakulását rögzítő fénykép-felvételeket, diákat, a múzeumi rendezvények, a gyűjteményi anyag, a kiadványok fotóit és negatívjait is őrzi e segédgyűjtemény. Tárunk 1993-ban a Blaskovich hagyatékkal kapcsolatos darabokkal jelentősen gazdagodott, Schlier Lujza a tulajdonában lévő családi üveglemezeket és pozitív nagyításokat intézményünknek ajándékozta. 9. Videó-tár A tápiószelei múzeum 1990-től őrzi ezzel a korszerű audiovizuális eszközzel rögzített múzeumi és helytörténeti események emlékeit. Az eltelt évek alatt minden múzeumi rendezvény rögzítésre került videoszalagon, de a település életének legfontosabb eseményei: ünnepségek, avatások, választások, falufórumok felvett anyagai is majd az utókor számára fontos helytörténeti forrásul szolgálnak. 10. Könyvtár A múzeum Tápiószele és a Tápió-vidék egyedülálló könyvtárával rendelkezik. Ennek alapját a családi bibliotéka képezi; számtalan régiséget, ritkaságot találhatunk benne. Legrégebbi kötete 1617-ből való. 46