Farkas Rozália szerk.: Gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 25. Szentendre, 1995)
Kocsis Gyula: Abony gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténete a török kiűzésétől a jobbágyfelszabadításig
A szőlőművelésnek nincsenek XVII. századi nyomai Abonyban. Az 1728-as összeírás szerint egy abonyi lakosnak Cegléden, hétnek pedig Nagykőrösön volt összesen 32 kapás területű szőlőbirtoka. A nyolc abonyi jobbágy mind régi, XVII. századi család leszármazottja, így vidéki szőlőbirtoklásuk feltehetőleg a hódoltság alatti gazdasági rend emlékét őrzi. Az sem zárható ki, hogy a XVII. század végi ideiglenes meghúzódásuk alatt szereztek szőlőt ezen családok az említett mezővárosokban. Márton Ferenc szerint 1746-nál korábban nem voltak szőlők Abonyban. Ez az adat arra vonatkozhat, hogy a földesurak ebben az esztendőben jelöltek ki területet a szőlőtelepítés számára. A szőlőültetés azonban nehezen indult meg. Balogh János földesúr birtokostársai nevében is arról panaszkodott az 1750. évi urbáriumban, hogy némely jobbágy a hasznos rendelkezések ellenére is abbahagyta a szőlőültetést, némelyek hozzá sem kezdtek, mások pedig a már elültetett oltványokat kivágták, marhájukkal lelegeltették azért, hogy másokat is elidegenítsenek a szőlőtelepítéstől. Ekkor a földesurak kemény büntetés terhe mellett újból elrendelték a szőlőültetést, azonban rendeletüknek nem sok foganatja lehetett, mert még az 1775-ben kötött kocsmabérleti szerződésben is az áll, hogy a városban nincs szőlőhegy, és a dikális összeírásokban sem szerepel a bor után kivetett adó. Balogh Krisztina, Török Andrásné 1780-as leltárában már szerepel egy, a beltelekben levő szőlőskert haszna és Ballá Antal 1793-ban készült térképén is láthatunk szőlőt. A szőlőművelést feltehetőleg a földesurak kezdték a több hold kiterjedésű belső kertjeikben és innen terjedhetett el az úrbéres és taxás népesség között, de csak nagyon kis mértékben. Még 1851-ben is csak 300 hold szőlőt birtokolt a volt úrbéres népesség, míg a közbirtokosoknak ugyanekkor 360 holdnyi szőlejük volt. Az úrbéresek szőleinek minőségét, művelési módját nem ismerjük, de feltehetőleg nem voltak jobban karbantartva, mint a majorsági szőlők. Ez utóbbiakról azt írták, hogy csak kerti szőlők lévén minden fertály (800 négyszögöl) 5 akó közepes minőségű bort terem. A majorsági szőlőkben napszámosokkal végeztették a nyitást, a kétszeri kapálást és a szedést, fertályonként egy-egy kapás munkáját számítva. A fentieken kívül minden munka az éves szerződéssel alkalmazott vincellér kötelessége volt. Feltehetőleg az úrbéresek sem művelték nagyobb gondosággal szőleiket. % A mezőgazdaság másik fő ágában, az állattartásban XIX. század közepére jelentős változások zajlottak le a mintegy 100 évvel korábbi állapotokhoz viszonyítva. A XVIII. század közepén az úrbéresek kezén levő állatállomány meghaladta a föld megműveléséhez szükséges mennyiséget. 1752-ben 4,1 db nem igavonó számosállat és 6,5 db juh volt átlagosan egy gazdaságban. 1843-ra ez az átlag 2,5 számosállatra és 4,8 juhra csökkent. (1752-ben a 30 zsellérháztartás adataival is számoltam, míg 1843-ban a 800 zsellérháztartást kihagytam a számításból. Csekélyke állatállományuk így némileg növeli az átlagot.) A fenti átlagok azt mutatják, hogy a nem igavonó állomány mind mennyiségileg, mind arányában is jelentősen csökkent. Más összefüggésben azt mondhatjuk, hogy a XVIII. század közepén nagyobb jelentősége volt a jobbágy gazdaság jövedelemforrásai és tőke tartalékai között a ridegen tartott, élőállatként értékesített heverőmarha- és lóállománynak, mint egy évszázaddal később. Még egy fontos változást figyelhetünk meg a számosállat állomány összetételében. 1752-ben egy jobbágygazdaságra átlagosan 2,7 igásökör jutott, 1843-ra az átlag 1,4-re csökkent. Ugyanezen időszakban viszont a hámos lovak száma a négyszeresére nőtt. Arra kell gondolnunk tehát, hogy a kisebb (negyedtelkes) jobbágygazdaságokban már nem ökröket, hanem lovakat használtak szántásra, fuvarozásra. A korábban említett, szántóföldjét bérbeadó 26 jobbágy szinte kivétel nélkül negyedtelkes volt, ökre egynek sem volt, mind lovai elvesztésével indokolta szántóföldjének bérbeadását. A jobbágyság juhállománya is a felére csökkent. Ezeket valóban a 20000-re menő uradalmi állomány szorította ki a legelőről. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az abonyi jobbágygazdaságokban a földművelés, a gabonatermelés vált dominánssá, az állattartás nagymértékben háttérbe szorult. A jobbágyok a nagykiterjedésű szérűskertekben tárolták terményeiket, nyomtatták el a gabonát, teleltették a jószágállományt. A szérűskertek a lakótelkektől elkülönülve, övezetszerűen vették körül a várost. A kertek gyűrűje csak a város keleti, Szolnok felőli oldalán volt nyitott, itt a 418
