Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
gokkal ruháztassák fel, mint aminők az aktívakat megilletik akár világi, akár egyházi rendben és ezt elsősorban a helyi esperesség egyházi gyűlésein kellene bevezetni. 60 Ebből a hozzászólásból tudtuk meg azt, hogy az egyházmegye iskolái közelében élhettek olyan állás nélküli tanítók, akik várakoztak a tanítói állás megürülésére és azt azonnal meg szerették volna pályázni. Sajnos, nem ismerjük egyikük nevét sem, akik így várakoztak tanítói állásra. A helyi népiskolák az esperességi rend alapján működtek a falvakban, miközben készült az új iskolai terv. A szükség, a feladat nem állt le addig, míg az új terv kidolgozása folyt. A tanulók száma egyre nőtt, az iskolaépületek pedig egyre zsúfoltabbak lettek. - Ennek felismerése vezette azokat az oktatásért felelősséget érzőket, akik szerették volna tovább fejleszteni a népiskola ügyét. A NYELVI-NEMZETISÉGI KÉRDÉS Az 1840-es években kialakult nyelvi helyzet megértéséhez szükségesnek látjuk, hogy rövid áttekintést adjunk a magyar nyelv bevezetése körül kialakult problémák történetéből. Innen érthető majd meg, hogy nem égből hullott esemény volt az aszódi Masztics-ügy, vagy a dékáni vizsgálatok külön megállapításai az iskolában a magyar nyelvben történő előrehaladásáról. A 19. század első éveiben indult el a magyar nyelv ügyében megerősödő mozgalom. Cházár András Gömör megyei ügyvéd annyira szerette a magyar nyelvet, hogy 1806-ban egy kéziratos munkájában arról beszélt, mennyire szeretné, „ha az angyalok is azon beszélnének". 61 Az idegen szavakat magyar szavakkal szerette volna felcserélni. S különösen a fiatalok magyar nyelvre tanítását sürgette. Az 1835. évi országgyűlésen fogalmazódott meg az az egyre általánosabbá váló felfogás, „hogyha valaki a magyar kenyeret eszi, s magyar fizetést vesz, tudjon magyarul". 62 A magyarosításban a megyék voltak a hangadók. Még arról is intézkedtek, hogy a céhekben a magyar nyelvet használják. Hangsúlyozták, hogy aki nem tud magyarul, még segéd sem lehet! Hamarosan kiterjesztették ezt a nézetet az iskolákra is. Különösen az elemi iskolát látták a magyar nyelv propagálói alkalmasnak céljaik megvalósítására. Volt ahol sikerült, hiszen az alberti iskolában 1831 óta magyarul folyt a tanítás és a pilisi iskolában is jelen lehetett a magyar nyelv, mert az a Horeczky tanító, aki prédikálni tudott magyarul, az iskolában is használta nyelvismeretét. Több helyen váltott ki ellenállást a magyar nyelv bevezetésének gondolata. A nyelvpropagálók az evangélikus lelkészeken keresztül szerettek volna hatni az egyházközségekre. Arra buzdították őket, hogy tartsanak magyar istentiszteleteket, így vezessék az anyakönyveket. Erre azonban magyarul tudó lelkészekre is szükség volt, mert a magyar érzés kevésnek tűnt. Elgondolkodtató, hogy miért éppen az evangélikus egyház került a magyar nyelv bevezetésével kapcsolatos konfliktusba? - A magyarázatot az evangélikus egyház nemzetiségi egyházi jellege adja meg. A magyarokat a református egyház „kezelte". A katolikus egyház nemzetiségi megoszlása is színes volt, de a latin az istentiszteleti életben egységes nyelv volt. Az evangélikus egyház istentiszteletének középpontjában az igehirdetés állt. Ezért éreztek nagy lehetőséget a lelkészek megnyerésében a magyar nyelv hívei. Pedig az evangélikus egyház a Felvidéken és a Délvidéken, sőt egész Pest megyében nemzetiségi gyülekezetekből tevődött össze! Az egyház tehát nem maradhatott kívül a nyelvi konfliktust tekintve. Annak ellenére részt kellett vállalnia ebből a harcból, hogy az 1840-es években a legtöbb gondot egyházunkban a nemzetiségi kérdés okozta. Mint olaj a tűzön, úgy lobbantak fel az ellentétek annak a hírnek a hallatán is, hogy lépések történtek ebben az időben az evangélikus egyház és református egyház unióra lépése érdekében. Úgy gondolták, ezzel lehetne megszüntetni az evangélikus egyház nemzetiségi többségét, sőt a protestantizmuson belül szűnne meg - a magyar többség révén - a nemzetiségi túlsúly!
