Farkas Rozália szerk.: Művelődéstörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 26. Szentendre, 1996)
Detre János: A Pest megyei evangélikus iskolák története
Az állami felügyeleti jog alapjait az 1868. évi 38. törvénycikk és az 1876. évi 28. törvénycikk alapozta meg. Az 1905. évi vallás és közoktatásügyi miniszteri „Utasítás" a tanfelügyelőn keresztül látta megvalósíthatónak és gyakorolhatónak az állami irányítást az egyházi iskolákban. Egy megkötéssel találkozhatunk az állami felügyeletnél: felekezeti népiskolák államosítása iránt csak az esetben léphet a királyi tanfelügyelő tárgyalásba a felekezettel, ha az államosítást az illetékes egyházi főhatóság előzetes hozzájárulása mellett a hitközség maga kéri és a tárgyalásra a királyi tanfelügyelő a közoktatási minisztertől felhatalmazást nyert. 28 De az így államosított elemi népiskola kizárólag magyar tannyelvűnek szerveztetik meg. A tanítók nyugdíjaztatásának korhatára 65 év volt. Akik ezt betöltötték, azokat nyugdíjbizottság elé lehetett állítani. Az 1875-ös rendelkezés lehetőséget adott arra is, hogy a kötelességeit megtenni nem tudó tanítót kényszernyugdíjba helyezzék, ha nem akart önként nyugdíjba menni. 29 Erről az állapotról azonban - éppen a tanító védelmében - a királyi tanfelügyelőnek személyesen kellett meggyőződnie a helyszínen tett látogatásakor. Erről természetesen jegyzőkönyv készült és be kellett mutatni a vallás- és közoktatási miniszternek. 30 Az 1919- április 18-án kiadott rendelet intézkedett a népiskolák átszervezéséről, az osztatlan iskolák megszüntetéséről. Ezt a rendeletet a Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztossága tette közzé. Ezzel rendeletileg szüntették meg az iskolaszékek és a tanfelügyelőség munkáját. Helyettük létrejött a művelődési osztály és az intéző bizottság. Az iskolát 8 osztályosként vezették be mint egységes iskolát. Mindez úgy vált lehetségessé, hogy az iskolaügyben még április első napjaiban megtették az első lépést, amikor az iskolákat és tanintézeteket államosították. „Nem sokáig élvezhette a tanácsköztársaság a rabolt kincset..." - fogalmazták meg sok helyen (így az 1919 augusztusában újra visszakapott iskolák fenntartói) a tavaszi-nyári eseményeket. 31 Az 1919- augusztus 10-én kelt miniszteri rendelet 32 hatályon kívül helyezte a Tanácsköztársaság összes, a közoktatásra vonatkozó intézkedését. Az iskolafenntartókat pedig felszólította a miniszteri rendelet az új tanév beindításáról való gondos intézkedésekre, de arra is, hogy minden iskolában felül kell vizsgálni, vajon a tanító milyen szerepet játszott a diktatúra idején, milyen magatartást tanúsított a bolsevizmussal szemben. A háború utáni konszolidáció útján járó, de a trianoni sebeket hordozó magyarság kulturális minisztere lett 1922 júniusában Klebersberg Kunó. A környezetében működő szakemberekkel együtt azt a felismerését igyekezett megvalósítani, hogy a nemzet felemelkedése az oktatásügy előtérbe állítása nélkül álom. Tervei között a teljes oktatásügy fejlesztése volt a feladat. 1926-ban kezdődött meg a népiskola-építési program végrehajtása. 1930-ig az országban 3500 tantermet és 1500 tanítói lakást építettek fel. Hóman Bálint miniszter folytatta elődje megkezdett, majd kényszerből abbahagyott munkáját. Ugyanis a gazdasági válság kényszerítette a program szüneteltetésére. 1935-től azonban újra megelevenedett a népiskolai program. 1940-ig 2000 új épületet adtak át rendeltetésének. E nagy építkezési program ellenére sem sikerült Klebersberg miniszter 1928-ban megfogalmazott terve, mely szerint 1940-ig a 6 osztályos elemi népiskola általánosan 8 osztályossá fejlődik. 1940-től pedig kötelezővé szerették volna tenni a 8 osztályos népiskola létét. Erre azonban a feltételek nem adódtak meg 1940-re. Akadt példa itt-ott, ahol sikerült ezt megvalósítani. A háború idején az ország az általános elszegényedés állapotába került. így annak megtartása volt a cél, ami eddig működött. Ez is nagy anyagi áldozatot jelentett az egyháznak is, az államnak is. Érdemes megjegyezni az eddigiekből azt, hogy az evangélikus egyház mindaddig tudta megőrizni iskolái autonómiáját, amíg nem kényszerült arra, hogy igénybe vegye az államsegélyt tanítói fizetésének szinten tartásához. Ettől kezdődően nem találkozunk jogi értelemben az autonómia törekvésével. A kiadott rendelkezések nem váltottak ki ellenállást, sőt az együttmunkálkodást természetesnek élték meg. A királyi tanfelügyelő éppen olyan joggal látogatott meg egy-egy iskolát, mint az egyházmegyei bizottság. A két szerv külön-külön is, de együtt is ugyanazt a célt szolgálta: rend legyen az iskolákban és zavartalanul folyjék az oktatás! 11
