Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Ikvai Enikő: Petőháza népéletéből és hagyományvilágából

Sántikáló vagy iskola. Országszerte ismert, de számtalan variációban élő játék. Legteljesebben HAIDER Edit dolgozta fel.

59 Petőházán a játékot 2—5 lányka játszotta. A játékhoz 1—2 lapos színes virágos cserép, üveg vagy kavicsdarabot használtak, amit féltve őriztek. Sértést tettek a sima földön. Három kocka előre, egy dupla és azon ismét egy. Kereszt alakot formált. A jobb oldalit Mennyországnak, a bal oldalit Po kornak nevezték. A többi kockának nem volt neve. Sorba játszottak, kiszámolás szerint. Bedobták a iciket (kavicsot) az első kockába. Fél lábbal végigsántikált 1, 2, 3, M, P, 6. A hatodik kockában megfordult és egy-egy lábbal, terpesztve ugrott (megpihent) a M—P-be. Majd újra vissza a 3, 2 és az 1-ből felvette a követ. Folytatásnál a 2. kockába dobta, végigjárta, a 3. kockába és így tovább. Ha hibátlanul végigsántikálta valamennyi kockába dobva a követ a játékot, akkor volt egy iskolája. A második iskolát már nehezítették. A bedobott iciket másodszor már nem a kezében, hanem a behajlódott térde alá szorítva kellett visszahoznia. A harmadik iskolánál pl. a hóna alatt, a következőnél a feje tetején stb. egyre nehezebbet találtak ki. Megegyeztek előre, hány iskolát csinálnak. Ha dobáskor az icik kockán kívülre esett egyszer kimaradt a játékból, ha sértésre esett, újra dobhatott. Ha letette a lábát sántikálás közben, vagy sértésre lépett, akkor is kiesett egy játékból és újra kellett kezdenie.

60 A labdajátékok ősi, középkorra visszanyúló gyökereket rejtenek. Porzsolt Lajos írja a múlt században: „A magyar labdajátékok fennállása egyidejű a magyar nép létével: hogy a labdát ismerték már őselődeink, s hogy az kellemes időtöltésű időnként s egész napjainkig felhasználták, az a krónikái feljegyzések, mellesleg érintett szavaikkal kétségtelenné teszik."

61 A labdát a parasztemberek készítették gyerekeiknek. Az állatok, főleg a szarvasmarha tisztogatásakor a fém „marhavakaró"-val kiszedett szőrt az istállóablakban összegyűjtötték, kis golyóba gyúrogatták az itatósajtárből vizet loccsantva rá. így gyarapodott, nagyobbodott, jókora teniszlabda méretűvé. Kemény, tömött, szilárd volt mint a mai posztó, vagy filc. Csak önmagától állott össze. A fiúk labdájának közepére, hogy súlyosabb legyen, kavicsot is tettek. Nagyon féltett kincs volt a labda, egymástól örökölték. A jó, tömött, szép színű példány rangot kölcsönzött. A leírt szőrlabdával, majd a gumilabdákkal sokféle játékot játszottak, főleg a lányok. Néhány érdekesebbet én is ide sorakoztatok: Ha csak egyszerűen egymásnak dobálták a labdát, azt elkapósnak nevezték. Ezt is variálták: lábujjhegyeskedve álltak, vagy féllábon guggolva stb. Másik variáció a földobós. Minél magasabbra földobta az egyik és versengtek ki kapja el. Ezt tojással is csinálták húsvét hétfőjén, az Ikva-part melletti Nyárosban. Általában ez a Ny áros volt a labdajáték színtere. Kiütőst úgy játszottak, hogy egy rönkre, téglára tettek egy deszkát, az egyik végére, amelyik a földön volt, tették a labdát, a másikra egy vastag bottal ráütöttek. A távolabb lévők igyekeztek még a levegőben elkapni a labdát. Aki elkapta, az ütött.

62 Falnál fél kézzel verték a falnak a labdát és számolták, ki hányig tudta leejtés nélkül csinálni, öregek tiltották, mert lejött a vakolat a falról. 59 HAIDER Edit, 1976. 174—177. 60 Vö. HAJDÚ Gyula, 1971. 47—49. 61 PORZSOLT Lajos, 1885. bev. 62 Ld. HAJDÚ Győző, 1971. 5. kép. 438