Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Flórián Mária: Halóruha – gyászruha
ily ok patyolat fejrevalójukat kendervászonra cserélték fel, amelyet hamuszínűre feketítettek. 46 Vagyis öltözetük durvább anyagválasztásával, színével és egyszerűbb díszítésével vagy éppen dísztelenségévél tért el a korabeli átlagos öltözködéstől, de nem konstrukcióját meghatározó szabásával. Legfeljebb a dolmány és a férfiak és nők között egyaránt használt palást hosszában lehetett eltérés az e ruhafélék egyébként rövidebb változataihoz képest. 47 A divatos öltözetdarabok gyászos változatai — mint az ország nyugati végein készült „Gyászos Aszonyi mente" is 48 — a német szabók termékei voltak. Az e szabókkal dolgoztató társadalmi rétegek öltözködési gyászszokásai párhuzamosan haladtak a nyugati, egyre kimódoltabb gyászszimbolikával. A paraszti gyásznak azonban néhol sajátos kifejezési formái is jelentkeztek, amelyek nem illettek bele a nemesi majd későbbi polgári felfogásba. Szeged környékén pl. az özvegyasszonyok elhalt férjük mentéjét vagy mándliját viselték. Ha leszakadt róluk, újra mándlit vettek, tiszteletben tartván férjük emlékét. 49 A 18. század első felében jelent meg a Codex Austriacusból ismert gyászrendelet, amely szabályozta a gyásszal kapcsolatos teendőket, meghatározta a rokonsági fok szerint változó gyászidőt, a gyászra alkalmas öltözeteket és színeket. 50 Hasonló rendeletek később Mária Terézia és II. József idején sorozatban jelentek meg, s ismét a nyugati standardhoz igazították, egységesítették a magyar temetkezési és gyászszokásokat is. Tovább differenciálták a gyász árnyalatait: a közeli családtaghoz kapcsolódó „nagy gyász" első szakasza, a mélygyász, két fázisra oszlott, amelyet a félgyász követett. A „kis gyász", a távoli rokonok és idegenek gyásza a mélygyász első, legkomorabb szakaszához tartozó öltözködést és színezést nem követelte meg, s a mélygyász enyhébb formáját gyorsan követte a félgyász. 51 Az újonnan megfogalmazott követelmények lényegében nem különböztek a minden bizonnyal egyházi befolyással kialakult magyar gyászrendtől vagy szokásjogtól, amely elvárta pl., hogy közeli rokont egy évig mélygyászban gyászoljanak, s a férjet az özvegy élete végéig. 52 A mélygyász első szakaszában az APOR Péter által is felemlegetett fénytelen, durva szöveteket, második szakaszában, viszont már fényes fekete selyemruhákat is viselhettek. 51 Később, a 19. század második felében, amikor már divatlapok kínálták a gyászruhákat, a polgári mélygyász két korszakát mint a fénytelen szöveteket használó „krepp-korszakot" és a „fekete selyemkorszakot", különböztették meg, amelyet fekete-fehér színösszeállítással és más sötét színekkel követett a félgyász. 54 A 19. században a gyász egyre inkább mint társadalmi eseményt élték meg, 46 RADVÁNSZKY Béla, 1986. 77. 47 APOR Péter, 1972. 70. 48 GySML IV. A. 1. B. Acta 1744. N. 79. 1—63. 49 CSERZY Mihály, 1906. 215. 50 HAMPEL-KALLBRUNNER, Gertraud, 1962. 65—70.; Érdemes lenne az ilyen rendeletek befolyását a halállal, gyásszal kapcsolatosan hazai jogszokásainkban nyomon követni (TÁRKÁNY SZŰCS Ernő, 1981. 179—198.). A felsőbb körökből induló és törvénnyel szabályozott formaságok, külsőségek mindenesetre megjelentek a köznép szokásaiban is. Mint a Baranya megyei példa mutatja, a temetkezéssel kapcsolatos rendeleteket az egyház és a Helytartótanács is igyekezett érvényre juttatni. KODOLÁNYI János, 1959. 244—253. 51 CUNNINGTON, Phillis— LUCAS, Catherine, 1972. 241—260. 52 RADVÁNSZKY Béla, 1986. 77. így volt szokásban a Közrend a parasztság köreiben is. Pl. FÉL Edit, 1942. 132., 1962. 12.; PETÁNOVICS Katalin, 1971. 337.; HORVÁTH Terézia, 1972. 209.; BAKÓ Ferenc, 1977. 120. 53 CUNNINGTON, Phillis— LUCAS, Catherine, 1972. 151—152. 54 F. DÓZSA Katalin, 1989. 205—206. 347
