Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Pozsony Ferenc: Húsvéti határkerülés Felsőháromszéken és történeti előzményei Erdélyben

1990. tavaszán ezekben a faluközösségekben szétosztották a földeket, s szinte spontánul — tehát nem a falu értelmiségi rétegének a biztatására — újból megszervezték a határkerülést. Az előkészítés két falucsoportban volt sikeres. A régi hagyományok szerint Esztelnek és Csomortán, valamint Lemhény és Kézdiaimás együtt, közösen szervezte meg a szokást, mivel egyházi szempontból is egy homogén katolikus közösséget alkottak. Az idősebbek emlékezete szerint mindkét falucsoportban fiatal legények és házas férfiak vettek részt a határkerülésben. Az előkészületek idején a kocsmában, vagy templomozás után találkoztak és megbeszélték a tennivalókat, elosztották a szerepeket. A legmegbecsültebb gazdát megkérték, hogy vállalja el a határjáró sereg vezéri tisztségét. Általában egy ékesszólással megáldott, mindenki által tisztelt házasembert választottak meg erre a szerepkörre. Utána kijelölték az énekvezetőt vagy előénekest, aki a határjárás közben irányítja a közös éneklést és imádkozást, valamint a sereghajtót. Ezek után a tisztségviselők megkeresték a helybeli katolikus lelkipásztort és egyeztették a határkerülés időpontját és zászlóvivőit kijelölték. A felsőháromszéki homogén katolikus falvakban húsvét vasárnapján reggel, (a délelőtti nagymise előtt) került sor a határkerülésre. Az ünnepet megelőző héten a katonaság előtt álló legények feladata volt a falvak határában lévő határjelek felkeresése és megújítása, valamint a kutak, források megtisztítása. Szintén a nagyhét alatt készítették fel a legények lovaikat is. Éppen ezért a határkerülés jó alkalom volt arra is, hogy a gazdák egymás előtt bemutathassák igavonó állataik ápoltságát, erejét és szépségét. A határk er ülésre való felkészülés a legények számára hónapokon át tartott. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy legény megkapta édesapjának beleegyezését a szokásban való részvételre, titokban zabbal etette hátasát, s azt naponta gondosabban ápolta, tisztította. Húsvét nagyhetén a fiatal legények próbát is tettek, s ennek keretében körüllovagolták a határt, közbe-közbe megálltak, s elvégezték a falu határának végpontjain álló jelek (általában kőből faragott keresztek) környékének megtisztítását, s a csorgok és kutak rendbetételét. Az esztelnekiek a csomortániakkal együtt az alsóesztelne'ki katolikus templomnál gyülekeztek. Vasárnap reggel nyolc óra tájban a legények büszkén lovagoltak a találkozási helyre. Rendszerint a hagyományos székely férfiviselet gondosan őrzött darabjai kerültek" ilyenkor elé: fehér székelyharisnya, keményszárú fekete csizma, fehér ing, fekete posztó mellény és kabát. Hidegebb időben fekete bőrkucsmát, melegebb hónapokban pedig kalapot viseltek fejükön. Lovaikat gondosan megtisztították, felnyergelték, s a nyereg alá színes gyapjútakarókat helyeztek. Az állatok sörényébe, farkába színes szalagokat (rendszerint pirosat, fehéret és zöldet) fontak. A csoport élén haladt a vezér, utána az énekvezető, majd két lovas egy-egy templomi zászlóval. Ezek mindig házas férfiak voltak, őket 'követték a lovas legények, kettesével, s a menetet a sereghajtó zárta. Az alsó-esztelneki templomnál (indulás előtt) egyet közösen imádkoztak és énekeltek. Elmondták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. A vezér Isten áldását kérte útjukra, majd az ő jelére megindultak és hangos ima és énekszóval megkerülték a határt. Először felmentek a Ferenc-rendiek zárdájához, majd Kurtapatak és Bélafalva határát érintve visszatértek az alsó-esztelneki templomhoz. Az utolsó útszakaszon a legények egy meghatározott jelre versenyt futtattak. A falubeliek a templom előtt várták az érkezőket. A nyertes legény lovának nyakába virágkoszorút helyezték. Miután a határkerülők elrendezked402